2013. április 25., csütörtök

Meglepő DAX erő


Valójában volt erőteljesebb emelkedés is Európában a nagyok között, a franciák már múlt pénteken eltökéltek voltak az irányt illetően, kedden pedig bő 3%-ot kapaszkodtak felfelé. A Dax ezen a napon reggel még harmatgyenge volt, a támasza alján táncolt, de még délelőtt 7.440-ről olyan erővel pattant el, hogy egy nap alatt letudta a 7.550-et és a nagyon fontos 7.600-at is, ma pedig nyitás után már csaknem elérte a 7.800 pontot.

Egy kicsit csúszott a programom, ezért hétfőn is kereskedtem, óvatos vétellel próbálkoztam a Daxban, de talán túl gyorsan szálltam ki belőle. Kedden, utazás alatt látva ezt a komoly tépést, USA nyitásra pihenőt iktattam közbe. Nem szeretek telefonon kereskedni, de most adta magát a helyzet. Oly mértékben tépték Európát, hogy long setupot kerestem a Dow Jones-ban. Jelentősen elmaradt ugyanis százalékosan az európai indexektől és ilyenkor nyitás után elég nagynak éreztem az esélyét egy beletépésnek. Nem a legjobb áron léptem be, s nem is optimálisan szálltam ki, de ismét a biztosra törekedtem, 20 pont ilyen körülmények között nekem tökéletesen elég.

Meg kell említenem még a tegnapelőtti felfokozott várakozást Apple tekintetében, de a zárás utáni kereskedésben (After Hours) a komoly pluszok elolvadása és a tegnapi valós kereskedési időben az iránykeresése azt üzeni, még nagyon bizonytalanok a befektetők a cég megítélésében, nincs jele a trendfordulónak, ahhoz inkább innovatív termékek piacra dobása lenne szükséges, nem pedig a gigantikus méretű készpénzállományuk részbeni visszajuttatása a részvényeseknek illetve a saját részvényfelvásárlás.

Tegnap este a WTI szép csendesen átlépte a 90 Dollárt, s utána, ahogy illik, bele is húzott, ma már majdnem elérte a 92 Dollárt is. Az aranyban volt egy kis megtorpanás kedden, ez logikus és érthető volt ilyen környezetben, de azóta ismét magára talált, s komótosan halad felfelé, már átlépte az 1.445 USD-t is.

A japánokról mindig ugyanazt lehet elmondani, hihetetlen, de már a 14.000 pont közelében vannak. Ami viszont elgondolkodtató, nagyon megállt USA, a Dow tulajdonképpen kínlódik itt 14.700 környékén, persze, tudom, így is bőségesen az eddigi történelmi csúcsa feletti tartományban található, de most úgy ítélem meg, nincs több benne. Nem érzem azt az erőt, ami elrepítheti 15.000-ig, s ha így van, akkor ez hamarosan mindenütt a kézifékek behúzásához vezethet.

Kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!

2013. április 19., péntek

Elszalasztott lehetőségek

Ez a hét nem az unalomról szólt, de nagyon a biztosra törekedtem, ezért számtalan helyzetet, mondhatni ziccert hagytam ki. Igyekeztem betartani a szabályrendszeremet és megbecsülni egy ekkora összegnél, ráadásul újrakezdéskor minden kis nyerőt.

A megszokott 2D (Dax, Dow Jones) mellett már januártól több figyelmet szentelek a japánokra és az utóbbi időben a sokak által érdeklődéssel szemlélt aranyra is.

A szerdai padlóra ütött Daxról már írtam, miért nem léptem meg. Tegnap is adódott egy jó kis lehetőség számomra reggel, méghozzá az aranyban. A hajnali beszakadás után – úgy látszik, egyelőre fogja az 1.330 környéke – szép longot mutatott be és miután ébredtem, pont akkor vitte át az addigi tetejét, az 1.369-et, s a visszatesztben jó lehetőséget kínált belépésre, melyet lehetett tartani 1.380-ig, ezek után 74 környékén lehetett még hozzájutni, s akinek volt türelme, 1.400-ig is várhatott a realizálással.

