2011. február 25., péntek

DAX long nyitva

Ahogy az utóbbi napokban a piacot elnéztem, sikerült (pillanatnyilag) a leggyengébb indexet meglongolnom. Azért erőre kap reméljük a Dax is, türelmes leszek. Ma amúgy az angolok vitték a zászlót, közel másfél százalékos plusszal sikerült 6.000 pont felett zárniuk, ez mindenképp bíztató jel. Remélhetőleg megvolt a korrekció és ez egy lehetséges jó bevásárlószintnek ígérkezett.

Jó hétvégét kívánok Mindenkinek!

2011. február 23., szerda

Csekély 1000 pont maradt az olaj longomban

Megérkezett a 100 Dolláros olajár (WTI: 99,92), minden összejött az elmút napokban ahhoz, hogy erre a kimagasló értékre emelkedjen. Már túlvagyok azon a ponton, amikor még fájt a pozícióim lezárása. Mindegy már, ez benne volt ugyan a pakliban, de hogy mindjárt az elején terítékre kerül, azt nem gondoltam volna.

Evezzünk más vizekre. Végre léptem valamit ezen a kis számlán, elkezdtem meglongolni a Dax-ot, az első vételeket 7.200 felett ejtettem meg, de sikerült 7.150,3-on is az indexre szert tennem. Holnapra kiderül, jó gondolat volt-e, egyelőre lefele mutat a világ, de két nap alatt a Dax-ot 300 ponttal hozták lejjebb és ez inkább vételre, mint eladásra inspirált.

2011. február 20., vasárnap

WTI spekulánsok

Már csütörtökön este olyan dolgok történtek az olajjal, mely a gondolataim további közzétételére inspirált, de szerettem volna a 3000-es bejegyzésemet még legfrissebb írásként fent látni az oldal tetején :). Ezt fontosabbnak tartottam, mint a bosszantó dolgok sorozatát kitenni a fejléc alá.

Az olaj mozgását intenzíven figyelve ezen a héten sok érdekes tényt állapíthattam meg újfent. Ismét kiderült, az irányt tulajdonképpen jól éreztem, de hogy jól jöjjek ki belőle, bizony meg kellett fordulnia a trendnek. Ez jó pár napig tartott, s ezért volt ez oly nehéz a számomra. Az utóbbi egy évben aki belemélyedt a piaci összefüggésekbe, láthatta, a Dow Jones és a WTI mozgásában párhuzamok fedezhetőek fel, az olajnak, mint a gazdaság alapvető energiahordozójának minden rezzenése kihat az amerikai indexek mozgására. Ez a párhuzam számomra érthetetlen okból 2011.02.02-től elvált. Dow fel, olaj le ettől a ponttól. Pedig korábban írtam, még 92 feletti olajnál, hogy "Vigyázó szemeteket az olajra vessétek! 2." , mert kitörés előtt állt a fekete arany. Nem tört ki, s most visszanézve bizony ez egy komoly sávtetőnek ígérkezik. Ha ezt a szintet lendülettel átviszi, nem kérdés, 100 Dollárig mehet fel, alatta nincs megálló. Mondogattam a napokban egy barátomnak, aki ha kereskedik, jellemzően olajban utazik, bizony, 85 USD környékén akkora csata van, szerintem a tét a 100 Dollár, de ez majd a közeljövőben ki fog derülni.

Hétfőn végiggondolva a pozíciókat és a szinteket, a célárat először 87,78 USD-ben határoztam meg, nem mondom, miért, rá kell nézni a grafikonra és tisztán látható. Ezt követően jöttek a rázós napok és be kellett látnom, a maximum, amit némi biztonsággal kihozhatok az egészből, az a 86,00 - 86,50-es szint, s ott örülhetek, ha kipakolom a cuccot, mely ha sikerül, akkor egy minimális pluszt is elrakhatok rajta. Ezért tettem be már kedden a 86,38-as limit eladásomat (ha már voltam olyan mohó, hogy hétfőn nem adtam el ezen az áron). A hét első felében kiderült, trendforduló csak akkor lesz, ha ezt a szintet átüti markánsan felfelé. Csütörtökön este hét körül már minden pozíciómból (minden számlán) megszabadultam több-kevesebb plusszal, de plusszal! Nem vártam tovább, lesz-e kitörés, vagy nem, s a napi minimumról addig már elpattant több, mint 200 ponttal.

