2011. december 24., szombat

2012, a talány éve következik

Még Ünnepek előtt, a karácsonyfa díszítés és az ajándékozás közötti szeretetteljes várakozásban igyekszem megosztani veletek néhány gondolatot.

Három napja újra itthon vagyok, ismét egy jól sikerült hosszú utazás van a hátam mögött, ráadásul most olyan helyen voltam, ahol túlnyomórészt ha akartam volna, akkor sem tudtam volna létrehozni internetkapcsolatot, ennélfogva az elmúlt hónapban szerencsére csak kétszer sikerült rövid időre a netre lépni és bár igyekeztem tudomást sem venni a világ pénzügyi helyzetéről, azért a kíváncsiságom óhatatlanul megnézette velem az árakat...

Utólag visszanézve az eddigi decemberi fejlemények beigazolták a félelmemet. Trendmentes, csapkodós időszak volt ez, s ismét látszott, aki ráül a trendre (mondjuk november végén a shortra), könnyen meglepődhet. Őszintén szólva csak pár percet áldoztam arra, hogy megnézzek néhány napi bontású grafikont, s ezek alapján  bizony nem bánom, hogy teljesen kihagytam ezt a hónapot.

Az év második fele alapján, pontosabban augusztustól más szelek fújnak a placcon. Tényleg csak a legkeményebb spekik élték túl ezt az elképesztően fordulatos, ultravolás időszakot. A piacról felmarkolható pénz mennyisége, tehát a "kifogható halak" száma a nagyok szemszögéből nézve drasztikusan csökkent. Döbbenetes mennyiségű számla égett ki, olvadt el, s más stílusú, agresszív, az emberi gyengeségre játszó marketinggel, továbbá technikai szempontból nézve szűkített spreadekkel próbálják világszerte "feltölteni" a könyveket.

Ez már csak egy ilyen terület, soha nem bírhatsz elég tapasztalattal, mindig újat tud mutatni a piac (ezt már sokszor leírtam). Ahhoz, hogy hosszútávon sikeres legyen valaki, mindenképpen ki kell iktatni a "gyenge emberi jellemzőket", s a rengeteg tapasztalat mellett a felállított szabályrendszere határán kell sokszor jó döntéseket hozni tulajdonképpen egy hatodik érzék alapján. Na és persze Fortuna. Ő is jó, ha túlnyomórészt ott van.

Utazásom során a túlpihent állapotba kerülés (két hét) után sok-sok gondolat kavargott a fejemben a kereskedéssel kapcsolatban is. Egyre inkább úgy látom most a helyzetet, a daytradereknek kedvezhet a közeljövő. Tehát amit én csinálok, ha jól végzem a dolgomat, akkor eredményes, sikeres lehetek. A válság mélypontja után volt egy nagyon hosszú longos időszak, ez most megtört, s az indexek hol kevésbé (USA), hol határozottabban (Európa) beszorultak egy oldalazós sávba. A kereskedésemen annyit változtatok, hogy egy icipicit elmegyek inkább nagyobb időtávba (15M) is, de napon belül mindenképp szeretném mindig zárni a pozícióimat. Most ezt venném a legszigorúbban, azaz amíg ott vagyok a monitor előtt, addig zárni kell a pozikat, tehát szó nem lehet arról, hogy terheljem akár tudat alatt is az idegrendszeremet éjjelre.

Gondoljatok bele, hány érdekes, komoly piacmozgató esemény történt idén éjszaka, hajnalban. Nos, ebből nem kérek.

Óvatosság, kimértség, szerénység, alázat. Másképp nem megy.

Ennyit szerettem volna még ma közölni, amikor tulajdonképpen szinte senki nem foglalkozik a piacokkal, azzal meg pláne nem, hogy efféle blogokat olvasson :), de nekem a kedves Olvasók nagyon fontosak, főleg azok, akik ebben a hónapban is támogatásukról biztosítottak, tehát rendszeresen bekukkantottak ide.

Zárásképpen pedig annyit, a cím mindent elárul, nekem sem, de szerintem a túlnyomó többségnek sincs fogalma arról, mi lesz 2012-ben, de ha lesz mozgás, igyekszem lekereskedni :).