Tegnap beszéltem Jegivel, aki látva a számlaegyenlegemet, mindössze ennyit fűzött hozzá: „A számláló állása nem tükrözi a piaci mozgásokat.”. Mondom: „köszönöm” :). Igen, igaza van, amikor ennyire üzeni a piac a shortot, akkor tartósabban lehet egy irányban keresgélni, s ez magában kell hordozza a magasabb profitot, ez tény.

Ekkor beszéltünk arról is, bármennyire tetszik nekem az arany, bármilyen jó meglátásaim vannak vele kapcsolatban, ezen a számlán egyszerűen nem tehetem meg most még 1 lotocskával sem, hogy pozíciót nyitok, mert ekkora volatilitás mellett pillanatok alatt elmehet akár 50 ponttal is az ellenkező irányba, ami azonnali veszteség realizálásra kényszeríthet. A JP225-tel szinte ugyanez a helyzet, tegnap is és ma is gondolkoztam a beszállókon, gyakorlatilag a 13.200-300-as sávban bárhol bele lehetett volna nyúlni longra, mert a tegnapi USA ütésre, ami zárás után pár perccel pillanatok alatt 80 ponttal letaszította az US30-at 14.463-ig, a Nikkei egészen elképesztő módon meg sem rezzent! Most pedig látjuk, hol van… Az aranyra visszatérve, ma is tálcán kínálta a lehetőséget, az 1.400 markáns áttörése után rövid időn belül volt benne még 200 pont felfelé.

Mindettől függetlenül nem panaszkodhatom, minden trade jól sikerült, talán az indexeknél hihettem volna jobban a szememnek, de a beletépések sokszor elbizonytalanítottak. Az első aprócska lépések megvoltak, szerintem nem olyan rossz ez az eredmény, lé a zsebben, pozíciók zárva és nyugodtan várom a jövő heti folytatást.

Aki ma kereskedésre adja a fejét, az indexekben keresheti a long beszállókat, a Dax elmehet 7.550-ig ma is, bár most nagy rángatás van itt 7.490 és 7.510 között, de érdemes rápillantani keletre, s máris jobban látjuk a vélt irányt. A Downál tegnap este 14.470 környékén azon morfondíroztam; lehet, hogy ez egy remek longbeszálló lenne egy napra? De éjszakára, meg amúgy sem mertem meglépni, mert a napokban kiderül, vajon ez az emelkedés korrekciója volt, vagy esetleg véget érhet a több, mint négy éve tartó bikapiac. Azért a mondat második fele elgondolkodtató. Az arany esetében, ha még visszagyűrik 1.400 környékére, szűk stoppal szintén vállalható a long.

Kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!

2013. április 17., szerda

Dax: 9 perc = -183 pont

Tegnap miután sikeresen kiugrottam minden pozíciómból, - ezúttal a franciák voltak terítéken, - más dolgom lévén nem foglalkoztam a piaccal. Este azonban elnézve a mozgásokat már sokadszorra tapasztalhattuk meg Európa és USA szétválását, míg a vezető európai indexek délután ismét negatív tartományba fordultak, addig a jenki indexek sziklaszilárdak maradtak és gyakorlatilag napi maximumon zártak, jócskán tompítva a hétfői zakó okozta befektetői fejfájásokat.

Este szépen kihagytam egy jó kis Dow longot; tálcán kínálta a beszállót (szigorúan technikailag) 14.700-on. Talán megijedtem attól, hogy hirtelen ütötték be oda, mindenesetre szépen trendelt felfelé, s türelmetlenül 20, türelemmel 50 pötty is volt benne.

