2012. december 30., vasárnap

Második kör - Jegenye harmadik írása

Az alábbi blogbejegyzésben Jegenye barátom, az "ellenérdekelt fél" gondolatait teszem újfent közzé. Ezeket a sorokat továbbra is könnyedén elérhetitek egy linkről, melyet a Jegenye írásai ablakban helyeztem el a jobb oldalon.

Második kör. A változás esélye

A két évvel ezelőtt kötött fogadás nyerteseként(?) rossz szájízzel vettem át a nyereményt, amit a név kötelez alapon kollégám, barátom annak rendje módja szerint teljesített. Elkedvetlenített. Nem okozott örömöt, semmi olyat nem éreztem, hogy „na ugye megmondtam?”. Beleszaladt a „fekete hattyúba”, ennyi történt.

Ezer dollárból lett 13 ezer meg némi apró, élesben. 8 hónap alatt, úgy hogy abból közel két hónap kereskedés nélkül telt el és még hozzászámíthatjuk a hétvégéket, illetve az ünnepeket. Mindenképpen lélegzetállító teljesítmény. Különösen annak fényében, hogy nem egy helyütt olvastam azokról az agyonajnározott sztárokról, akik ha már elértek évi 3-400%-os eredményt, szobrot emeltek nekik virtuálisan, de legalábbis a PR-juk a csillagokig magasztalta őket, akiknek a „titkait” érdemes fürkészni. És ezen titkok vélt birtokában valóságos búcsúcédulaárusítási iparág bontakozott ki.

Ennek kapcsán két fontos észrevételem lenne. Az egyik, hogy az elmúlt 2-3 évben a sokat szidott pénzügyi-tőzsdei kultúránk hihetetlenül sokat fejlődött, köszönhetően a turbómarketing által felfokozott érdeklődés okán megnövekedett szép számú új szereplő megjelenésének. Akiknek kíváncsiságát, tudásvágyát a piacon már tapasztalatokat szerzettek akár érdekből, akár altruizmusból fakadóan egyre magasabb színvonalon kénytelenek kielégíteni. Amivel mindenki csak jól jár. Nem csak az ifjú padavanok, hanem a jedik is. Hiszen ez az a terület, amiről bátran kijelenthetjük, hogy élethossziglani tanulási folyamat. Ezt a folyamatot segíti továbbá az online szolgáltatók közötti verseny, amelynek jótékony hatását a végfelhasználók (ügyfelek) mindenképp örömmel nyugtázhatják.

A másik pedig az, hogy a tőkepiacok iránti érdeklődés garantáltan növekedni fog több okból is. Egyrészről az egyre nehezebbé váló gazdasági környezet miatt egyre többen gondolják majd meg, hogy vállalkozásba fogjanak a reálszférában, vagy netán ugyanezzel az energiával és jóval alacsonyabb indulótőkével a tőkepiacokon próbáljanak szerencsét. Számomra nem kérdés, a kockázatok mérlegelése után mit fognak választani a vállalkozói hajlamokkal megáldottak… Másrészről pedig az online kereskedés során azonnal látható teljesítménynek olyan vonzereje van, ami semmihez sem fogható.

CK példája is bizonyíthatja, hogy az itt elért hasznok egy napon sem említhetők egy vállalkozás által kínnal-keservvel megszerezhető nettó végeredménynél. Természetesen a törvényeket követő, azokat betartó legális vállalkozásokról beszélek.

Azonban mint mindennek, ennek is ára van. Elsősorban a kockázat és annak megfelelő kezelése. Mert bár minden magára valamit is adó befektetésekkel foglalkozó, vagyonkezelő, pénzügyi tanácsadó kiemelt fontossággal említi, ez valahogy mégsem ivódik kellően belénk. Ismeretes a tőkepiacokon ökölszabályként meghatározott alaptétel: tradenként 1-2%-nyi veszteség. Általánosságban elfogadható, ámde a betartása csak a nagyon komoly önfegyelemmel rendelkezőknek megy. Cinikusan persze azt is hozzátehetik a kételkedők, ezzel csak késleltetik a számla teljes amortizációját.

Nem kívánok belemenni ennek taglalásába, ezt számtalan fórumon, chatszobán kivesézték. Én mindössze egy dolgot hangsúlyoznék. Ez azok számára lehet fontos, akik a reálszférában megszokott megközelítéssel, logikával próbálnak eredményesek lenni a tőkepiacokon. Itt ugyanis igen sokszor az olcsó a drága és fordítva. A hihetetlen pedig hétköznapinak tűnő esemény. Ami kézenfekvő a racionálisan gondolkodó ember számára, az itt illúzió és megint csak fordítva. A számtalan matematikai modell, amely megkísérli  leírni különféle  indikációk alapján  a piaci folyamatokat, rendkívüli segítség ugyan,  de semmiképp nem elegendő ahhoz, hogy önmagában nem hogy kimagasló, de fenntartható, kiegyensúlyozott magas növekedési pályán tudja tartani a számlaegyenleget. Valami több kell hozzá.

Véleményem szerint ma, amikor az információkhoz való hozzáférés gyakorlatilag mindenki számára egyidejű - a bennfentes, az mindig is bennfentes marad, akármilyen harcot is hirdessenek ellene, – akkor az a legnagyobb bajunk, hogy megpróbáljuk értelmezni őket. A tapasztalat legalábbis azt mutatja: hiba. A technicisták itt például máris előnnyel rendelkeznek a fundamentalistákkal szemben. Számukra a perces, 5 perces, órás bar chart vagy gyertya mindennél többet mond, nem kívánnak belemenni a távlati hatásokba, azonnali döntést igényel egy megjelenő hír nyomán kialakult piaci akcióban való részvétel. Már ha úgy ítélik meg, ebben érdemes részt venni. Zárójelben  teszem hozzá: minden a fundamentumok mentén zajlik, ezt minden technikusnak illik tudnia. Az alapvető feltételek változása azonban időt vesz igénybe, ezért a nagyobb trendeket követők végeredményben – ha bírják tőkével és a volatilitásból eredő pszichológiai tehertétellel - történetileg jobb teljesítményeket képesek produkálni. Azonban azt is megállapíthatjuk, hogy két egymástól lényegesen eltérő karakter mindig is pont ugyanannyi érvet tud felhozni a maga álláspontja védelmében, mint a másik.

Hogy ki melyik oldalra áll, azt a saját kockázattűrő képessége határozza meg. Általában ez az, amit nem ismerünk magunkban. Rendszerint akkor szembesülünk vele mikor már ráment ingünk, gatyánk. Első számú élményem, tudom.

A kérdés viszont az, valóban tudunk-e tanulni a hibáinkból? Nagyon közhelyesnek hangzik, elismerem, de amennyire banálisnak tűnik, annyira nehéz megbirkózni vele. Mert ha a jogos kritikai észrevételeket vesszük CK korábbi tevékenységéből, akkor az elmúlt időkben tapasztalt szemléleti és gyakorlati változásait figyelembe véve komoly bizakodással tölt el képes lesz-e teljesíteni a vállalását. A teljesítménykényszer és nyomásgyakorlás nem  jó motiváció. Amivel kapcsolatban csak egy határozott véleményem van. 

Ez a világ legindividuálisabb foglalkozása. Ez nem „csapatjáték”. A csapat itt hátráltató tényező. Megannyi véleményével csak összekuszál, a helyes koncetrációt megzavarja, elbizonytalanítja. CK fejlődésében ezt látom elsődlegesen kiemelendőnek. Nincs napközbeni értékelés, véleménycsere, ki hogyan látja. Nincs telefon, egyeztetés. Ami nekem short, neki jó setup a longhoz, netán fordítva. Zűrzavaros időszakban, extrém volatilitásban különösen. Márpedig a döntéshozatal a legfontosabb. Az pedig a miénk, ha tetszik, ha nem. És ha már poziban vagy, akkor keresed a mankókat a „mentorodnál, oktatódnál”, aki persze ugyanúgy bajban van, rendszerint a TA-t hívva segítségül magabiztosan állítva, hogy ez fals ki/letörés, majd a counter trend bla-bla és még egy bla. Nem tudja, csak tapasztaltabb, többször látott ilyen eseményt.

Elvárás:  2013. január 1. és 2014. január 1. között az indulótőke 856 USD-ről minimum 20.000 USD-ra való emelése. Számlafeltöltés és kivét nélkül. Második esély, play off. Mindenkinek jár. Az eredmény kimenetelétől függetlenül már most kijelentem, nem lesz több fogadás.

A   c é l   a z ,   h o g y   t a n u l j u n k !

Sikerekben bővelkedő Új Esztendőt kívánok én is minden kedves Olvasónak!

Jegenye

2012. december 28., péntek

Óvatos kezdés

Ma véget vetettem önmegtartóztató viselkedésemnek és egy kicsit hozzányúltam a blogos számlához. Kezdésnek jó volt, egy vékonyka kis shortot nyomtam a Dow Jones-on.

Már tegnap kacérkodtam pozíció nyitással, de hiába voltak jók a meglátásaim jó időzítéssel, sajnos gondolati síkon maradtak, nem mertem kereskedni. Ma viszont megléptem, s egy kicsit sikerült is hizlalnom a számlám egyenlegét.

Létrehoztam továbbá egy új ablakot a PILLANATNYI ÁLLÁS alatt Az utolsó 5 trade címmel, ebben követhetitek a kereskedésemet. Például a mostani short esetén: Instrumentum  Mennyiség  Eladási ár - Vételi ár  Nettó profit  Dátum leosztásban. Long esetén értelemszerűen a vételi ár következik a mennyiség után.