A következő napokban igyekezzetek kiszellőztetni a fejeteket, elfelejteni a rosszat és megőrizni a jót, töltsétek fel magatokat egészséges, józan önbizalommal!

Most pedig meghitt, békés, boldog Ünnepeket kívánok Mindenkinek!

Tisztelettel:

Chart Knight

2011. november 27., vasárnap

Prognózis

Tudom, ilyen piaci körülmények között lehetetlen bármilyen jóslatba bocsátkozni, mert könnyen pofára eshet az ember. Novemberben először oldalazásból lassan kitörve inkább felfelé vártam az indexeket, de az utóbbi két hét lassú, folyamatos lemorzsolódása még akár folytatódhat is. Hogy a Daxot vajon megfogja-e a már többször bekóstolt 5.000-es szint, illetve vajon lemerészkedik-e újfent a Dow 10.700 környékére, vagy talán már túl közel van a december hatodika (Mikulás rally) és előbb lehet fordulat, azt senki nem tudja megmondani, de beleférhet az is, hogy szépen, csendben elmarad, mert mindenki azt várja...

Az eddigi tapasztalatom szerint decemberben nagyon nehéz kereskedni, még inkább átláthatatlanok lehetnek a folyamatok az Ünnepek és az év vége közeledtével. Ennélfogva megragadom az alkalmat és "friss levegő" után nézek, hogy januárban már tényleg az történhessen, amit szeretnék. Minél volásabb a piac, annál hosszabb regenerációs időre van szükségünk, most egy kicsit én is elmegyek regenerálódni :).

Karácsony előtt biztosan írok, de addig tudomást sem szeretnék venni a világ pénzügyi helyzetéről, de leginkább a szomorú magyar valóságot szeretném elfelejteni.

Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2011. november 18., péntek

Egy év

365 nappal ezelőtt gondolataimat és bátorságomat összeszedve létrehoztam ezt a blogot azzal a céllal, hogy megosszak minden tapasztalatot a kedves Olvasóval, melyet a kereskedéseim során a piacon szerzek. Ennek a blognak van ugye egy apropója is, a fogadás, erre nem térnék ki, a nevében is benne van, meg már betéve tudjátok...

Először tulajdonképpen írtam az ismeretlenbe, jóllehet Jegi természetesen mindig megnézett, de igazából fogalmam sem volt, ez vajon kit fog majd érdekelni.

Tavaly decemberben, az első kereskedési hónapban csak tisztán, szimplán pörögtem, majd esténként utólag, általában röviden leírogattam a ténykedésemet és a számlálóállást mindig aktualizáltam. Az oldalmegjelenítés az első egy-két héten 10 alatt volt naponta. Ekkor még nyilvánvalóan alig tudtak erről a próbálkozásról, majd később itt-ott megjelent a blog linkje és egyre bővült olvasóim tábora. Ha jól emlékszem, januárban már átléptem a napi 100-as oldalletöltést is, s visszanézve eddig ez a hónap volt a legaktívabb a bejegyzések számát tekintve.

Az eredmények jöttek, a számla szépen duzzadt. Ezzel egyenes arányban egyre többen vettétek fel velem a kapcsolatot. Márciusban, az eddigi legsikeresebb hónapban már tudtam, váltani fogok. Az április tulajdonképpen ennek a jegyében telt, alig kereskedtem, majd jött egy szintén szellős május és június egy hosszú utazás miatt.

Júniushoz azért tartozik egy nagyon fontos tény, egy igazán örömteli esemény, amire büszke lehetek; a hó végére már megtízszereztem a kezdőtőkémet. Ezután júliusban tovább gyarapítottam a számlámat, de észre kellett volna vennem, hogy sokszor rezeg a léc és ismét legalább olyan bölcsnek kellett volna lennem, mint például az első hónapokban.

Ezután jött az augusztus, a cunami... Sokáig feküdtem a földön a piactól kapott gyomros miatt. De.

Szeptemberben felálltam, új terveket tűztem ki célul, a blogot új köntösbe öltöztettem és bár lassan, de mégis haladok a megkezdett utamon. Semmit sem fogok elkapkodni, ezen a vadászterületen nagyon kicsi a túlélési ráta, de már egyre komolyabb felszerelésektől duzzad a hátizsákom és semmi sem tántoríthat el.

Ha volt olyan érzésetek, hogy bár le kellett zárni egy pozit komoly veszteséggel, vagy már sokadszor nem jött be a meglátásotok, ismételten elegetek van ebből a rángatásból és az érthetetlen folyamatokból, de kicsit megnyugodva már ismét várjátok, nézitek, hogy mikor léphettek újra akcióba, akkor itt a helyetek. Velem ez mindig így van, egyszerűen varázslatosnak tartom ezt a világot, mely meg fogja őrizni mindig az elérhetetlenségét, a kiszámíthatatlanságát és ennélfogva örök kihívást jelent!

Ez az elmúlt egy év mindennek mintapéldája. Gondoljatok bele, mennyi minden történt az utóbbi évben. Aki a placcon volt, hát sok strigulát húzhat a különböző eseményekhez; ezt is láttam, meg ezt is... Szóval csak idén már ezer arcát mutatta a piac és számítani kell arra, mindig mutathat egy újabbat. Ez folyamatos rugalmasságra kényszerít minket, mindig alkalmazkodni kell az ismeretlenhez, új stratégiákat kell élesítenünk.

Hiszek abban, hogy meg tudom valósítani itt az elképzeléseimet, már csak azért is, mert a blog már egy icipicit túlnőtt a kezdetekben neki szánt feladatán. Azért merem ezt kijelenteni, mert nemrég már az ötvenedik rendszeres olvasómat is köszönthettem és a leglátogatottabb időszakban már az 1000-et is bőven átlépte a napi oldalmegjelenítés. Itt elmondanám még, a legtöbben természetesen kis hazánkból néztek, második helyen az Egyesült Királyság szerepel, a dobogóra felfért még Norvégia, majd az Egyesült Államokból és Németországból sasoltok a leggyakrabban.


Mi más lehetne a zárómondat: "Egy év múlva ugyanitt!"


Továbbra is jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2011. november 16., szerda

Lassan tisztul a kép

Nem véletlenül nem írtam az elmúlt napokban, iránytalanul pattogtak az indexek a sávjukban. Azt is mondhatnám, még mindig aktuális az előző, sőt az azelőtti bejegyzésem is.

Természetesen nekem sem kerülte el a figyelmemet szegény kis Forintunk vesszőfutása, de ezzel most még a tőzsdével nem foglalkozó átlagember is nagyon tisztában van, melyet a magyar média mellett címlapon hozott a világsajtó is. Van-e határ? Kérdezik sokan. Csak akkor vehet fordulatot, akkor erősödhet vissza, ha esetlegesen komolyan kitörnek a részvények a jó ideje tartó oldalazásból és markánsan elindul minden felfelé. Ellenkező esetben akár rövid időn belül szembesülnünk kell az 500 Forintos gázolajjal (forintgyengülés, dollárerősödés, olajár emelkedés). Itt már valóban el kell gondolkozni a hogyan továbbon, melyet szívesen kifejtenék, de ez a blog nem erről szól.

Hanem túlnyomórészt a nemzetközi vizekről; melyen például a WTI egyre közelebb kerül a sokat emlegetett 100 USD-hez, ahol elképzelhető, olyan szerdai napot élünk meg, mely mintegy bemelegítése, előkészítője lesz egy holnapi jókora kis emelkedésnek, akár rallynak is. Míg évekkel ezelőtt a csütörtöki nap "tradícionálisan" shortos volt, mostanában már inkább a long jelzővel illethetjük.

Az idő gyógyítja a sebeket, itt pár nap alatt is a rossz (már beárazott) hírek lassan feledésbe merülnek, Európa egén ismét kisüthet a nap.

Kíváncsian várom a folytatást.

2011. november 8., kedd

Mint a szivacs

Úgy szívják fel az eladókat az egyre makacsabb vevők. USA nagyon erős, a Dow-nál 12.000 alatt egyre masszívabb ellenállásba ütköznek a déli irányt játszók. Jöhet ismét a szakítópróba, a 12.250-300-as szint bekóstolása. Jegi barátom ilyenkor azt mondaná, megnézik, mennyi eladó van itt, szóval lehet valószínűsíteni akár már holnap egy felbökést erre a magasságra.