Amit a nap közben, főleg délután már érezni lehetett, folyamatosan épül fel a vételi könyv, s nem igazán lehet már a korábbi szokásukhoz híven bezúzni az olajat. Egy ponton elszakadtak a cérnák és elkezdődött a shortzárási hullám, s meredeken emelkedett az árfolyam és fent is ragadt. Kedves olajos barátomnak már napokkal azelőtt mondtam, Te, figyeljünk, mert közeleg a határidő (a februári jegyzéseket lezárják), s ilyenkor 20:30-kor abbamarad a kereskedés és átértékelődnek az árak (a márciusi jegyzésre). Ez a határidő pont csütörtökön volt. Jellemzően a hónap közepe után egy-két nappal történik ez, erre nagyon figyelni kell. A pozícióimat mindenképp zártam volna az ár miatt, de a határidő miatt meg pláne.

86,22-es áron zárt az olaj, s abbamaradt a kereskedés. Ilyen napokon ezután pontosan 22:25-kor jön egy jelzésértékű vízszintes csík a grafikonon, hol fog folytatódni a jegyzés. Csütörtökön ez az ár egészen elképesztő magasságban, 88,72-n jelent meg, tehát 250 (!!!) ponttal feljebb. Rémülten hívott is "olajos" barátom (aki több száz pontra játszik - érthető, miért), hogy látom, mi van?

Fontos, ilyenkor a lebegőd hirtelen 250 pont szorozva a lotok számával USD-vel többet mutat és tulajdonképpen kiugranál a bőrödből. Ő jóllehet olajban utazik, de eddig még ezirányú tapasztalatot nem szerzett, valahogyan a pozíciói ilyen időszakban nem maradtak nyitva. Nekem már volt ilyen, s az első alkalommal, amikor lemeredtem a monitor előtt és este későn felhívtam a számlavezető cég vezetőjét, hát meg is kaptam a kioktatást, hogy aki olajjal kereskedik, legyen tisztában ezzel is... :). Hozzáteszem, teljesen igaza volt, meg is jegyeztem egy életre. Eddig, ha határidőt módosítottak, jellemzően 40-70 pontos differenciára számíthattunk, most ez a 250 pont, hogy úgy mondjam, meglepő, s finoman fogalmaztam. Mégis hogy jött ki??? Mi lesz a trenddel, a szintekkel, meg egyébként is? Mondogattuk is, ha megvolt a trendforduló (pénteken vissza is akartam szállni, ha így van, mint említettem csütörtökön), akkor úgyis meglesz első körben a 87,80, s onnan is mehet tovább. Erre ezt átugrották és mindenki nézett ki a fejéből a 88,72 láttán. Nos, az olajos barátom ugye meglátta a hatalmas lebegőt és örömködve ecsetelte, de muszáj volt elmondanom neki, igaz, a lebegőn megjelenik a plusz, de a részletes tranzakciójelentésben megkeresheti a 250 pont szorozva lotok számával mínuszt, ugyanis a pozíciót zárták és újranyitották. Az össztőke változatlan maradt. Ilyen nap után nyitott pozival várta az 00:00-ás nyitást (akkor folytatódik a kereskedés). Nos, ha az olaj aznap még tudta a 84,35-öt, most meg giga geppel nyit 88,72-n, jogos a félelem az azonnali bezúzástól. A kezdeti ijedtséget egy negyed órán belül eltüntettük, ugyanis kisilabizáltam, valószínleg még ennél is feljebb, 89,00 körül fog nyitni az olaj, tehát 30 pont még benne van. Pontosan így lett, éjfélkor ő is lezárta a pozit és megelégedettséggel távozott a piacról.

Jött a péntek, s az olajat a kezdeti kikapás után 88,50 alá verték le (régi 86-os szint), majd onnan fordult és mint tudjátok, meg sem állt majdnem 91-ig. Tehát 30 óra leforgása alatt láthattuk az olajat 84,35-ön és 90,94-en is! No comment, tehát régi árakkal számolvan is bőven 88 fölé ment. Ha ránézel most a grafikonra (napos chart), látsz egy akkora zöld gyertyát, hogy csókolomot köszönsz neki... Naná, tegnapelőtt már olvashattál arról, hogy "Vészes rekordon a kőolaj iránti vágy". Továbbá az  utóbbi napokban az egyre több helyen kibontakozó utcai zavargások még komolyan megmozgathatják az olaj árát, természetesen felfelé.

