2012. szeptember 30., vasárnap

Zárult a negyedév


A pénteki mozgásokra érezhetően rányomta a bélyegét a nap naptárban elfoglalt helye, s erre még rátettek egy lapáttal a kedvezőtlen amerikai makroadatok is.

Negyedév végén, hó végén, ráadásul pénteken sokkal kiszámíthatatlanabb mozgásoknak lehetünk szemtanúi és könnyen belekeveredhet az ember a piac labirintusába és akár bent is ragadhat a hétvégére.

Egy szép longos negyedéven vagyunk túl új lokális USA csúcsokkal megspékelve. Ebből következően és ha ránézünk a grafikonokra, adná magát az a következtetés: indulhat a short, de azt hiszem, ez nem ilyen egyszerű.

Pénteken vegyes ázsiai zárások után Európa előbb oldalazott, majd szép lassan elkezdett csorogni és a mostanában megszokottnál jóval nagyobb esést szenvedett el. A Dax a tengerentúli nyitást követően magához tért, hasítani szeretett volna, miközben a Dow erőtlen maradt. Nem véletlenül, jöttek is a rossz makroadatok, melyek egy időre el is kergették a vevőket a piacokról.

A Daxot fél hatkor, tehát záráskor hirtelen, nagy erőkkel ütötték napi mélypontjára, ez nem igazán jelent túl jót, de betudható talán a negyedéves zárásnak és a profitrealizálásnak. A nap folyamán a jenkik magukhoz tértek és a komoly európai mínuszok ellenére feljöttek majdnem pluszba. Zárni óvatos mínuszokkal sikerült, itt jóval nagyobb az esélye a hétfői emelkedésnek.

Most pedig egy kis prognózis a jövő hétre, szigorúan szubjektív, mint mindig :)

DAX: nem fest túl jó képet pillanatnyilag. Benne maradt a Daxban az ütés, amit pénteken záráskor kapott, jóllehet a Dow este háromnegyed nyolc előtt már majdnem nullában volt, a Dax leragadt. Technikailag nézve is a határon táncol, attól tartok, bármikor leszakadhat. Ha viszont a vevők a konszolidált USA zárást is figyelembe veszik a folytatáskor, akár talpra is állhat. Ezért innen már inkább nagyon óvatos longgal próbálkozom.

DOW JONES: a péntekre az előzmények tekintetében a longosoknak nem igazán lehetett panaszuk, itt most az a kérdés, megfelelően erős támaszt épített-e ki pénteken 13.370 környékén, mert ha nagyon szigorúan nézzük, 13.340 körül kellett volna fordulnia. Ha igen, akkor szép lassan jöhet az emelkedés ismét 13.600 környékére. Itt már bátrabban javasolhatom a longot.

EUR/USD: tovább préselték a héten, de még mindig úgy érzem, nem volt átütő erejű ez a short. 1,2830 körül támaszra lelhet, s úgy érzem jöhet az emelkedés, továbbra is kitartok a long mellett.

WTI: egyértelmű long. Igaz, 87,50-ig nem merészkedett le, de 89 USD alá benézett a héten, azóta pedig megbokrosodott, s szárnyal. Pénteken a borús hangulat ellenére kitűnően tartotta magát, s érzésem szerint ha csak egy kicsit is jobb a hangulat, heti csúcson zár. Az olaj most már önmagában is longos, de ha kap mellé még egy kis Dollár gyengülést, pillanatok alatt 94 közelébe repülhet.

GOLD, SILVER: a tetejükön oldalaznak gyakorlatilag két hete, fikarcnyit sem veszítettek az értékükből. Itt változtatok az eddigi véleményemen, úgy érzem, jövő héten mindketten kitörhetnek felfelé, új lokális csúcsokat érhetnek el. Az elmúlt héten meglátásom ellenére maradtak az összefüggések az EUR/USD-vel, ezen instrumentumok emelkedésének egy esetleges USD gyengülés további táptalajt adhat. Tehát long.

Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Jó látni, hogy visszatértél a porondra is a parkett mellett! Várom a további postjaidat, sok sikert addig is :)

    A.

    VálaszTörlés
  2. Szia Forex Huszár!

    Igen, igyekszem legalább heti rendszerességgel közzétenni egy bejegyzést. Most visszanéztem, mit írtam tegnap, hát bevallom, ekkora tépésre - többek között Dax - nem számítottam. Édes teher, de mégis erőteljes gondolkodásra késztet, vajon kipakoljam-e a péntek este és a ma hajnalban összeszedett Dax és Dow longjaimat, vagy várjak még vele, - daytrader mivoltomat meghazudtolva - akár napokat is?

    Nos, amíg ezt megírtam, biztos ami biztos, nem sokkal dél előtt kipakoltam mindent. Túl hirtelen jött ez az emelkedés, valahogyan nem kerek nekem az egész, magában hordoz egy délutáni korrekciót, ha lesz és érdemes, akkor igyekszem ott újra feltölteni a készleteket.

    Neked is jó szelet kívánok a placcon, üdvözlettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés