2012. december 18., kedd

Jön a második felvonás

Bő két évvel az első nekirugaszkodás után mentális töltöttségem tudatában elérkezettnek láttam az időt és úgy döntöttem, megpróbálkozom még egyszer a „lehetetlennel”.

Most azonban egy kicsit másképp, mert a korábban magam számára felállított feltételrendszert alapvetően változtattam meg, ugyanis nem fogok tervszámok mentén haladni, mert jobb, ha nem szorít az idő, jobb, ha a célomat nem szükséges másfél éven belül elérnem. Számomra sokkal könnyebb így, de azért ne aggódjatok, nem tíz években gondolkozom, hisz annyira talán ismertek.

Ettől függetlenül még elképesztően magasan van a léc, a cél változatlanul 100.000 USD!

Bevallom, rengeteget tanultam az eltelt két esztendőben. Nem csak mint aktív blogíró, hanem mint trader is. Utóbbival kezdeném; a piacon mindig tanul az ember, mindig történnek új dolgok, s minél több szélsőséges helyzetet él meg, valószínűleg annál bölcsebb, érettebb kereskedő lesz, amit a jövőben egyre inkább profitra tud váltani. Hosszú, nagyon rögös út vezet a profithoz, nagyon drágán és nagyon keveseknek adják azt, higgyétek el. Amit továbbra is igyekszem szem előtt tartani; a sok kicsi sokra megy. Elsősorban daytrader vagyok, de ha jó setupot csíptem el és az irány is jó, hagyom futni a pozikat akár napokig, sőt egy-két hétig is.

A blog írásával kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni, Jegi még az elején szólt – ismerve lehetséges teljesítményemet -, az olvasók ha jó az eredmény, az egekig fognak magasztalni, de ha jönnek a hibák, jön egy nagy zakó, bizony képesek akár a lelkembe is taposni. Most visszagondolva, elég sokat, elég hosszú ideig fürödhettem dicsfényben, s a tavaly augusztusra sem igazán lehet panaszom, mert még akkor is többnyire a szeretet nyilvánult meg belőletek, kevés kritikus hangtól eltekintve, melyek hozzáteszem, jogosak voltak.

Megéltem én itt már mindent, tehát újra belevágok, tulajdonképpen nem veszíthetek semmit, ennélfogva teljesen lazán kezelem a dolgot.

Első lépésként múlt szerdán stílszerűen 888 Dollárt indítottam el a tőkeszámlámra, mely egy kis tengerentúli kerülővel (keresztülfuttatják USÁ-n) remélhetőleg már ma visszaérkezik az Öreg Kontinensre, tehát hamarosan meg fogom tudni, mennyi marad belőle pontosan.

A blogon közben egy-két módosítást eszközöltem, bal oldalon fent helyeztem el a BpForex logóját, alatta egy kis reklám található majd. Természetesen az elmaradhatatlan pillanatnyi állás újra látható lesz, hisz továbbra is bérelt helye van a jobb felső sarokban. Ha a szám zöldes árnyalatú, akkor megy a szekér, nőtt az összeg, ha piros, akkor sajna lejtmenet van.

Most pedig egy múltkor elfelejtett kérdést pótolok. Igazságos Tőzsde hol vagy? Miért szüntetted meg a blogodat? Majd jelentkezz, ha van rá lehetőséged.

Visszatérve a kereskedésre, a fogadalmamat betartottam, november vége óta nem nyúltam a számlákhoz. Terveim szerint csak január elején vetem bele ismét magam a kereskedésbe, ezekben a hetekben igyekszem teljesen feltöltődni, majd szép lassan felvenni a piac ritmusát.

Addig azonban írni fogok még, sőt Jegenye is valószínűleg a két Ünnep között újabb olvasatot tesz közzé, melyet én is nagyon várok, mert bizony már elég szépen beszáradt az a penna J.

Idén már ne nagyon kereskedjetek, azt kívánom Mindenkinek, elképzelése szerint sikerüljön minden pozícióját zárnia Karácsonyig!

2 megjegyzés:

  1. Szia
    Kérdésem az lenne melyik brókernél van a számlád
    kérdezném az xtb ,megbízható
    jó szelet
    elzola67@mailbox.hu

    VálaszTörlés
  2. Szia Ber!

    WH SelfInvest/BP Forex.
    Az XTB-ről nincs információm.
    A BP Forexről röviden annyit mondanék; nagyon korrekt kis cég, precíz és gyors a pénzmozgás, pontosak a pozíciónyitások, alacsony a kötési jutalék és rugalmas az ügyintézés.

    Neked is jó szelet kívánok a placcon, kellemes Ünnepeket!

    Chart Knight

    VálaszTörlés