Ennyit a szintekről, az olaj határidőről, a több napon át tartó bizonytalanságról, a hihetetlen, érthetetlen 250 pontról, meg az olajjal való spekulálásról. Szolgáljon tanulságként mindenkinek ez a kis szösszenet, amit vasárnap délelőtt összegyúrtam, s ha arra gondoltok, olajba nyúltok, hát készüljetek fel mindenre :).

Kellemes vasárnapot!

2011. február 17., csütörtök

3000 USD felett

Először a trade-ek. Volt nekem olajom őrült tétel, 3 lot még péntekről, 86,42-es áron, meg még 1 lot péntekről 85,94-ről, továbbá 85,22-ről (ez már egy másik 85,22-es, a pénteki 85,22-est hétfőn 62-n pakoltam ki). Időközben ezen felül 84,12-ről volt 3 lot olajam, amit még kedden vettem és 84,22-n ijedten ki is raktam nettó +22 USD-vel. Ma csináltam egy jó kis Dax longot, 3 lottal, limittel vettem 7.382-n, majd limittel ki is raktam 7.397-en, ezzel nettó +50 USD-vel növeltem a számlámat. Ma a hétfőn vásárolt (visszavett) 1 lot 85,22-es olajamat raktam ki először 85,45-ön nettó +15 Dollárral (hogy csökkentsem a kitettséget, meg féltem a 85,50-től elsőre). Maradt így 4 lot olaj, melyeknek az átlagára így már felment az eddigi 86,08-ról 86,30-ra, és már napok óta bent volt a limit eladásom 86,38-on (86,50, sőt 40 alá akartam berakni, itt már tényleg nagy ellenállás van első szuszra). Szépen teljesült is, s ezzel nettó +20 Dollárt hozott. Időközben sajnos voltam óriási mínuszban is, de egyszerűen nem hittem el, hogy van még lejjebb, ezért (szó szerint) kitartottam a végsőkig. Megérte, de nagy szerencse is kellett hozzá. Az olajban lehet, ez volt a trendforduló, elképzelhető, most már csak tartani kellene, de majd átgondolom a holnapi mozgás után, hogy visszaszállok-e.

Az sikeres kereskedéseknek nagyon örülök, mert ezzel átléptem a bűvös 3000 USD-s határt, s amit még jólesik leírnom, jelenleg 3.030,43 Dolláron állok, ami a kezdőtőkémnek a 308,49%-a.

Kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!

Kötélidegek

Öt kereskedési napot ültem az olajban. Hát ezt még leírni is durva, főleg pedig átélni... Ennyire próbára mostanában még nem tett pozíció. Nade óriási türelemmel, kötélidegekkel, s nem kis szerencsével mindenből szép pluszban sikerült kiszállnom bő egy órával ezelőtt. Most nyugalom van, partvonalról nézem az eseményeket, s azt hiszem, hétfőig nem nyitok új pozíciót.

2011. február 15., kedd

Pozíciók részben zárva

Bolhából elefánt. Nem elég, hogy nem tartottam ki a pénteki UK100 longomban, ami elég szép hasznot hozott volna, ha kivárok, sajnos beleszálltam a Dow mellett az olajba is. Visszagondolva, tulajdonképpen tájékozódás nélkül nyiottam olaj pozíciót ebben az iszonyú rángatós időszakban. Az olajat 20-30 pontra nyitottam, látván azt, addig mindig felpattant 86-ról, most bezzeg nem. A Dow-t péntek délután 12.250-ről longoltam 3 lottal és még este le is zártam 12.280-on nettó +82 USD-vel. Több olaj pozim is volt, melyből egyet, egy lotot hétfőn zártam le 85,62-n, bekerülési ára 85,22 volt, így nettó +32 USD-t hozott. Persze, eddig minden szép és jó, de sajnos van még olaj pozim 86 felett, 86 alatt kicsivel és 85,22-ről is. Ez a gond, de ami miatt a fejem a falba verem, hogy nem zártam le kicsi pluszban tegnap fél ötkor délután kézzel, ha már nem teljesült a 9 pontra lévő limit eladásom... Érthehetlen számomra, miért ütik ennyire az olajat, lehet, óriási hibát követek el, ha még reménykedek, hogy felmegy. Sajnos ma nap közben nem tudtam foglalkozni a pozícióimmal, persze ez nem mentség. A stop már rég kiszórt volna, de hova teszem a stop-ot? Ez itt a kérdés. Ekkora longos pályán, ilyen bika piacon, így esni az olajnak és nem fordulni az eddigi szokásaihoz híven, hát nem értem és ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