Hajnalban egyszer rápillantottam az indexekre és kezdett úgy festeni (ellentétben keddel), hogy itt még zuhanás jöhet. Ettől függetlenül reggel nyolcra és utána pláne szépen összeszedték a Daxot, bár volt benne 10-15 pont felfelé tisztán, nem nyúltam hozzá. Kilenc óra után az angolokkal szemezgettem, megint mintha tudtak volna valamit, a UK100 mutatta a legnagyobb hajlandóságot az esésre. 6.315-ön gondolkoztam el a shorton, de birka módon csak néztem, hogy szépen leviszik 6.295-ig. Utólag tudjuk, ez a szint csak az első megálló volt.

Ami ezután jött, szerintem mindenkit meglepett. Természetesen eszem ágában sem volt longolni, azt gondoltam, leragadnak az aljukra az indexek és ott oldalazgatnak. Hibáztam, hogy a Daxban 7.675 markáns elesése után nem vettem fel azonnal short pozíciót. Gondolkoztam még 60-on, 40-en, és így tovább... Annyira gyorsan történt minden, hogy lemerevedtem és azt kérdeztem magamban, hogy itt? Mikor feljebb nem léptem meg? Azt gyanítottam, 7.600 lehet az alja, de ha fél percet időzött itt az index, lehet, sokat mondok. Ezután begyorsult az esés, s rövidesen 7.500 alá is bekukkantott egy pillanatra a DE30. Megnéztem, mindössze 1 óra és 3 perc alatt a napi maximumáról, 7.729,0-ról a napi (eddigi) minimumára, 7.494,8-ra esett!

Azért amikor alábbhagyott az őrület, két aprócska shortot bevállaltam és szolid kis pluszokkal azonnal zártam őket. Akkora volatilitás volt, hogy bármilyen kis méretű pozi tartása is komoly kockázatot hordozhatott.

A Dax ma idei mélypontjára zuhant, jócskán levert gyakorlatilag minden olyan szintet, ami eddig tartotta, s most felfele a 7.600 komoly ellenállásnak tűnik. Tapasztalatom szerint ilyen helyzetekben technikailag elég nagy az esély arra, hogy még egyszer 7.500 környékére lenézzen, pletyka ide vagy oda.

2013. április 15., hétfő

Harmadik, s egyben utolsó nekirugaszkodás következik. Induló tőke: 968 USD

Múlt hétfőn kereken 1.000 USD-t utaltam el, melyet a szokásos 32 Dollár költség levonása után már pénteken jóvá is írtak a tőkeszámlámon.

Mint ahogy korábban erre kitértem, nem tervezek több nekifutást, az utolsó felvonás következik, ennélfogva jól kell sáfárkodnom ezzel a kis összeggel.

Péntektől hétfőig, három napon keresztül láthattátok a 0 Dollárt a megannyi piros számmal együtt, hát most letöröltem, elég volt ebből. Aki kíváncsi volt rá, megnézhette, csemegézhetett, de remélem, ilyen csúnyát itt, ezen a blogon már nem tapasztalunk meg...

A számlálót tehát azonnal frissítem, mint ahogy a kötéslistát is, - amelyet újra a megszokott 5 kötésre rövidítek, - de az első trade-et nagyon meg fogom gondolni, nem kapkodom el a pozíciónyitást.

Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

Tisztelettel:

Chart Knight

2013. április 12., péntek

Egyszer fent, többször lent

Nekem sem tetszett ez a struccpolitika, amit itt műveltem a blogon, higgyétek el, de mindennek megvan az oka.

Elnézést kérek azoktól a kitartó olvasóktól, akik előbb még talán naponta, később sajnos egyre ritkábban, de benéztek ide és csupán az állóvízzel, a megmerevedett pillanatnyi helyzettel találkozhattak. Jó hírem van a számotokra, ezt az írás végén olvashatjátok. Miután közzétettem ezen bejegyzést, majd válaszolok a megjegyzésekre is, melyek között van néhány kritikus hangvételű, hozzáteszem – teljesen jogosan.