Ezután terveim szerint nem fogom a bejegyzésekben aprólékosan részletezni a lépéseimet, ugyanis nem lesz időm mindezt ily módon tálalni, helyette a jobb oldalon egyszerű, de beszédes számok formájában követhetitek a ténykedésemet.

Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. december 24., hétfő

2013-as gondolatok

Tavaly ilyenkor úgy határoztam, megosztom Veletek elképzeléseimet a közeljövőt illetően. Most sem teszem ezt másképp, de idén itthon készültem fel az Ünnepekre, az elmúlt napok lótás-futása utáni kis nyújtózkodásomban igyekszem írni, ami az esti ráhangolódásig tart.

Remélem, a túlnyomó többség pozíció nélkül kezdte el az év utolsó hetét. Nem jó ilyenkor, ha "piaccal kapcsolatos" izgalommal vegyített félelem telepedik rá az emberre. Gondolatainknak teljes mértékben illik ilyenkor szeretteink körül forognia, akiknek az év túlnyomó részében bizony el kell tűrniük a mi kis szeszélyes munkánkat...

Decemberben - mint olvashattátok - nem voltam aktív, de azért oda-odapislantottam az árakra és meg kell mondjam, egyre nagyobbra fújja bennem a piac a kérdőjelet a folytatást illetően. Nekem kezd nagyon gyanús lenni a következő év, olyan érzések kavarognak bennem, mintha mindent újra kellene tanulni jövőre. Hogy mire gondolok? El tudok képzelni 2013-ban egy "fordított" esztendőt is, melyben semmi nem lesz a helyén, a megszokott longok helyett short lesz és fordítva.

A DAX célba vette (volna) a 8.000-et, a DOW JONES köszöni szépen, nem kér többet az emelkedésből, az Euró mindennek dacára erősödni akar, az olaj (WTI) egyre inkább veszít a piacra gyakorolt súlyából, aranyban és ezüstben egyre kevesebben utaznak, mert egy-egy nyilatkozat (pl. Bernanke) pillanatok alatt leradírozhat napok, akár hetek alatt kialakult trendet.

Nagyon nehéz év előtt állunk, melynek egyetlen nagy kérdése van: végetér-e a 2009 tavasza óta tartó bikapiac?

Minden körülmények között lehet keresni a piacon, ha van mozgás. Ez igaz, de nehéz azon a lovacskán mindig jó irányban ülni.

Az előbb említettek dacára igyekszem kihozni magamból a maximumot és próbálok eredményes lenni, amit tiszta szívemből kívánok Nektek is!

Zárásképpen pedig annyit ígérhetek, jövőre jóval aktívabb leszek itt a blogon mint idén, mondjuk ezt nem lesz nehéz betartani J.

Most pedig békés, boldog, meghitt Ünnepeket kívánok Mindenkinek!

Tisztelettel:

Chart Knight

2012. december 21., péntek

II. menet induló tőke: 856 USD

Időközben a pénz megékezett és már jóvá is írták a tőkeszámlámon. 32 db zöldhasú egyengette a pénz pontos útját a célig. Itt jegyezném meg, Eurót utalni dollárszámlára olcsóbb, mert az átkonvertálás ellenére is alacsonyabb a költsége, sőt gyorsabb.

Nem hagyhatom szó nélkül a mai hajnalt. Az Ünnepek előtti őrületben hosszú napom volt tegnap és ahogy ma három óra körül lefekvés előtt ránézek a piacra csak úgy kíváncsiságból, hát rég nem látott zuhanást tapasztaltam. Akkor még csak sejtettem, mi lehet az oka, reggel persze már megírták a hazai gazdasági oldalak is.

Ha valaki poziban van, legyen óvatos, mert simán elképzelhető még a mai napon az újabb mélypontok keresése, elég magasan vagyunk ahhoz, hogy a jónép dobja a régóta babusgatott longjait.

2012. december 18., kedd

Jön a második felvonás

Bő két évvel az első nekirugaszkodás után mentális töltöttségem tudatában elérkezettnek láttam az időt és úgy döntöttem, megpróbálkozom még egyszer a „lehetetlennel”.

Most azonban egy kicsit másképp, mert a korábban magam számára felállított feltételrendszert alapvetően változtattam meg, ugyanis nem fogok tervszámok mentén haladni, mert jobb, ha nem szorít az idő, jobb, ha a célomat nem szükséges másfél éven belül elérnem. Számomra sokkal könnyebb így, de azért ne aggódjatok, nem tíz években gondolkozom, hisz annyira talán ismertek.

Ettől függetlenül még elképesztően magasan van a léc, a cél változatlanul 100.000 USD!

Bevallom, rengeteget tanultam az eltelt két esztendőben. Nem csak mint aktív blogíró, hanem mint trader is. Utóbbival kezdeném; a piacon mindig tanul az ember, mindig történnek új dolgok, s minél több szélsőséges helyzetet él meg, valószínűleg annál bölcsebb, érettebb kereskedő lesz, amit a jövőben egyre inkább profitra tud váltani. Hosszú, nagyon rögös út vezet a profithoz, nagyon drágán és nagyon keveseknek adják azt, higgyétek el. Amit továbbra is igyekszem szem előtt tartani; a sok kicsi sokra megy. Elsősorban daytrader vagyok, de ha jó setupot csíptem el és az irány is jó, hagyom futni a pozikat akár napokig, sőt egy-két hétig is.

A blog írásával kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni, Jegi még az elején szólt – ismerve lehetséges teljesítményemet -, az olvasók ha jó az eredmény, az egekig fognak magasztalni, de ha jönnek a hibák, jön egy nagy zakó, bizony képesek akár a lelkembe is taposni. Most visszagondolva, elég sokat, elég hosszú ideig fürödhettem dicsfényben, s a tavaly augusztusra sem igazán lehet panaszom, mert még akkor is többnyire a szeretet nyilvánult meg belőletek, kevés kritikus hangtól eltekintve, melyek hozzáteszem, jogosak voltak.

Megéltem én itt már mindent, tehát újra belevágok, tulajdonképpen nem veszíthetek semmit, ennélfogva teljesen lazán kezelem a dolgot.

Első lépésként múlt szerdán stílszerűen 888 Dollárt indítottam el a tőkeszámlámra, mely egy kis tengerentúli kerülővel (keresztülfuttatják USÁ-n) remélhetőleg már ma visszaérkezik az Öreg Kontinensre, tehát hamarosan meg fogom tudni, mennyi marad belőle pontosan.

A blogon közben egy-két módosítást eszközöltem, bal oldalon fent helyeztem el a BpForex logóját, alatta egy kis reklám található majd. Természetesen az elmaradhatatlan pillanatnyi állás újra látható lesz, hisz továbbra is bérelt helye van a jobb felső sarokban. Ha a szám zöldes árnyalatú, akkor megy a szekér, nőtt az összeg, ha piros, akkor sajna lejtmenet van.

Most pedig egy múltkor elfelejtett kérdést pótolok. Igazságos Tőzsde hol vagy? Miért szüntetted meg a blogodat? Majd jelentkezz, ha van rá lehetőséged.

Visszatérve a kereskedésre, a fogadalmamat betartottam, november vége óta nem nyúltam a számlákhoz. Terveim szerint csak január elején vetem bele ismét magam a kereskedésbe, ezekben a hetekben igyekszem teljesen feltöltődni, majd szép lassan felvenni a piac ritmusát.

Addig azonban írni fogok még, sőt Jegenye is valószínűleg a két Ünnep között újabb olvasatot tesz közzé, melyet én is nagyon várok, mert bizony már elég szépen beszáradt az a penna J.

Idén már ne nagyon kereskedjetek, azt kívánom Mindenkinek, elképzelése szerint sikerüljön minden pozícióját zárnia Karácsonyig!

2012. november 24., szombat

A kitartás meghozta a gyümölcsét


Tegnap este minden pozíciót sikerült a terveknek megfelelő szinten zárnom, s hogy ez ilyen gyorsan megtörtént, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.

Az utóbbi két hétben nem írtam, megvolt rá az okom, kőkeményen igénybe vett, hogy pakolom ki-be a pozikat és lehet, hogy rossz lesz a meglátásom. Igyekeztem teljesen lekötni magamat a másik munkával és minél kevesebb időt eltölteni az árfolyamok figyelésével, elemzésével. Ebben az időszakban többet is hibáztam és emiatt nagyon pipa voltam magamra.

Az első hibát akkor vétettem, amikor nagy nyerő után nem tudtam nyugton maradni és egy nap kihagyás után már kerestem a beszállókat, s pozíciót is nyitottam. Ezt már korábban is leírtam, azt vettem észre magamon, ha benne vagyok itt a mókuskerékben, annyira pörgök, hogy egyre nehezebb abbahagyni. Hihetetlen, de korábban az frusztrált, ha pozim van, most meg inkább az, ha nincs.

A másik nagy hibám az volt, hogy nem tartottam be a felállított szabályrendszerem egyik elemét a volatilitás – poziméret - pozifelvétel gyakoriságának kérdésében. Ezzel jócskán belemartam – igaz csak átmenetileg - az eddigi nyereségembe.

Továbbá van itt egy újabb érdekes észrevétel, tulajdonképpen azt is mondhatjuk, visszatérő probléma. Egyszerűen nem értem magamat, tán elfelejtettem shortolni? Kollégám-barátom anno kő shortosként jegyzett, hihetetlenül éreztem a shortot és elképesztő húzásokat csináltam. Egyszerűen az van, hogy 2009.03.06. óta bikapiac van és szép lassan kiölte belőlem – félelemmel vegyítve – a shortolási készségemet.