2011. február 13., vasárnap

Statisztika 2011.01.

Kicsit megkésve, de itt van a januári statisztikám. Nagyon úsztam az utóbbi hetekben, de lassan utolérem magamat.

A hónapot és egyben az Új Évet 1.680,45 USD-vel indítottam, melyet hó végére 2.625,82 USD-re tornásztam fel. Ez 56%-os plusz. Januárban több jutalékot vontak le, mint decemberben, egészen pontosan 197,34 Dollárt. Ebben az időszakban is pont 27-szer kereskedtem, ebből 2 trade volt veszteséges. Erre a hónapra is jellemző volt a megfontoltság, óvatosság, pozíciók nyitásának halogatása szinte a végtelenségig. Az elmúlt napokban azon gondolkoztam, hol van az az érték az egyenlegben, amikor kicsit bátrabb leszek, s bizony ez még odébb van, addig gyűjtögetnem kell, hogy diverzifikálni tudjak.

A blog alján lévő táblázatba a januári szám is pirossal került be, mert elmaradt a tervemtől, amit - őszintén szólva, - szinte képtelenség teljesíteni, hozzáteszem, egyelőre.

Most jöjjön a grafikon, mely napi bontásban mutatja a pozíciók zárása utáni, illetve az aznapi záró egyenlegeket. Belevettem a hétvégéket ezúttal is.



Jó szelet kívánok Mindenkinek!

2011. február 11., péntek

Újabb pozíciók

Nagyon frusztrált, hogy elment mellettem a piac, s most, utólag visszanézve még több, mint 50 pont volt a UK100-ban. Dühömben ki is kapcsoltam a gépet, na utána még megtéptek mindent. A telefonomon láttam az olaj megütést, erre ismét bekapcsoltam a progit és longoltam Dow-t és az olajat, de ahogy elnézem, lehet, átviszem ezeket a jövő hétre. Igaz, nem rossz setuppal, de most kicsit nyugtalanító a helyzet. Csak nem tudtam megmaradni a fenekemen, ha már így alakult ma... Jó hétvégét kívánok Mindenkinek!

3 USD

Megtréfált ma a piac, s ezzel még enyhén fogalmaztam :). Az első gondolat volt a jó, miszerint a franciákat (F40) szerettem volna megshortolni úgy 4.080 környékéről. A piac viszont megvette szépen a nyitás utáni leöntést, főleg - mint azt említettem volt, - az angolok, s úgy gondoltam, inkább longolok, mert végül is bikapiac van, nagy baj nem lehet. Fel is tették 6.020-ra a UK100-at rögtön, el is gondolkoztam a kiszállón, de már korábban megírtam, 30 a célár, oda vártam. Sajnos nem adtam el, ezután megütötték, ahogy lenni szokott és végignéztem az egészet. Az alján már felmerült bennem Dax long 7.290 környékén, de úgy gondoltam, nem higítok, s nem feszítem túl magamat. Szerencsére szokásukhoz híven visszatettek mindent a tetejére, de annyit vaciláltak az angolok 6.016 környékén, hogy jobbnak láttam zárni a pozíciót nettó +3 Dollárral. Igaz, ezután felment ismét 20-ig, de ne feledjük el, nagy mínuszból jöttem vissza és eközben emelkedett az index közel 50 pontot, ezt is figyelembe kellett vennem. Amatőrnek akkor gondolnám a kiszállót, ha egyértelmű felfele menet közben, amikor nullás, nyomok rá. Így, mivel ellenálláshoz érkezett, ki kellett pakolnom, de van egy másik ok is, miért vagyok pozíció nélkül: délután Michigan. Ha tetszik a piacnak, az angolok fognak legjobban elszállni, állítom. Ha így van, lehet, visszaszállok.