A piac nem mindig azt kéri számon tőled, amire megtanít. Másra kíváncsi. Januárban új dolgokat figyelhettünk meg, olyanokat, amitől az utóbbi években elszoktunk. Nem véletlenül álltam sokszor értetlenül a mozgások előtt. Nem csak a piaci összefüggéseket kellett újraértelmeznem, szükségesnek tartottam önvizsgálatot is tartani.

Először a piaci folyamatokról. Még itt nem idéztem magamat, de most kivételt teszek; mondtam valamit még 2012. december 24-én a 2013-as gondolatok című blogbejegyzésben: „Nekem kezd nagyon gyanús lenni a következő év, olyan érzések kavarognak bennem, mintha mindent újra kellene tanulni jövőre.”. Ebben nem tévedtem. Bizonyára nem vagyon egyedül vele, de sajnos nem vigasztal, hogy lassan ébredtem rá arra, valójában mi folyik idén itt.

Az Egyesült Államokban a tavaly november közepén látott fordulat után, amikor 12.500 alatt is hozzád vágták a Dow-t, csak vedd meg, egy gyakorlatilag korrekció nélküli long bontakozott ki. Akkor szinte a tűrőképességem (mentális és egzisztenciális) határát feszegette a piac és nem sokon múlott, hogy dobom a longokat. Szerencsére jó döntést hoztam, kitartottam és 13.000 alatt nem sokkal szálltam ki jókora profittal. Decemberben már nem kereskedtem, eközben tovább emelkedett az index, majd a hó vége felé ismét beesett 13.000 pont alá, s Szilveszter napján húzták ismét figura fölé elementáris erővel. Jött a január, a tradicionálisan longos hónap, de ekkora emelkedés után szerintem kevesek gondolták, hogy legalább a második felében, vagy februárban még mindig nem jön a short. Ellenben jött a 14.000, ahol szintén nem volt említésre méltó korrekció, a plafonra ragasztották a Dow-t, s lassan elkezdte ostromolni a történelmi csúcsát, majd szépen meg is döntötte azt és az elmúlt hetekben mást sem csinál, mint történelmi rekordokat döntöget. Most, miközben ezt a bejegyzést írom, 14.800 felett kolbászol, s úgy áll itt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mintha ez alapon járna neki. Döbbenetes számok ezek, a Dow Jones nem egészen öt hónap alatt közel 20%-kal emelkedett.

Ember legyen a talpán, aki ezt csőlátással (csak long) lekereskedte, őszintén emelem előtte a kalapom. Személy szerint én már jó ideje félve longolok, mert ha törik, akkor nagyon ronda esésnek lehetünk szemtanúi. Teljesen kiölik a piaci szereplőkből a félelmet, „majd úgyis megveszik az esést” – gondolják ők, csak egyszer nem fogják. Persze azt nem tudni, mikor. Egyelőre a mesterségesen gerjesztett inflációval ügyesen terelik a népet a részvény nevezetű karámba. De ahogy megcsinálták a 6.470-et, szélsőséges módon még az is előfordulhat, hogy 15.000 pont felett gyorsul be csak igazán az emelkedés.

Még egy érdekesség, nem találtam olyan pénteket idén, hogy helyben hagyták volna a Dow-t és amerikai társait. A zöld gyertya minimum a charton, de ha el is indultak lefele, igyekeztek a nap végére megvenni az esést. Ez is elképesztő, pedig már áprilist írunk.

Komoly számok voltak ezek a tengerentúlról, de bármekkorát is meneteltek az USA indexek, a felkelő nap országa még rájuk is nagyságrendekkel rávert (8.600 – 13.500, ez közel +57%!). Már januárban írtam, egyre szimpatikusabb nekem a Nikkei, meglehetősen volatilis index, s szintén egy irányt tud. Még nap közben is jó kereskedési lehetőséget nyújtott, annak ellenére, hogy ilyenkor már 8 pip a spread.