Amikor két héttel ezelőtt szerdán, az USA elnökválasztást követő napon a Dow Jones először leszakította a 13.030-at, majd a 12.989-et, akkor gyakorlatilag borítékolhattuk, hogy elesett a 13.000. Ekkor egy dezsavű érzés fogott el, mely tavaly augusztus elejére emlékeztetett. Azt hiszem, az az augusztus még sokunk emlékeiben élénken él. Akkor ugyanis másodikán a 12.000-et törte le a Dow, majd a letörés után napon belül még visszanézett 30-ig, de utána mint a nyeletlen fejsze esett, s nap végére 11.866-on zárt. Annak a folytatását tudjuk, másnap egy kis konszolidáció volt, majd negyedikén több mint 500 pont (-4,31%) esés után már közelebb volt a 11.000 ponthoz, mint a 12.000-hez. Sohasem felejtem el a jenki zárás után a Portfolión közzétett nagy méretű, remekül eltalált hatásvadász képet, melyen egy ledöfött, térdre kényszerített, véres bika volt.

De vissza 2012-be, a csorgás folytatódott, majd lendületet vett és azt vettem észre, hogy múlt csütörtökön már 12.500-on is hozzá lehetett jutni az indexhez. Pénteken Európa, élén a Dax nem aprózta el az esést, már nap közben elesett a 7.000, melyet többször visszatesztelt, sőt meg is kapaszkodott jóval felette, de a német zárásra jött a feketeleves, a pánikeladásoknak köszönhetően rég nem látott áron lehetett hozzájutni a Daxhoz, aki ügyes volt, 6.950-en is elcsíphette.

A múlt héten valahogyan csak és kizárólag rossz hírek jöttek, az adatok jellemzően elmaradtak a várakozásoktól, s a világpolitikában is magas szintet ütött a bizonytalanság, mindennek élén természetesen a fiscal cliff okozta félelem állt. De valahogyan azt éreztem, most nincs ok ekkora esésre, még ha az eddigieknél komolyabb fundamentális okai is vannak.

Lássuk be, a Dow a tetejéhez képest pénteken délutánig közel 1200 pontot zakózott, itt már a shortosok is komolyan elgondolkozhattak azon, megéri-e tartani még a pozíciókat. Többször bevillant, mit írtam október hetedikén a Dow-ról. Azt tényleg nem gondoltam volna, hogy ez ennyire kifuthat. Nem is értem, miért nem játszottam meg…

Miközben pénteken délután 5- fél 6 körül Európa a mélypontokat kereste, addig a jenkiknél szép lassan elfogytak az eladók és nem nagyon akaróztak esni már a tengerentúli indexek. Nem véletlenül. Azért ezt a 12.500-at már csütörtök este zárás előtt is nagyon megvették, de ahogy ebben a pár percben megtépték a Dow-t, tudtam, hogy itt a fordulat és kezdtem megnyugodni. Eddigre Dow-ból már telepakoltam a zsákomat, a Dax pozíciók számát pedig itt a visszatesztben 7.000 alatt megdupláztam és a hétvégén nyugodtan vártam a folytatást. Estére kiderült, nagy forgalmú nap van mögöttünk, tehát minden ok megvolt arra, hogy hétfőn komoly emelkedésnek legyünk szemtanúi.

Ez a hét remekül alakult, minden a terv szerint ment, azt valószínűsítettem, hogy nem fogják beverni az indexeket Hálaadás előtt és abban is biztos voltam, nem 200 pontért fordították meg az eddigi trendet. Amikor a limit eladási árakat meghatároztam (7.249,8 és 12.988) azt gondoltam, kb. egyszerre teljesülnek, de a Dax már csütörtökön elment (módosítottam és 40,8-en adtam el), de nem bántam. Kicsit „beszvingesedtem” ebben a két hétben, elég ritka, hogy többszáz pontot hoznak a trade-ek. Nem semmi elhatározás kellett továbbá tegnap ahhoz, hogy kitartsak az elképzelésem mellett és várjak az utolsó pillanatig, hogy elmenjen a Dow, pedig már nagyon viszketett a kezem, hogy eladjam, de a délután kicsit lefelé módosított célárhoz (980) már nem nyúltam. Be kellett töltenie a vákuumot, be kellett hoznia az lemaradását.

Ebben a rendkívül volatilis időszakban ezek a kis pozik is elképesztő összegeket tudnak hozni a konyhára. Persze ritkán van olyan kristálytiszta long, mint ami november 16-án indult. Ajánlom a figyelmetekbe a Dow Jones napos csártját, ott az utolsó hat nap gyakorlatilag tükörképe az azt megelőző hat napnak.

Bő írásom apropója egy fogadalom, miszerint ha kiszállok ezekből a longokból, akkor az idei évre befejezem a kereskedést, mert ezt már csak elrontani lehet, ugyanis a december kiszámíthatatlan minkét oldalnak; shortosnak-longosnak is könnyedén okozhat kellemetlen meglepetéseket.

A blogba valószínűleg írni fogok, s decemberben komoly előkészületeket teszek a második nekifutásra. Ha valami alakul ezzel kapcsolatban, közölni fogom.

Most nem írnék a szokásos hat instrumentumról szubjektívet, mindössze egy hármast emelnék ki, amit már pénteken említettem barátomnak-kolágámnak, a 7.300-13.000–1,3000 (Dax-DowJones-EUR/USD) kapcsolatát. Úgy érzem, - egyelőre – most minden longból ki kellett szállni.


Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. november 4., vasárnap

Konzervált bizonytalanság


Rendeset tekertek az iránytűn péntek délután a jenkik. Reggel kelet tetemes pluszokkal zárt, Európa is a szintek áttörése után araszolt felfelé és a remek adatok utáni jó hangulat kisebb korrekcióval a zárásokig kitartott.

A folytatás sajnos keserűre sikeredett, másként gondolták a heti zárást a tengerentúli indexek. Csak találgatni lehet, miért történt mindez, de ha valóban a választások kimenetele miatti félelem, s ezáltal a közeljövőben felerősödő gazdaságpolitikai bizonytalanságot lehet megnevezni fő okként, mely a nap végén hirtelen eladásokat generált, ami inkább pszichológiai alapon történt, akkor sajnos fájdalmas lehet a folytatás.

Ilyenkor régen – hasonló helyzetben - a barátommal-kollégámmal mindig arra lyukadtunk ki, hogy csütörtökön miért nem aggódtak, sőt széttéptek mindent, átverték például a Dow-t azon a bővös 13.150-13.160-as szinten elég markánsan (később 13.200 alá sem jött már az index), pénteken meg hirtelen elkezdtek nagyon aggódni. Persze, tudom, a piac nem a logikájáról és a kiszámíthatóságáról híres, de azért ilyen folytatást elképzelni sem tudtam volna tegnapelőtt.

Ez megint rávilágít arra, mennyire tövékeny az ember itt a placcon, milyen szélmalomharcot kell vívnia minden egyes kis haszonért. Nehéz kenyér ez… Ami még szemet szúr nekem, az Apple, 700 USD óta gyakorlatilag mintaszerű esést mutat be. Lehet, amíg nem fordul, valódi fordulatra ne is számítsunk a tengerentúli indexeknél sem? Egy fecske nem csinál nyarat, de jelzésértékű lehet.

A közvélemény-kutatásnak vége, nem ment új csúcsra a Dow Jones idén októberben.

A múlt hétre nem jósolgattam, rövid hét volt, kesze-kusza kereskedéssel tengeren innen és túl, de a jövő hét már előreláthatólag teljes lesz és hát dobok megint egy kis szubjektívet :).

DAX: bár legutóbb lefordult 7.400 közeléből és majdnem érintette a 7.100-at, majd szépen visszakúszott újfent oda, még mindig tartom azt a véleményemet; a Dax nagyon erős. Ha kedvezőtlenre fordul a nemzetközi hangulat, elég komolyan elbabrálhatnak 7.250 környékén, simán megfoghatja ez a szint. Ha fellélegeznek a tengerentúlon a választások kimenetele miatt, akkor egyre közelebb lesz ahhoz, hogy kitörjön felfelé és irány akár a 7.600.

DOW JONES: a héten többször is fogadkoztam, nem longolom meg mostanában, mert annyira harmatgyenge. Pénteken ezt be is bizonyította. Ha kakukktojás volt a csütörtöki nap, akkor bajban lehetnek a longosok, talán az lehet a kapaszkodójuk, hogy a világ többi része nem igazán asszisztál az eséshez, bár ez majd holnap kiderül. Kapaszkodó lehet továbbá az is; pénteken kissé túlreagálták a nap végét, s nem a valós képpel zárt a piac és itt volt a hétvége, amikor talán megnyugodhattak a befektetők és átgondolhatták a folytatást. Kedden elnökválasztás, folyamatos rángatások lehetnek, nőhet a volatilitás előtte és utána is.

EUR/USD: már csütörtökön a gyengeség jeleit mutatta az Euró annak ellenére, hogy széttépték a piacokat. Ezt meg is fejelte pénteken és a sáv alja közelében zárt. Innen azért sanszos egy kis felpattanás szerintem.

WTI: nem tudott fordulni, egyelőre a short a nyerő.

GOLD, SILVER: pénteken átszakították a korábbi minimumukat, és komoly veszteséget könyveltek el. Az arany ahogy letörte az 1.698-at, ki is jelölte az utat lefelé, klasszikus shortot mutatott be a hét utolsó kereskedési napján. Lehet visszafele korrekció az Euró erősödésével, de félő, még mindig nem találták meg ezek az instrumentumok sem az aljukat.

Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok Mindenkinek!