UK100 long

Tegnap megelégedtem a shorttal keresett pénzzel, ezért - bár szépen adta magát este 9 után a Dow long, 15-20 pont könnyedén benne volt - nem nyúltam a piachoz. Ma reggel sokat hezitáltam és majdnem megshortoltam a franciákat, olyan erőtlenek voltak. Szerencsére kivártam és láttam, most a legnagyobb lendület az angolokban van, talán még a németeknél is nagyobb (igaz, ők hova mennének még nagy lendülettel, a csúcsközelben van a Dax...). Az angolok viszont 100 ponttal lejjebb tanyáznak, s most tényleg erőt éreztem bennük, a reggeli leütést is ők vették meg először, ezért 4 lottal longoltam meg a UK100-at, bekerülési ár: 6.013,5, s ha sikerül, 30 körül ki is pakolom a csomagot.

2011. február 10., csütörtök

Dax short

Először a tegnap estéről. Bent volt a limit vételem Dow-ra 12.194-en 4 lot és érthetetlen módon kivettem, majd végignéztem, hogy szökken egészen a 12.250-es szintig. Bevallom, utólag visszagondolva, akkora oldalazós pálya volt tegnap, semmi keresnivalóm nem volt rajta és úgy éreztem, hajlik a déli irányba. Ma reggel héttől vizslattam a placcot és leszögeztem magamban, ma el kell indulni kicsit lefelé mindennek. Nehezen vettem rá magamat, de limittel eladtam 4 lot Daxot 7.318-on és betettem a limit vételt (precízen) 7.293-ra (90-nél van most a figura). Mindezt telefonon eszközöltem, majd bekapcsoltam a gépet, bejöttek a grafikonok, megijedtem, hogy felkapják és rányomtam piacin, lezártam a pozíciót 7.305,8-on. Természetesen, ahogy a Nagy Könyvben le van írva, szépen beesett 7.290 alá a Dax. Igaz, nyerőt tettem el, nem vállaltam kockázatot, de ennyi azért belefért volna, mégha akkora rettenetesen nagyon longos is a pálya... Minden kis pénzt, minden 5-10-20-50 dolcsit nagyon megbecsülök, így tettem most is! Ezzel a shorttal nettó +56 USD-t zsákoltam, a számla pillanatnyi egyenlege 2.806 Dollár.

2011. február 9., szerda

Kimeríthetetlen erőtartalékok a vételi oldalon?

Minden nap csaknem ugyanaz, s nem akarom elhinni. Reggel megtalálják szinte bármilyen szinten a Daxot és veszik, veszik, veszik. A Dax dinamikájához semmi nem fogható, talán a jenkik tudnak hasonló produkciót felmutatni. Az angolok már jóval hátrébb kullognak, igaz, az elmúlt napokban ők is kitettek magukért. Döbbenetes bikapiac van, konstatáljuk Jegivel a helyzetet, s mondja, nincs is ezen mit csodálkozni. Nincsenek határok, nincsenek gátak, nincs most semmi, ami ezt megálltaná, lassan eufórikussá kezd válni a helyzet. Amit tegnap azért észrevettem, begyorsulóban van az emelkedés, nem tudom, jelent-e ez valamit, de én mindent csak óvatosan csinálok. Ma amúgy reggel oldalazást vártam, s oldalazós piacon jobb türelemmel lenni a nyitás utáni egy-két órában. Van benne gyakorlatom ebben a hónapban :).