S elérkeztünk végül a vén Európához, mely helyzetéből kifolyólag sodródik, keresi a helyét, a fő indexek mozgása ennélfogva meglehetősen kiszámíthatatlan. Kivételt képeznek ez alól természetesen a britek, akik egy kicsit más úton járnak. Januárhoz képest nagyobb a volatilitás, sokkal inkább lekereskedhetőnek érzem már a Daxot is, de eszembe sem jut pozíciót tartani, esetleg építeni, mert bármikor fordulhat a széljárás. A régi jól bevált módszert alkalmazom: „Sok kicsi sokra megy”. Ha van 10-20 pont nyerő, nem vacakolok, zsákolok. Ha rossz az irány, rossz a meglátás, igyekszem csírájában elfojtani a bajt. Törekszem arra, hogy teljesen érzelemmentesen kereskedjek, mert mindig van lehetőség, mindig lehet jobb setupot találni.

Végül essék szó egy kicsit az önvizsgálatról, mely kapcsolódik is az utolsó sorokhoz. Nem csak a blog miatt, egyébként is át kellett gondolnom a folytatást. Próbáltam nagyon nagy levegőt venni, s vártam, hogy teljesen kitisztuljon a fejem. A mérleg jobb oldali serpenyőjében továbbra is az intuíció, az eddigi megélt események, a rutin, a kitartás és az alázat szerepel, a bal oldaliból viszont igyekeztem minél több érzelmet elűzni, próbáltam dobni a meglátásba kapaszkodást a végsőkig, csökkentettem a pozícióméreteket. Bekerült egy szó véglegesen a szótáramba, mely eddig csak ideiglenesen tartózkodott ott, úgy hívják: STOP. Úgy gondolom, jobb, ha csak egy nap munkája vész kárba, mintsem egy hét, esetleg egy hónap. A baj viszont továbbra is az, hogy nem szeretek veszíteni (ki szeret?), s ha jó szériában vagyok, akkor szárnyalok, de ha beüt egy hiba, azt nehezen emésztem meg.

Mindezek alapján tovább finomítottam a szabályrendszeremen, amit most már minden körülmények között megkövetelek magamtól, mert tudom, tartósan, hosszútávon csak így lehetek sikeres. Márciusban és áprilisban e szabályok szerint kereskedtem, sikerült mindent betartanom és az eredmények nem maradtak el. Igaz, szerényebbek, de biztosabbnak érzem így a cél felé vezető utat.

Ezért hétfőn úgy döntöttem, ismét elutalom az 1.000 Dollárt, s igyekszem nekiállni ennek az óriási feladatnak, a százszorozásnak. „Nem adom fel soha” típus vagyok, ezt talán látszik, de annak vajmi kicsi az esélye, ha most beüt valami, én ismét rászánom magam arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt ebbe belevágok.

Szégyen, de január végén léptem be utoljára a blogomba, soha nem hanyagoltam el ennyire. Sajnos ilyen időszakok is vannak, de ez még mindig a jobb eset, ugyanis jó néhány blog tűnt el azok közül, illetve inaktív, melyekkel egy időben kezdtem, illetve előttem indultak el hasonló témában.

Legyetek ezután bármilyen kritikusak is, akárki akármit írhat, soha senki nem tud annyira kemény lenni, mint maga a piac. Akit évek óta a piac edz, tudja, miről beszélek.

Egy kis aktuális: arany nagyon ronda, majdnem két éve, 2011. július elején járt utoljára 1.500 USD alatt. Ha nem fogják meg itt, csúfos mélységekbe szakadhat.

Ma a piac szokásától kissé eltérően tálcán kínálta a jobbnál jobb lehetőségeket, egy daytrader igazán lubickolhaott, de péntek van és én személy szerint inkább nyugodtan szeretnék nekimenni a hétvégének, nem kereskedtem.

Még egyszer elnézést kérek a kedves Olvasóktól emiatt a hosszú szünet miatt, rögtön frissítem a számokat, s igyekszem a teljesség igényével visszatenni a blogot a megszokott kerékvágásba.

Kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!

Tisztelettel:

Chart Knight