2012. október 22., hétfő

A történelem szele


Megérintette a befektetőket pénteken a Wall Streeten. Ilyenkor a média még rátesz egy lapáttal, a hét második felében már igyekeztek a 25 évvel ezelőtti eseményeket a figyelem középpontjába állítani. Természetesen a pénteki kiadós esésnek nem ez volt az igazi alapja, hanem több, a várakozásokat rendre alulmúló vállalati gyorsjelentés. A Dow Jones a hét utolsó kereskedési napján tulajdonképpen az egész heti emelkedést ledobta magáról és gyakorlatilag annak minimumán zárt.

Ilyenkor rögtön jönnek a huhogók, a vészmadarak, az összeomlást jóslók, de amikor felkészül a piac egy ilyen eseményre, nos, akkor nagy valószínűséggel nem fog megtörténni. Durva, napi 10% feletti zuhanás ritkán következik be, de ha igen, valószínűleg azért, mert a befektetőket ért hírek olyan pánikhatást eredményeznek mai rendkívül felgyorsult világunkban, ami a józan ítélőképességet teljesen háttérbe szorítja. A reakciókényszer felülbírál mindent.

Szerintem a jenkik ezt a péneki napot túllihegték, ezért este úgy döntöttem, beszállok Dax, Dow és WTI longba. A Dax megint nem akart esni, s német zárásra - amikor már javában püfölték a tengerentúli indexeket, s lehelletnyi erő sem volt bennük – szépen felhúzták. Bár nagyon ronda chartot hagyott maga után USA, mégis nyugodt voltam hétvégén.

Tegnap este már látszott, nincs jelentősebb elmozdulás a devizáknál, tehát valószínűleg a elmarad a hétfői folytatás, s kis kitérő (újabb mélypontok) után ma délelőtt az indexek már jóval barátságosabb képet mutatnak a longosoknak. Figyelemreméltó a Nikkei, ma a pénteki mélyponthoz képest a futures közel 2%-os pluszba ment, s pluszban is sikerült ma reggel zárniuk. Most nézem, bruál a JP225, 9.000 felett ragadt, a mai futures pedig rég nem látott napon belüli emelkedést mutat, ebben a pillanatban +2,37%! Ez náluk elég ritka, szerintem nem véletlenül tépik ennyire.

Természetesen a meccs még nem dőlt el, USA nyitás előtt még jelent a Caterpillar (szerintem jó lesz), itt lehetnek már mozgások, majd kíváncsi vagyok, hogy folytatják fél négy után. Számomra izgalmas nap lesz, az biztos.

S végül jöjjön a szokásos heti szubjektív prognózis :)

DAX: nagyon erős, nemhogy esni nem akar, benne van a kitörés lehetősége is felfelé. Azért biztos ami biztos, ha ma jó árat ér el (7.420), nem fogok habozni, kiszállok. A hét további része attól függ, képesek-e a jenkik ismét a sáv tetejére kúszni.

DOW JONES: rendkívül bizonytalan, ha makacs módon tovább szeretne esni (mondjuk a Távol-Kelet és Európa délutánra olyan magasságokba húzza, amely nyitáskor profitrealizálási kényszert indít el), akkor könnyen pofára eshetünk már ma, s ez nem jelent túl fényes előjelet a heti folytatásra. Ettől függetlenül szerintem lassú, araszolós long, itt is ki fogok szállni ma vagy holnap 13.426-on, ha elmegy addig.

EUR/USD: akárhogy is nézzük, egyre feljebb merészkedik az Euró. Ha nem sikerül áthámoznia magát az 1,3170-en, az egy időre véget vethet a menetelésének.

WTI: szép emelkedős oldalazás után ahogy a sáv tetejére ért pénteken, máris nagy erővel ütötték le majdnem 90 Dollárig. Ezt az értéket ma hajnalban sikerült lefelé átlépnie, de itt már úja erőre kapott s elpattant 91 USD-ig. Az olajban a limit eladásom 91,88-on van, remélhetőleg 92 környékére ellátogat.

GOLD, SILVER: bár a hét elején úgy nézett ki, elindulnak felfelé, de ez a trend hét közepén megfordult és ezt megfejelve pénteken komoly gyomrost kaptak és mínusszal zárták az öt napot. A chartra ha ránézünk, szép short, további esés is elképzelhető, de hogy meddig és mikor lehet a fordulat, nem lehet megmondani.

Kellemes hosszú hétvégét és jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. október 13., szombat

Visszahúzódó bikák


Ezen a héten az eladók uralták a piacot. A Dow Jones a csütörtöki pozitív európai hangulattal nem tudott mit kezdeni, tovább folytatta a lejtmenetet és aznap is mínuszban zárt. Pénteken ugyan nem esett tovább (+2 pont), de gyakorlatilag a heti minimumán, kritikus szinten várja a jövő heti folytatást. Tette mindezt a vártnál kedvezőbb gyorsjelentések ellenére, arról pedig ne is beszéljünk, hogy mindössze egy óráig éreztette hatását a várakozásokat messze felülmúló, 83,1 pontos Reuters/Michigan index, mely utoljára ilyen magasan öt és fél évvel ezelőtt volt.

A Dax miután körülnézett 7.200 alatt, készségesen megköszönte és úgy érezte, nem kér többet az esésből, ennek komoly tanújelét adta csütörtökön, meg tudott újulni a szerdai rendkívül borongós amerikai hangulat után.

Szerdán két jókora pofont is kaptam a piacon, az egyiket a Dow adta, a másikat a WTI. Úgy éreztem, jó helyen longolom a olajat, de be kellett látnom, tévedek, s ugyan egy kicsit későn, de zártam a pozit. Bevallom, a másik esetnél, a Dow Jones longolása után lett volna alkalmam minimális pluszban zárni, de nem tettem meg, mondván sokkal több van benne, majd szépen végignéztem az alattomos csorgását (de piszok tud ilyenkor lenni), eközben ordított belőlem az ész, zárni kell, de a szív erősebb maradt, s kitartottam. Két okból tettem mindezt; abban bíztam, a múltkori mélypontnak, a 13.365-nek meg kell fognia, s ebbéli meggyőződésemben a másik nem elhanyagolható tény - miszerint a Dax feltűnően jól tartotta magát, nagyon kapaszkodott a 7.200-ba, – is megerősített. De ezt a pozit is zárnom kellett, miután elesett a múltkori minimum, sajnos későn tettem mindezt, s kellemetlen szájízzel tértem nyugovóra.

Szerencsére a szerdai nap kakukktojás lett a heti kereskedésben, éjszaka feldolgoztam a történteket és csütörtök reggel pontban német nyitáskor úgy gondoltam, „adnom kell egy esélyt a Daxnak”, s vettem. Abban a pillanatban, ahogy megvettem, máris 15 ponttal lejjebb küldték, már éppen a shorton gondolkoztam, de olyan erővel szippantották fel az eladókat, hogy gondolkodás nélkül púposra pakoltam a hátizsákomat Dax-szal. Annyira gyorsan tettem mindezt, hogy 7.200 alatt maradt az átlagáram. Stop vételeket már nem tettem be, annak ellenére, hogy meggyőződésem volt, elszalad a kicsike 7.290 környékére. A limit eladást ennek megfelelően 7.289,8-ra tettem be. Szépen kúszott felfelé az index, de 7.260 környékén féltem a fordulattól, elakadást éreztem és gyorsan kipakoltam 7.262,3-on. Akkora volt a plusz, hogy meg kellett tennem. Ezzel a húzással máris feledtettem a szerdai napot, s a nap második felében a további longokkal még meg is fejeltem jócskán ezt az eredményt.

A piacon muszáj „keljfeljancsinak” lenni, mindig a létező leggyorsabban talpra kell állni. Nincs idő a sebnyalogatásra, mert aki időt és energiát fordított egy instrumentum kiismerésére, folyamatosan a létező legtöbb információt gyűjti be róla, lehet, hogy pont akkor tudna a legtöbbet profitálni belőle, amikor éppen hátat fordít neki. Szerintem ez még jobban tud marni. A fent említett esetben nekem szerdán észre kellett vennem, hogy oka van annak, hogy miközben ennyire vasalják a Dow-t, tulajdonképpen két kézzel szórják, a Dax arányaiban jóval kisebb mértékű esést szenvedett el, s érezhető volt a vételi oldal erőssége. Másnap ez be is igazolódott, nem véletlenül tartották meg ezen a szinten.

Az erre a hétre szóló prognózisom fele legalább bejött, az aranynak és az ezüstnek jelentősebbnek mondható korrekciót kellett megemészteni, itt rendesen mellényúltam.

Most pedig jöjjön a jövő heti, szigorúan szubjektív prognózisom :)

DAX: kifejezetten jól állja a sarat, ha rajta múlna, már elindulna felfelé. USA most komoly visszahúzó erő lehet, s ha markánsan letörik a 7.180-7.200, akkor beszakadhat rendesen. Óvatos long, szűk stoppokkal.

DOW JONES: elfáradt. Csak azért nem esik tovább, mert ez a 13.330-13.340 komoly támaszként szolgál. Régi igazság; ha már a jó hírekre sem emelkedik a piac, akkor egy aprócska negatívum is elég és törik, mint a perec. Persze hétvégén ilyenkor megpihennek a befektetők és átgondolják a helyzetet, még az is lehet, hogy új hét, új remények, talán új lendület veszi kezdetét? Ha hangulati alapon nézzük és a hétvégi feltöltődésük jól sikerül, még meg is fordulhat a piac. Tudom, most mosolyogtok ezen, de nem is hiszitek el, mennyi minden számít, elképesztő dolgok lehetnek piacbefolyásoló tényezők…

EUR/USD: az újra előtérbe hozott gondok miatt nehezen kiszámítható mozgást várok, egyelőre 1,28 – 1,30 között pattoghat a devizapár.