2011. február 8., kedd

Forever long

Megvallom, most már tényleg neheztelek magamra... Egyszerűen nem értem, miért hezitálok ennyit pozíció nyitás előtt. Persze, persze, visszarázódni, elért eredmények, de hát amikor ordít a long, sőt, le is jön a várt szintre, miért tétovázok? Szimplán indexekkel kellett volna csak foglalkozni, erre belepiszkáltam másba is. Már tegnap este későn lejött a Dow az általam várt értékre, 12.140-ig, ami - ma kiderült - a legjobb longbeszálló volt az elmúlt 24 órában. Nyugodan akartam aludni :). Reggel ott volt tálcán a 7.275-ös Dax, nem kellett... Mivel tegnap foglalkoztam az olajjal, gondoltam, ma sem ártana egy kicsit jobban belemélyedni. Azt valószínűsítettem, lehozzák 86-ig, s miután megtörtént, utána átgondoltam, mit tehetnek vele, s betettem 86,02-re a limit vételemet (4 lot). Elindult felfelé, s amikor visszakanyarodott, lejjebb tettem a limit vételemet, 85,76-ra. Ez első gondolat volt a jó, mert nem ütötték az előző mélypont, 85,85 alá és ennélfogva meg is tépték, sőt, utána még 88,08-ra is feltették. Erről is lemaradtam (mintha már írtam volna ilyet :) ). Eközben az aranyat elég rendesen megrántották, s úgy gondoltam, beszállok. Közben Dax longot is nyomtam, majd most este ismét egy arany longot. Mindhárom trade nyerséges volt, a pontos számok; Dax long 4 lot 7.295 - 7.304 (nettó +38 USD), arany long 4 lot 1.364,5 - 1.365,0 (nettó +9 USD) és még egy arany long 4 lottal 1.364,0 - 1.364,6-ig nettó +13 USD-t hozva. Így a mai nap nettó +60 Dollárt hozott, de megint "telefonos" nap volt, iPhone-on kötöttem minden számlára üzletet.

A fentiekből látszik, nyúlfarknyi pozíciókat mertem csak vállalni, az igazi nagy durranást (olaj) elbaltáztam. Csipegetek itt, ahelyett, hogy végre kitartanék hosszasan egy jó long pozíciót.

2011. február 7., hétfő

Első februári trade

Nem kapkodtam el. Egy kicsit a délelőttről. Bármennyire is szerettem volna a mai napot kizárólag a monitor előtt tölteni, s átszellemülten beleolvadni a piac vérkeringésébe, sajnos nem tehettem meg. Az egész napom be volt osztva reggeltől estig, sok helyre kellett rohangálnom a másik munka miatt. Azért reggel valamelyest csúsztattam, s igyekeztem kiemelt figyelmet szentelni az európai nyitásnak. Amit biztosan tudtam, shortnak helye nincs, tehát longbeszállókon gondolkoztam. Bizony, felsorolhatatlanul sokszor szerettem volna meglongolni 7.240-ig a Dax-ot, de nem mertem megtenni. Utána még egy pálya volt benne, 62-től 80-ig, na ezt sem léptem meg. Ok, a délelőtt ugrott, hát startra készen álltam a Dow meglongolására. még limit vételt is benyomtam 12-re, de sajnos már oda nem jött le, ezután számtalanszor megtehettem volna a 20-25-ös szintig, mégis tétován bámultam az eseményeket. Ugyanis arra gondoltam, ha Európát ennyire megtépték, akkor a Dow tudhat akár 12.150-et. Többet tudott már eddig is. Igaz, ezeket már telefonon néztem, de egyáltalán nem jelent okot, magyarázatot a tehetetlenségemre. Miért is ez a rendkívüli óvatosság? Tehettem fel magamnak a kérdést. Azért, mert eddig szép eredményt értem el és ösztönösen vigyázok rá. Na de azért este megtörtem a jeget, nagy merészséggel 4 lottal olajat longoltam limit vétellel 87,50-ről és limittel ki is szórtam 87,68-on. Bő hat perc volt a sztori, úgyhogy nem igazán izgatott fel :). Ebben a hónapban először kereskedtem, ez a trade nettó +64 USD-t hozott, ezzel a számlám egyenlege 2.690 Dollár.

Minden nap új csúcson az indexek

Úgy vagyok most a piaccal, valahogyan nem tudom összerakni a mozaik darabokat, egy-egy elem nem illik a képbe, nem passzol. Ami még mindig érződik, az indexek tovább akarnak szárnyalni, na épp most tépték ki őket, főleg a DAX-ot (ki gondolta volna :) ). Igaz, régóta lógott a levegőben egy "kitörés", hát most meg is történt. Túl sokat mozizom mostanában, jóllehet jól érzem az indexek irányát is, de nem értem miért, mégsem mertem pozíciót nyitni.

2011. február 5., szombat

Recenzió a fogadásról - Jegenye írása

Az alábbi blogbejegyzésben Jegenye barátom, az "ellenérdekelt fél" gondolatait teszem közzé, mely sokáig érlelődött benne és egy nagyon jól sikerült esszé lett. Bemutatja a tőzsde világát és mindenki számára tanulságos észrevételekkel szolgál. Ezeket a sorokat a jövőben majd könnyedén elérhetitek egy linkről, melyet közvetlenül a főcím alá helyeztem el.

A FOGADÁSRÓL…

Megvallom őszintén, hogy ebben  a  "ki tud nagyobbat álmodni" egymásra licitálós versenyben nálam csak egy dolog áll biztos lábon. A szkepszis.

A tőzsdei kaszinók világában folyamatosan  ugyanúgy újratermelődnek a vágyálmokat kergetők, a gyors meggazdagodás délibábjában fürdőzők, mint Vegasban, Renóban, vagy  a világ bármely valóságos/online kaszinójában, ahol a harsány szövegekkel és csillogó képi elemekkel teletűzdelt üzenetek csak egy dologról szólnak: milliomos lehetsz! A szkeptikusoknak pedig csak hanyagul ennyit tolnak: nem vagy elég pozitív! Vagy kitartó...

Aztán jön a hideg víz, a jól megismert és leggyakrabban ismételt tőzsdei közhely. 100-ból 90 veszít (teljes vagy reménytelenül nagy tőkevesztés), a maradék 10-ből pedig jó, ha 5 megél, 3 igen sikeres, 1 vagy kettő pedig  valóban meggazdagszik. Mondanom sem kell, a meggazdagodás mindenki számára másképp értelmezhető…

A tőzsdén való jövedelemszerzésre általában úgy szokás tekinteni, mint javadalomra, egyfajta fizetésre, mint ami jár. Valóban jár. Ha megdolgozol érte. Mert ez munka a javából, ugyanakkor elsajátítható bárki számára.

A szakvizsgádat nem felkent professzorok szubjektív  értékítélete fogja pontozni, hanem a számlaegyenleged. Teljes tévhiten alapul az a felfogás, hogy diplomás közgazdásznak, matematikusnak, informatikusnak kell lenned ahhoz, hogy megélj a tőzsdéből. Tréfás megfogalmazásban olvastam valahol: "ha átlagos intelligenciával rendelkezel, akkor a tőzsdei "tudományok" elsajátításához elegendő 2-3 év, ha átlag felettivel, akkor megteszi 5-10 is". Zárójelben azért idekívánkozna egy személyes észrevételem is. Én még soha sehol nem találkoztam olyan sok és annyira szélesen domborodó egóval,  "okos" emberrel, mint a tőzsdések világában.

Véleményem szerint integrálni kell, józan "paraszti ésszel" gondolkodva, az információs cunamiban megfelelő szűrőket  alkalmazva, az egyes elemeket az összkép szempontjából értékelve (és viszont), meg még ki tudja mi mindent mérlegelve folyamatosan döntést kell hozni. Ami a sajátod, másokra kenni nem érdemes, azt önbecsapásnak nevezik…

Ez a fogadás valójában arról szól, hogy az emberi elme képes-e versenyezni a maga természetes intelligenciájával az általa létrehozott szigorú algoritmusokkal szemben? Képes-e kizárólag diszkrecionális, többnyire intuíciókon alapuló döntéshozatallal komoly eredményeket elérni? A különlegességét az adja, hogy roppant alacsony kezdőtőkét kell szinte irracionális magasságokba feltornászni. Abban nem kételkedem, hogy az átlagosnál jóval magasabb értékeket el lehet érni akár profit faktorban, akár payoff ratio-ban, de hogy ezt konzisztensen fenn lehet tartani, abban már igen.

E tekintetben már láthattunk olyan lélegzetállító FX robot teljesítményeket  - természetesen optimalizált, ún. curve fitting módszerrel, amelyek akár egy évig, talán tovább is kiválóan működtek -, majd gyakorlatilag szinte egyik napról másikra kinullázták az addig megszerzett profitot, esetenként a teljes tőkét is.