WTI: múlt héten kiábrándultan írtam az olajról. A héten ezt 100%-osan be is bizonyította. Továbbra is zsinóron rángatják, mozgása rengeteg tényezőtől függ, keresi a helyét, irányát.

GOLD, SILVER: korrekció után alsóbb szinteken, támaszoknál zárták a hetet, ahol talán megkapaszkodhatnak és még egy minimális emelkedést is produkálhatnak a jövő héten.

Múlt héten és hétfőn vétettem egy hibát, melyért elnézést kérek, ugyanis nem voltak zárva a piacok USÁ-ban. Megtévesztett a Columbus Day.

S végül van itt a bal oldalon fent egy kis közvélemény-kutatás, melyre a heti fejlemények után 99% valószínűséggel lehet a NEM-re szavazni. Meglepődnék, ha bejönne az 1%... :)

Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. október 7., vasárnap

Vastag a plafon


Van-e feljebb? Tudnak-e az egyre inkább fáradóban lévő indexek még tovább kapaszkodni? Ezek a gondolatok foglalkoztattak péntek este USA zárás után.

Ezen a szinten egyre nagyobb a nyomás, törvényszerű, hogy szép lassan többségbe kerülhetnek az eladók. Európa már a kifulladás egyértelmű jeleit mutatja, s élén a Dax – bár pénteken még emelkedni tudott, – már valahogyan nem az igazi. Legalábbis ezt érzem.

Fontos hét előtt állunk, kezdődik a gyorsjelentési szezon a jenkiknél. Vajon most megtörik-e az a hosszú, évek óta tartó trend, miszerint jellemzően várakozáson felüli eredményt produkálnak a legfontosabb tőzsdén jegyzett vállalatok?

Úgy gondolom, bizonytalanul billeg a mérleg nyelve. A pénteki munkaerőpiaci adatokra egyértelműen ki kellett volna tépni az indexeket, s legalább az eddigi ellenállásuk felett illett volna zárni. Ha a kimondottan jó hírekre már csak óvatos emelkedéssel reagál a piac, akkor az figyelmeztető jel lehet.

Egy biztos, kedden sokkal okosabbak leszünk, de addig is jöjjön egy kis szigorúan szubjektív prognózis a jövő hétre :)

DAX: szerintem most nincs több a Dax-ban, sok neki ez a 7.400. Egyértelmű shortot nem mondanék, inkább lassú oldalazós-ereszkedéssel kezdheti a jövő hetet, ami a hét közepén váratlanul nagyon begyorsulhat.

DOW JONES: egyedül a Dollár gyengülése tarthatja még itt 13.600 körül az indexet, de látszik, a nap végére már inkább beállították a záróárat, mégsem hagyhatták mínuszban zárni. Lehet, hogy aki pénteken még megragadta a lehetőséget és kiszállt 13.650 környékén, mitöbb shortot nyitott, akár beülhetett egy olyan poziba, amit egy jó darabig nem is kell piszkálni.

EUR/USD: talán még egy kicsit tud erősödni az Euró, nem kizárt, hogy 1,3170 környékéig elaraszolgat, de ez bármikor megtorpanhat a fent leírtak miatt.

WTI: van még olyan, akiből nem csináltam hülyét? Kérdezi egykedvűen „barátunk”, s a szokásos nagy nyugalommal veszi tudomásul az eldeformálódó arcú, összeszorított foggal ránéző delikvensek reakcióját. Az olaj további útja nem háromesélyes (esik, stagnál, emelkedik), hanem négy, úgyhogy passz, teljesen felejtős a számomra.

GOLD, SILVER: jól elvannak itt a tetőn, úgy látszik, nem zavarja őket a magaslati levegő, eszükben sincs esni. A körülmények könnyen további menetelést hozhatnak a számukra. Nem egy határozott long, de mégis északnak érzem az irányukat.

Akinek nincs pozija, inkább hagyja ki a holnapi napot, tanácsos megvárni a keddet, már csak azért is, mert zárva tartanak a piacok hétfőn az Egyesült Államokban.

Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. szeptember 30., vasárnap

Zárult a negyedév


A pénteki mozgásokra érezhetően rányomta a bélyegét a nap naptárban elfoglalt helye, s erre még rátettek egy lapáttal a kedvezőtlen amerikai makroadatok is.

Negyedév végén, hó végén, ráadásul pénteken sokkal kiszámíthatatlanabb mozgásoknak lehetünk szemtanúi és könnyen belekeveredhet az ember a piac labirintusába és akár bent is ragadhat a hétvégére.

Egy szép longos negyedéven vagyunk túl új lokális USA csúcsokkal megspékelve. Ebből következően és ha ránézünk a grafikonokra, adná magát az a következtetés: indulhat a short, de azt hiszem, ez nem ilyen egyszerű.

Pénteken vegyes ázsiai zárások után Európa előbb oldalazott, majd szép lassan elkezdett csorogni és a mostanában megszokottnál jóval nagyobb esést szenvedett el. A Dax a tengerentúli nyitást követően magához tért, hasítani szeretett volna, miközben a Dow erőtlen maradt. Nem véletlenül, jöttek is a rossz makroadatok, melyek egy időre el is kergették a vevőket a piacokról.

A Daxot fél hatkor, tehát záráskor hirtelen, nagy erőkkel ütötték napi mélypontjára, ez nem igazán jelent túl jót, de betudható talán a negyedéves zárásnak és a profitrealizálásnak. A nap folyamán a jenkik magukhoz tértek és a komoly európai mínuszok ellenére feljöttek majdnem pluszba. Zárni óvatos mínuszokkal sikerült, itt jóval nagyobb az esélye a hétfői emelkedésnek.

Most pedig egy kis prognózis a jövő hétre, szigorúan szubjektív, mint mindig :)

DAX: nem fest túl jó képet pillanatnyilag. Benne maradt a Daxban az ütés, amit pénteken záráskor kapott, jóllehet a Dow este háromnegyed nyolc előtt már majdnem nullában volt, a Dax leragadt. Technikailag nézve is a határon táncol, attól tartok, bármikor leszakadhat. Ha viszont a vevők a konszolidált USA zárást is figyelembe veszik a folytatáskor, akár talpra is állhat. Ezért innen már inkább nagyon óvatos longgal próbálkozom.

DOW JONES: a péntekre az előzmények tekintetében a longosoknak nem igazán lehetett panaszuk, itt most az a kérdés, megfelelően erős támaszt épített-e ki pénteken 13.370 környékén, mert ha nagyon szigorúan nézzük, 13.340 körül kellett volna fordulnia. Ha igen, akkor szép lassan jöhet az emelkedés ismét 13.600 környékére. Itt már bátrabban javasolhatom a longot.

EUR/USD: tovább préselték a héten, de még mindig úgy érzem, nem volt átütő erejű ez a short. 1,2830 körül támaszra lelhet, s úgy érzem jöhet az emelkedés, továbbra is kitartok a long mellett.

WTI: egyértelmű long. Igaz, 87,50-ig nem merészkedett le, de 89 USD alá benézett a héten, azóta pedig megbokrosodott, s szárnyal. Pénteken a borús hangulat ellenére kitűnően tartotta magát, s érzésem szerint ha csak egy kicsit is jobb a hangulat, heti csúcson zár. Az olaj most már önmagában is longos, de ha kap mellé még egy kis Dollár gyengülést, pillanatok alatt 94 közelébe repülhet.

GOLD, SILVER: a tetejükön oldalaznak gyakorlatilag két hete, fikarcnyit sem veszítettek az értékükből. Itt változtatok az eddigi véleményemen, úgy érzem, jövő héten mindketten kitörhetnek felfelé, új lokális csúcsokat érhetnek el. Az elmúlt héten meglátásom ellenére maradtak az összefüggések az EUR/USD-vel, ezen instrumentumok emelkedésének egy esetleges USD gyengülés további táptalajt adhat. Tehát long.

Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. szeptember 23., vasárnap

Könnyen és nehezen javítható hibák


Nyugodtnak tervezett, de mégis izgalommal tarkított héten vagyok túl. Múlt szombaton leírtam, mire számítok ezeken a napokon, s az indexekkel kapcsolatban úgy érzem ez nagyjából be is jött. Sávtetős oldalazós mozgásokat tapasztalhattunk, s egészen péntekig nem is nyúltam hozzájuk.

Egy meglehetősen aktív időszak után az indexektől tényleg nyugodtan ki lehetett pihenni, ki lehetett volna pihenni a pörgős hetek fáradalmait. De történt valami hétfőn, amire felkaptam a fejemet. Este nyolc óra előtt pár perccel pusztán tájékozódásképpen, teljesen véletlenül belenéztem a progiba és látom, döbbenetes löketekkel küldik le az olajat, az esést nem 5-10 pontokban mérik, hanem 100-as adagokban! Pár perc alatt közel négy dollárral is lejjebb került a jegyzése. Innen természetesen volt felpattanás, amit kétszer meg is játszottam, - hiába a volatilitás becsalja az embert a placcra, - de most nagyon kis méretekkel mertem csak piacra lépni, mégis szép hasznot hozott a kicsike. Ilyenkor a lebegő tőke követhetetlen csapkodása megspékelve komoly dinamikával pluszok és mínuszok között teljes bizonytalanságot és ennélfogva tehetetlenséggel fűszerezett különös bizsergést eredményez. Ez a pozíció hatalma éles számlán. Aki csak demózik, nem is tudja, miről beszélek.

A gyors olaj trédek után kedden „szűz” maradt a számlám, nem nyúltam hozzá, de sajnos szerdán megtettem (ismét WTI), s távolról és utólag nézve hibát követtem el, ugyanis pozícióba lépéskor úgy éreztem, az olajnak a sáv aljáról már inkább felfelé vezet az út a körülményeket is figyelembe véve (EUR/USD, Dow Jones). De az olaj a maga útját járta, könyörtelenül letörte a 94,60-at (azonnal zárni kellett volna és shortolni!), és a bolondját járatta velem. Hát nem érdekes, hogy míg hétfőn már mindenki arra volt kíváncsi, délután mikor éri el az olaj a 100 Dollárt, mert már kilépett az oldalazós sávból, este pedig nemhogy a sávtetőig, tulajdonképpen már majdnem a sáv aljáig lenézett.

Ez a szint adta meg magát most. Tehát hiába volt kedden konszolidáció az árában, hiába az egyéb fent említett körülmények, az olaj csak szakadt, csak szakadt… Egyre óvatosabban, 91 USD környékéig megvettem az esést, túlzásnak tartottam. Nos, ennek a csomagnak a tartásához már kellettek a korábbi eredmények. Mivel nem sokkal 91 alatt fordult csütörtökön, utána pedig már szépen jött fel, s az átlagáram sem volt rossz, bizakodó voltam. Pénteken reggel aztán úgy döntöttem, kiszállok. 93 felett adtam el, ezzel egészen minimálisra szorítottam le a veszteséget, de zárni kellett.

Sokszor feltettem magamban a kérdést, minek kellett ez megint? Nos itt jön a bejegyzés címe, vannak hibák, melyek könnyen javíthatóak; például ha jó a meglátás, de rossz a setup, idő kérdése, s valószínűleg jó lesz a pozi, s vannak hibák, melyek nehezen javíthatóak; ebből is kereskedéssel kapcsolatos; mondjuk ha tovább szakad az olaj, illetve jellemből fakadóak; nem szabad, hogy becsábítson egy instrumentum a piacra, mint a fenti példában az olaj. Ha elhatározom, hogy nem kereskedek, akkor semmi nem indokolhatja a piacra lépést. Na persze másképp csengene ez a mondat, ha mondjuk belépésem után elpattintották volna a fekete aranyat mondjuk 96-ig.

Miközben gyűjtögettem az olajat, „körömrágás” közben egy írásra lettem figyelmes: Mi folyik az olajpiacon? címmel. Gondoltam, nos, én aztán pontosan tudom, miről beszéltek :).

Pénteken még ezután kétszer bohóckodtam az olajjal, úgy gondoltam, 94 USD-ig felkaphatják, de onnan valószínűleg lefordul. Először még délelőtt longoltam, majdnem onnan, ahol kiszálltam, de ismét lefordult, enyhe mínuszos zárás, majd délután USA nyitás körül jól elkapott beszállókkal és épp idejében megtörtént zárással nem csak a délelőtti kis mínuszkát tüntettem el, de jócskán tompítottam a korábbi olajos veszteséget is.

De pénteken még ott volt a Dax, kétszer is longoltam, egyszer még délelőtt, bátortalanul, egyszer pedig délután az egy órás kitépés utáni visszatesztben tőkéhez képest giga méretekkel. Ismervén a Daxot, ez kötelező volt, az eredmény nem maradt el, akkora volt pillanatok alatt a haszon, hogy minden olajos bánatomat elfeledtette és pluszba is tett. Erre később rátettem még egy lapáttal, US30 long, itt is zártam, épp időben.

A következő feladat számomra: aktív időszak után a kereskedési inger tompítása, időszakos kikapcsolása. Úgy érzem, most ez a legnehezebb.

Gondolom, sokakat foglalkoztat a pénteken 13 órás Dax szép zöld gyertya. Mielőtt rátérnék a válaszra, még idén májusban Zsolt (BPForex) megkért arra, állítsak össze egy anyagot a Daxról, s tegyem hozzá a tapasztalataimat. Zsolt bevallom, erről az átállásról nem tudtam. De most utánanéztem, mert a pénteki tingli-tangliban öt perc alatt 1%-os elmozdulás azért volának számít. Hiába, mindig tanul az ember.

Jöjjenek ismét a meglátások a jövő hétre, ahogy múlt héten is, ez most is teljesen szubjektív, felelősséget nem vállalok értük :)

DAX: ezen a héten bejárta az ilyenkor szokásos utat, letesztelt 7.300 környékére. Pénteken viszont kitépték, s ha rajta múlott volna, a határidőt 7.500-on zárja. Most úgy érzem, nagyon akar menni, a cél – ez nem kérdés – a 7.600 (egyelőre). De a jenkik pénteken visszakanyarodtak, s ez még nem engedi elszállni a németeket. Áttörés talán a hét második felében várható, addig szerintem csínján bánjunk a longokkal.

DOW JONES: kemény dió ez a 13.650. Ez még nem megy, most úgy érzem,  a tengerentúlon fogyott el egy kicsit a szufla, behúzták a kéziféket. Hét elején inkább short, de csak óvatosan, bármikor beleránthatnak úgy, hogy fájjon. A shortnak nincs dinamikája a tetőn oldalazó indexek esetében, veszélyes lehet.

EUR/USD: nehéz ügy. Nem ment el 1,3250-ig, inkább csordogált visszafelé és csütörtökön már 1,2919-ig is lehozták. Nagy a küzdelem itt 1,30 környékén, de ha távolabbról nézem és szigorúan technikailag, akár további lecsorgás várható. Éppen ezért tépik majd hétfőn fel? Makacsnak érzem az Eurót a Dollár ellenében, még mindig vállalom a longot.

WTI: erről már egy mesét írtam. Ha most azt mondom, a célár: 87,50, akkor merész vagyok? Elnézegetve a grafikont, a szitu kísértetiesen hasonlít a május elejére. A pozimból ezért szálltam ki egyébiránt, mert most felfelé érzem ellenállásnak a 94 Dolláros árat. Akárhogy forgatjuk, nézegetjük ezt a csártot, az eső trend sávtetejébe szépen beleillik a pénteki nap, a felbökés és a lefele fordulatra való hajlam. Ne felejtsük el, itt az ár mögött politikai döntések és vasmarkú elhatározások is vannak megspékelve mindennemű készletinformációkkal. Ha a „zavaros” olajkitermelő országokban nyugalom lesz a következő hetekben, további esést várok, s nem csodálkoznék, ha még a héten 90 USD alá is benézne a WTI. Bár volatilis instrumentum, sokat lehet keresni vele, szigorúan csak a legfanatikusabbaknak ajánlom, mert játék a tűzzel.

GOLD, SILVER: nem változtatok múlt heti véleményemen, a csúcson vannak. Igaz, pénteken mindkettőt megpróbálták kitépni, de annak rendje és módja szerint be is verték őket. Inkább óvatos short. Fentebb azt írtam, EUR/USD longot várok, akkor kérdezhetnétek, hogy passzol ez a kettő össze? Jogos, de egy arany, ezüst csorgás innen és egy óvatos Euró erősödés még éppen megférhet egymás mellett.

Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. szeptember 15., szombat

Sikeres prekoncepciók


A „beavatottak számát” nullára csökkentve, augusztus második felétől a mozgásokat egyre gyakrabban figyelemmel kísérve szép lassan felvettem a ritmust és napról napra igyekeztem kitalálni, vajon merre megy a piac.

Nem hittem volna, de ha tényleg nem tud senki a napi kereskedéseimről, s nem befolyásol akarva-akaratlanul, minek következtében döntéseimet csakis magamnak köszönhetem, ennyire számít. Nem szeretném, ha ez most úgy hangzana, hogy a jó döntések az enyémek voltak, a rossz döntések pedig… Mindenki számára világos, ha jól alakul a pozíció, azon nincs nagyon mit megbeszélni, a gond, a baj ott kezdődik, ha ellenkező irányba mennek el a dolgok. A piac koponyafeszítő, idegtépő játéka csak ekkor kezdődik. Ilyenkor úgy érzed, nem tudsz megbírkózni a feladattal, s információgyűjtésbe kezdesz, tanácsokat kérsz a környezetedtől.

Számtalanszor tapasztaltam, hogy a meglátásomba vetett hit a legrosszabbat, a higításokat eredményezte, s az alig mínuszokból (amikor még csírájában el lehetett volna fojtani a dolgot) szép lassan kiterebélyesedett a bukó és az idő múlásával mint a fa gyökere a földbe, úgy kapaszkodott belém a pozíció, magát mintegy elengedhetetlenné téve. Ebben a folyamatban a közvetlenül körülöttem lévők által belém fektetett hit a jó találati arányom miatt rózsaszín szemüveget adhat és így nem tudok tisztában lenni azzal, mennyire súlyos a helyzet. Ilyenkor, mikor a holtpontok követik egymást, lassan jön a struccpolitika, majd a minden mindegy elve és a megnyugvás.

Muszáj „nagyfiúnak” lenni ebben a sportágban, mert a kapaszkodók - értem ez alatt a környezetemtől jövő bíztatásokat, - szorult helyzetekben sokszor elodázott, rossz döntéseket eredményezhetnek.

Bocsássatok meg a kis kitérőért, mely folyamán visszanyúltam a múltba is (gondolom tavaly augusztusra még mindenki élénken emlékszik), de nem lehet elégszer hangsúlyozni ezeket a tapasztalatokat. A placcon mindig vékony a jég, mindig ezer veszély leselkedik rád.