Szinte egybehangzó az az állítás, hogy szabályokat kell felállítanunk kereskedésünk során, amivel egyet is  értek, azonban egy olyan dinamikusan változó környezetben, amit általánosságban  PIACnak szoktak nevezni, a  szabályokat örökösen át kell alakítani.

A fogadás második kísérleti elemeként talán ezt lenne érdemes kiemelt figyelemmel kísérnünk. A hajlékony emberi elme miképp alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez? A merev szabályok mentén alkalmazott programozott kereskedési rendszerek (Expert advisorok) hatékonyabbak-e, mint  az ösztönösen, vagy tudatosan reagáló humán reakció? 

A harmadik elem ebből következően a pszichés tényezőkből adódik. Miként változik az emberi magatartás, ha valaki virtuális ezrekkel dobálózik, vagy valóságos összeggel kereskedik?

Nagyjából mindenki tisztában van ezzel, ilyen szempontból semmilyen jelentősége, súlya nincs a tőzsdei játékoknak, demo számlás kereskedésnek, versenyeknek, hiszen a  manipulálhatóságon túlmenően érzékelhetetlen az a nyomás, ami azt a kereskedőt nyomasztja, aki a VALÓSÁGOS egzisztenciáját teszi esetenként kockára. Ezt különösen fontosnak, kiemelendőnek tartom!

Miután a fogadás elemi feltétele volt az éles számlán, éles körülmények közötti kereskedés kontrollja, így minden feltétel adott ahhoz, hogy  egy izgalmas kísérlet szemtanúi legyünk, amelynek ha vesztese leszek - őszintén megvallva - nem bánom...

Jegenye

2011. február 4., péntek

Olaj a darálóban

Nagyon rondán ütik az olajat, ahogy felkorrigált 90 fölé, majdnem beszálltam a shortba, de arányaiban annyira jól tartották magukat az indexek, továbbá a Dollár sem szeretett volna már markánsan erősödni, ezért elvetettem ezt az ötletemet. Erre tessék, lezavarták 89,21-re (eddig), ami annyit jelent, bő fél óra alatt közel 2 USD-vel esett a fekete arany ára. Ez nagyon dinamikus volt, érdemes rá odafigyelni, mindenképpen jelzésértékűnek tartom. Ha már tátott szájjal végignéztem az utóbbi egy órát, s nem nyúltam semmihez, hát ma már nem is fogok... Jó hétvégét kívánok Mindenkinek!

2011. február 3., csütörtök

Egyirányú utca

Tegnap este hazaérkeztem. Természetesen az első teendőim között volt tájékozódni alaposabban a történésekről. Mindent visszatettek a tetejére, úgy látszik, nem ingatta meg a piacot különösebben az egyiptomi sztori. Ez a két nap arról szól nálam, hogy ismét felvegyem a ritmust és belerázódjak a napi trade-be. Az egy hét pihi megvolt, amit minden hónapban illik beiktatni. Megvallom őszintén, jól is jött ki nekem ez a egész, ezzel az úttal az elmúlt havi kereskedést tulajdonképpen ki is pihentem :). Egy gondolat erejéig az utazásról. Nyugat-Európában jártunk és természetesen mint mindig, most is érdekelt az emberek véleménye a helyzetükről, a gazdaságról, a kilátásaikról. Kijelenthetem, a fejekben már vége a válságnak és ezt a megannyi tapasztalatom is alátámasztja. Igyekeztem ezalatt a pár nap alatt annyi információt magamba szívni, amennyit csak lehet. Igaz, ott sem fürdenek tejben-vajban az emberek, de az ottani vásárlóerőt és a magyart nem is lehet egy lapon emlegetni. Ahogy ezt én már korábban említettem, szép lassan áll vissza az élet a rendes kerékvágásba és megy minden tovább a maga útján. Tegnap az utazás utolsó szakaszában ezen tapasztalatok birtokában az jutott eszembe, akármilyen magasan is van a piac, miért is kellene esnie? Tudom, korábban leírtam, már félek a longtól, inkább a shortot favorizálom, de lássuk be, állandóan visszateszik az indexeket a tetejükre. Nagyon nehéz ebben a fent oldalazós, naponta keveset mozgós piacon profitot realizálni, de mint eddig is, megteszem a tőlem telhetőt. Hamarosan jön a múlt havi statisztika és az olvasói kérdésekre is válaszolok.