A piacon folyamatosan nagy a köd, állandóan sötétben tapogatózik az ember, s örül, ha az orráig ellát. Lemértem, a távolság az orromig instrumentumoktól függően 20-30 pont :). NEM TÖBB. Csak ezért megyek be, tőkéhez képest túlméretezett pozíciókkal.

Jutalékgyár vagyok, nem tagadom, de így is csak aprópénzt kell fizetnem a drága időért.

De térjünk vissza az írás címéhez, mely némi magyarázatra szorul. Utolsó bejegyzésemet még nyár eljén tettem közzé, mikor is elhatároztam, nem kereskedek egy ideig. Ezt az elhatározásomat sikerült is betartanom. A hosszú kereskedésmentes időszak teljesen kitisztította a fejemet, s volt elég időm elgondolkozni azon, vajon mi miért történhetett a világpiacon. A pontos okokat senki sem tudja, természetesen nekem sem sikerült felírnom az egyenletet, de pár ismeretlennel kevesebb van és ez a jövőben remélem még sokat segíthet.

Bizakodó vagyok, mert az elmúlt hetekben olyan (számszakilag akkora) eredményt értem el, mint ennek a blognak a legsikeresebb időszakában, az első nyolc hónapban. A sikeresség titka amellett, hogy senkinek semmit sem kötöttem az orrára, a nyári pihenés, a saját szabályrendszer könyörtelen betartása (még ha fáj, akkor is), a jó megérzések, a kimagaslóan jó találati arány és természetesen az elengedhetetlen szerencse.

Érdekességképpen még annyit megjegyeznék, - bár nem illik ilyenkor sopánkodni, – amikor kedden átküzdötték a Dow-t a 13.340-en, mellyel a tavaszi több éves csúcsa fölé szárnyalt, a visszatesztben nyakig telepakoltam magam belőle. Jóllehet betettem a stop vételeket felfelé és a limit eladást is 13.498-ra, másnap mégis elbizonytalanodtam és eladtam busás haszonnal 370 környékén. Annak ellenére kipakoltam, hogy a vételkor szent meggyőződésem volt, ezt a pozíciót csak tartani kellene. Ha egy napot várok, már teljesül is az order, ugyanis csütörtökön 575-ig, míg pénteken már szédítő magasságokba, egészen 13.650 pontig száguldott az index. Ezen a szinten 2007. decemberében járt utoljára. Nem messze vagyunk egyébként a történelmi csúcstól sem, a 14.199-től és a legmagasabb záróártól, a 14.164,53-tól (2007.10.09.) Ha csütörtökig várok, kétszeres a szorzó, ha pénteken optimális ponton szórom ki a pakkot, háromszoros a szorzó a pillanatnyi tőkémre vetítve. Ennyire dinamikus emelkedés volt hirtelen. A chartot böngészve most megállapítottam, elég masszív szint ez a 13.650, itt nemcsak elakadhat, valószínűleg el is fog akadni egy időre a Dow Jones.

Csütörtökön, a „FED napon” volt még említésre méltó dolog, nap közben arra lettem figyelmes, a franciákat nagyon püfölik, a németek is méretes esésben vannak, de az angolok egész nap, folyamatosan csak araszoltak, araszoltak felfele… Este fél hét után pedig tudjuk, mi történt.

Az alábbiakban egy-két meglátást közlök veletek a következő napokra, ez teljesen szubjektív, felelősséget nem vállalok értük :)

DAX: nagyon komoly szárnyaláson van túl, a szerdán elért 7.400 feletti csúcsot ugyan pénteken reggel is és délután is meghaladta, közel 7.450 pontot elérve ezzel, de a fáradás jelei nap közben többször is megmutatkoztak, annak ellenére, hogy repült az égnek a Dow, a Dax leragadt. A következő napokban semmiképp sem longolnék, inkább óvatosan shortolgatnék.

DOW JONES: fent már említettem a szinteket, míg a Daxnál a felső ütközőpont a 7.450, addig a Downál ez a 13.650. Bár a jenkiknél habzó szájjal tombol a bika, azért nem árt óvatosnak lenni már itt sem a longokkal.

EUR/USD: bevallom, azt minden további nélkül elképzeltem, hogy az átszakított 1,26 után belátható időn belül meglehet az 1,28, de hogy ezt gyakorlatilag egy nap alatt, múlt pénteken teljesítette is, erre nem gondoltam volna. Ezután kis vacilálást követően 1,30-ig vezetett az út, az előbbiek fényében erre lehetett számítani és azt hiszem, jogos is volt ez a várakozás, de hogy tegnap már arról beszéljünk, hogy karnyújtásnyira van az 1,32, na az elég durva. Persze az elmúlt napok eseményeit ismerve, nem is lehet ezen csodálkozni. Ha valaki még longol, tarthatja a pozit akár 1,3250-ig is, addig simán elmehet.

WTI: ritka az olyan alkalom, amikor olaj pozíció nyitása után fél, illetve egy órával nem fogadom meg azt, soha többé nem kereskedem vele :). Olyan idióta, érthetetlen, csapkodós mozgások jellemezték az olaj kereskedését az elmúlt két-három hétben, hogy elég volt megemészteni. Itt a lényeg, csütörtökön kiszedték az oldalazós sávból (98-as tető) és tegnap már kereskedtek vele 100 USD felett is. De ne felejtsük el, nem USA kereskedési időben, amikor a forgalom többszöröse az európai kereskedési időben lezajlónak és sokszorosa az ázsiai nyitvatartás alatti kereskedelemnek. Úgy látszik, a WTI-nek emésztenie kell a 98,50 feletti tartományt, hétfőn választ kapunk arra, a jenkik akarják-e a 100 Dolláros olajat. Inkább longolnám, de ha ennyire nem segített neki az USD gyengülése, figyelmeztető jel lehet.

GOLD, SILVER: méretes száguldás után megérkeztek a csúcsra. Ezek az instrumentumok tényleg a tetejükön vannak, inkább short.

Hát egyelőre ennyi. Az írás közzététele után mától a közvetlen környezetem is tudomást szerez arról, hogy pörgök a porondon. Lehet, vége a nyugalmas időszakomnak? Remélhetőleg nem :)

Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. június 30., szombat

Csattant az ostor

Bár büszkén állnak az indexek napos grafikonjain az utolsó gyertyák, azért ne feledkezzünk el arról, a hó vége és negyedév vége mellett komoly szerepet játszott ebben az EU vezetőktől várt "most már csináljunk végre valamit két év után" válságkezelő megállapodási kényszer így éppen a nyári szünet előtt.

A jövő hét választ adhat arra, valósak, vagy túlzóak voltak a pénteki piaci reakciók, melyet az olaj utcahosszal nyert meg. Ehhez a volatilitás csökkenésére és a "hagyományos" összefüggések rendes kerékvágásba kerülésére lenne szükség.

Júniusban egyáltalán nem kereskedtem, a májusi pofonok és a (számomra) értelmezhetetlen csapkodás szimpla megfigyelővé tett. Utólag végignézve az elmúlt hónapot, úgy gondolom, nem maradtam le semmiről.

Nyáron, tehát júliusban és augusztusban sem valószínű, hogy erőltetem a témát, energiáimat más területre összpontosítom és reményeim szerint mentálisan feltöltődve várom a szeptemberi folytatást.

Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. május 24., csütörtök

Figyelem, a shortok záródnak

Az elmúlt napokban olyan mozgásokat tapasztalhattunk meg a piacokon, melyek szép lassan egy fordulatot készíthetnek elő. Ezt a bejegyzést azért írom, mert tegnap idei mélypontjáról nagyon visszarántották zárásra USÁ-t és ma is olyan váratlan (hír nélküli) tépésekre lettem figyelmes, melyek egyre nagyobb nyugalomba helyeznek a kiépített longjaimmal kapcsolatban.

Május eleje óta tömik a befektetők fejét a rosszabbnál rosszabb hírekkel, politikai nyilatkozatokkal, melyek óriási prés alatt tartották a piacokat. Úgy érzem, lassan talán minden rosszat beárazott a placc és most már olyan szinteken vannak az indexek, melyekről akár egy komolyabb elpattanás is jöhet, nem beszélve az olajról, melybe legkésőbb a beszállókat ma USA nyitás előtt érdemes keresgélni.

Persze addig még jönnek adatok, melyekre figyelni kell, ha jó lesz, akkor ma simán lehet 12.600 a Dow, s talán az eddig nagyon komoly erőt mutató, de ma a rosszabb német adatok miatt gyengélkedő Dax is magára találhat.

Szerintem még a Facebook is emelkedni fog :).

Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2012. április 30., hétfő

Bolondos április


Ebben a hónapban a legjellemzőbb mozdulatom a széttárt kéz megfűszerezve egy tanácstalanságot sugalló ábrázattal. A hó végére a számomra érthetetlen, összefüggéstelen folyamatok, a megnőtt volatilitás, ezáltal a növekvő belső bizonytalanságom az alapjárati fordulatszámot is soknak tartotta, s kikapcsolta a motort.

Ettől függetlenül ha kicsit is, de mégis sikeres volt a hónapom, s ezt jellemzően 5-10 perces trédekkel, de legfeljebb pár órás kereskedésekkel értem el. A szerencse is úgy érzem mellém szegődött, s talán azért is lettem Fortuna kegyeltje, mert nagyon szerény hasznokkal is megelégedtem minden alkalommal. Tényleg tiszta kaszinó volt a placc, ezáltal a piac óvatosan eltologatott magától, s végre felülkerekedett a bölcsesség is, ezáltal nyugodt napokon vagyok túl.

Elnézést kérek azoktól a kedves Olvasóimtól, akik amikor belátogatnak ide, valami konkrétumot várnak. Bevallom, ritkán vagyok ennyire bizonytalan az irányt illetően, de sajnos van ez így. Korábban számtalanszor előfordult, hogy kifürkésztem és megtaláltam az okot és az okozatra játszva akár aránytalanul nagy tétekkel is nyugodtan vártam a folytatást, szinte előre dörzsölhettem a tenyeremet. Hol van az már... Most olyan tilitoli van a piacon, a funda keveredik hangulatokkal, technikai szintekkel, időzített, programozott hírekkel, kényük-kedvük szerint korábban feledésbe merült, de ismét felmelegített problémákkal, hogy ember legyen a talpán, aki ezeken kiigazodik.

Pillanatnyilag a partvonalon vagyok, várom az alkalmat, bízom az intuíciómban és remélem, jó irányba fogok állni. Ha az indexeket nézzük, talán nem nagy merészség kijelenteni, sávtető környékére érkeztünk, van sansz a visszafordulásra, ugyanis fogytán a lendület, USA pénteken majdnem a négy éves csúcsát kocogtatta, itt bizony átütő erő kell ismét, s bármennyire is jó a hangulat, azért a fundamentumok most jelentős visszatartó erőt jelenthetnek (foglalkoztatottság, GDP). A vállalati eredmények jók voltak, mint mindig, de ezzel azt hiszem, ki is táraztak. Ha csak az EU-n múlna, már fordulnánk is vissza, úgy érzem. Az indexek mellett talán még az olajban van fantázia, sajnos az aranyban és az ezüstben már jó ideje nem láttam jó megjátszható lehetőséget. Persze annyi instrumentum között, mint amennyit a program elérhetővé tesz számomra, mindig akad jó lehetőség, de ezek kifürkészése helyett inkább a természet fürkészését választottam, hiszen ritkán kényeztet ennyire hihetetlenül jó idővel az április vége, hogy - többek között - úszhattam a Balatonban.

Az elmúlt és előttünk álló napok pozíció nélkül remek feltöltődést jelentenek, ezt igyekszem maximálisan kihasználni. Nyugodt szívvel ajánlhatom a kikapcsolódást Nektek is, attól senki se tartson, hogy nem toppan be akár a héten egy újabb lehetőség, egy ordító helyzet például valamelyik indexben :).

Kellemes pihenést kívánok Mindenkinek!

2012. március 25., vasárnap

A piac a legnagyobb mókamester

Lehet az ember mögött akármennyi tapasztalat, a piac bármikor megtréfálhatja. Erről már két héttel ezelőtt szerettem volna írni, de túlságosan aktív hónap van mögöttem, nem volt sem erőm, sem kedvem közzétenni a gondolataimat. A regenerációs időszakaim is rövidebbek lettek, nem tudtam teljesen kihasználni a hétvégék adta lehetőségeket sem erre a célra.

A korábbi stratégiámat kissé félretéve február végén egy kicsit átmentem swinges stílusba, s kitörésre játszva folyamatosan gyűjtögettem, babusgattam a pozícióimat. Persze a kitörés nem maradt el, csak előtte tett egy jókora kitérőt, bezúzták az indexeket, majd mélységből jöttek fel, s ahogy a nagy könyvben meg van írva, lendületből át is törték a korábbi lokális csúcsokat, ez USÁ-ban már közel négy éves maximumokat jelentett, jelesül a Dow már 13.300, az S&P pedig 1.415 pont közelében járt. Európa is kapaszkodott, de a korábbi csúcsok még messze voltak, a Dax 7.200-ig tudott erősödni, ami azért ha azt nézzük, hogy január másodikán reggel még 5.880-ról indított, bizony, nem is olyan rossz teljesítmény, pláne akkor nem, ha figyelembe vesszük Európa összes nyűgjét-baját, mely rendkívül érzékenyen hat az amúgy kimagaslóan jól teljesítő németekre.

A betárazott pozícióimat egy szint alatt el kellett adnom, nem engedhettem tovább a veszteséget, majd a legjobb ütemben, teljesen a mélyponton visszavásároltam, de azzal már jóval óvatosabb voltam, a piac első megingásánál kitáraztam. Bár sejtettem (már sokszor megéltem ezt), ez egy tipikus kumulációs szint, ahol az elbizonytalanított, vagy kifeszített, illetve lépéskényszerben lévő longban utazó spekulánsoktól elhalásszák a kis pozícióikat. Mint utólag kiderült, ez pont így történt. Természetesen nem ment csődbe Görögország, happy lett mindenki, s szárnyakat kaptak az indexek...

Szívós munkával a sok kicsi sokra megy, de inkább a nagyon sok még kissebb sokra megy módszerrel, tehát a régi stratégiámmal az elmúlt két hétben utolértem magamat, mely most egészséges önbizalommal tölt el.

A piac mindig figyelmeztet: "Az eddig megélt tapasztalataidat írd le, olvasgasd át, mint egy játékszabályt, mint a saját magad által felállított szabályrendszert, melyet mindennél előbbre tarts, csak ennek maximális tudatában, átgondoltan, frissen, zavaró körülményeket kizárva, tiszta fejjel nyisd meg az első pozíciót!".

Kicsit olyan a "ránézek a piacra, s egy perc alatt eldöntöm, veszek, vagy eladok, s meg is nyitom a pozíciót", mint az az új beülő játékos egy pókerasztalnál a játékteremben, ahol a társaság korábbi tagjai már órák alatt, esetleg a régebbi játékosok több nap, hónap alatt kiismerték egymást, s tárt karokkal várják azokat az új húsokat, akik akár vastagabb pénztárcával alapos feltérképezés nélkül komolyabb tétekkel is belemennek a csatába. Tipikus könnyű prédák ők, ahol nem az a kérdés, hogy elszedik-e az összes pénzét, hanem hogy mennyi idő alatt történik meg mindez. Ilyen hibákat szerencsére nemigen vétek, a piac megköveteli a tiszteletet, s ha nem adod meg, egyszerűen kikényszeríti belőled, de nem akárhogyan, általában úgy, hogy nagyon fájjon...

Azt is leírtam már sokszor, a piac mindig akkor megy abba az irányba, ami jó neked, amikor már feladtad, amikor már nem hiszed el. Ezért fontos a kis pozícióméret, amiben még sok-sok tartalék lehet, - ezt elsősorban arra értem, ha valószínűsíthető a jó irány, mert trendre kereskedsz, - mert így marad lehetőséged további belépésre.

Még mindig a longot favorizálom, nem véletlenül hagytam kint az előző bejegyzésemet, s nem újítottam meg akár pár sorral, de minél magasabban leszünk, magától értetődően annál nagyobb a valószínűsége a trendfordulónak. Senki sem tudja, a közeljövőben ez eljön-e, s ha igen, mikor, itt mindig résen kell lenni.

Sokszor érzem úgy, minden tudásomat latba kell vetnem, hogy eredményes legyek, nagyon nehéz értelmezni a folyamatokat, összerakni a képet.

Eddig az indexekről írtam, de most szeretnék kitérni kicsit az aranyra és az ezüstre. Az elmúlt bejegyzésemben írtam, elkaptam egy pontot, észrevettem jeleket, amiből arra következtettem, el fognak szállni. A lehető legjobb ponton szálltam be mindkettőbe, s bár kis méretekkel, sokáig tartható pozíciókkal voltam a pályán, biztos, ami biztos, szintekhez érve komoly haszonnal még napon belül kiszálltam. Utána például az ezüst még addig ment, hogy a hasznomat szélsőséges esetben pár nap alatt akár megnyolcszorozhattam volna. De jött a folytatás, - mielőtt elkezdeném sajnálni a döntésemet, - mely megint alapjaiban rázta meg az ezzel kapcsolatos elképzelésemet és csak néztem ki a fejemből, hogy akkor mi is van? Igen, a 2012. február 29-edikei Bernanke nyilatkozatról van szó. Úgy gondolom, akik akkor pozícióban voltak, egy ideig nem fogják elfelejteni azt a zúzdát. Az ezüst egyébként is híres a volatilitásáról, de hogy az aranyat pár perc alatt ennyire szénné üssék, hát ilyet ritkán lát az ember. Az akkor kapott gyomrost még azóta sem tudták kiheverni, elég ránézni a grafikonokra, mely árszinten forognak most ezek az instrumentumok.

Az olajnak sem kellett szégyenkeznie az utóbbi hetekben, hozta a szokásos formáját, itt a fundával folyamatosan keverednek a napi politikai hírek, melyek szép tüskékkel színezik az amúgy is változatos csártot.

Végül a szintén tréfás kedvében lévő EUR/USD-ről szólnék pár szót. Szerintem nagyon kevesen vannak, akiket nem etetett meg ez a devizapár a legutóbbi időszakban. Szinte teljesen kerülöm, talán egyszer játszottam meg előző időszakban.

Nem csak Jegi barátom mondja nekem mindig: "nehéz kenyér ez", bizony nagyon nehéz, de a jelenlegi magyarországi körülmények között, ahol a reálszférában is botladozik mindenki, ahol tervezhetetlen a jövő, ott sem könnyebb az élet. Tudom, emiatt is könnyen csábít a piac, de vigyázat, bárki, aki erre adja a fejét, sajnos ugyanolyan göröngyös út várhat rá, mint bármely más területen, megfűszerezve azzal, vajon alkatból, jellemből fakadóan alkalmas-e erre. Nehéz tartósan jó eredményeket elérni, ehhez nagyon sok minden kell, de a rááldozott időt meghálálhatja a piac. A szerencse mellett sem mehetünk el, elengedhetetlen.

Ezekben a nehéz időkben is jó szelet kívánok Mindenkinek!