Ami nagyon pozitív - ugyanis ez sem mindegy -, már pár napja 1 pipes spread van a Dow-n USA nyitva tartási időben (egy hét után már ismét 15:30-22:00), tehát nagyon kereskedésbarát most a rendszer, további lehetőségeket nyújtva ezzel a daytradereknek. Ha most látnánk egy statisztikát, mennyi számlát nyírtak ki a spekik augusztus óta, bizonyára ledöbbennénk, nem véletlen tehát az 1 pipes "csábítás".

Az olaj, mint azt már tegnap reggel említettem, ahogy várható volt, szépen araszol felfelé, most már karnyújtásnyira van a 100 Dollártól.

A Dax mozgásán látszik Európa összes nyűgje, baja, ha itt marad, nagyon komoly pluszban nyithat holnap reggel, ergo ismét kezdhetik azzal a napot, hogy jól beütik, de messze még majd a szerda vége, s egy könnyed szökkenéssel ismét átbillenthetik a 6.110-en, de akár elmehet 6.200-ig is.

Tegnap még sávozásról írtam, természetesen ahogy az előbb említett magasságokba, a szintjükre érkeznek az indexek, annak rendje és módja szerint beverhetik őket, de már egyre közelebb van az az idő, amikor majd mindenki tényleg néz ki a fejéből és azt mondja, na ne már, most miért nem fordul le, eddig mindig megtette. Na persze, konstatálhatjátok, ismét longos gondolataim vannak. Jogos. Ez tény, de tuti, akkor fog elszállni minden, amikor már jól bealtattak, kiábrándítottak mindenkit és senki nem gondolná, hogy ez megtörténhet, ezért egyre inkább résen kell lenni.

2011. november 7., hétfő

Sávba zárva

Továbbra is nehéz helyzetben vannak a befektetők, Európa gazdagon szolgáltatja a műsort a világnak. A szőnyeg domborodik és egyre többször buggyan elő a vélt és valós alásöpört probléma.

A görögökre már nem térnék ki, a csapból is ők folynak, pénteken ráadásul ismét a figyelem középpontjába kerültek az olaszok. Annyi bizonyos, nehéz helyzetben van az EU, lassan el kell gondolkozniuk a vezetőknek, elég vizet tudnak-e kipumpálni a süllyedő hajóból, vagy esetlegesen a nehezék(ek)től kellene fájó szívvel, de a többiek érdekében megszabadulni.

Kereskedési szempontból nézve; továbbra is nagy volatilitással kell számolnunk, ha napon belül kezd kirajzolódni egy határozott irány, meg lehet tenni a téteket, Dax esetében ezekben a napokban simán számolhatunk 200 pontos ATR-rel, a mai nap például reggel még 6.000 pont körül járt az index, majd nyolc óra óta gyakorlatilag szakad, s a nyitás után sem tudták megfordítani, ennélfogva komoly az esély arra, hogy ismét 5.800 alatt látjuk.

A múlt heti kakukktojás, az EUR/CHF ugyanebben a szerepben tetszeleg továbbra is, mert most emelkedik, tehát gyengül a Svájci Frank. Az utóbbi hetekben alig produkált mozgást a devizapár, óvatos lecsorgást tapasztalhattunk, erre pénteken megindult meglehetősen határozottan felfelé, továbbá komoly gap-pel nyitott ma és folytatni tudta az emelkedést ebben a hangulatban is.

A másik számomra érdekes instrumentum a WTI, most úgy érzem, nem igazán akar esni, pedig "illene" neki. Mindez azt sejteti, erőt mutat és ha az indexek elrugaszkodnának a sáv aljáról, bizony megnyílhat a tér a 100 USD irányába. Hasonlóan látom az arany útját, simán lehet még benne bő 100 Dollár felfelé. Az ezüst szorosabban kötődik az indexekhez, ez a grafikonján meg is látszik.

Most elindítok egy újabb közvélemény-kutatást, mely a Drachma esetleges visszatéréséről szól.

Figyeljetek a pozícióméretekre, jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2011. november 2., szerda

Görögország: a farok csóválja a kutyát

Biztos vagyok abban, Görögországban kellene élni ahhoz, hogy jobban átlássuk és megértsük, mit miért tesznek, de úgy gondolom, bármely más országból nézve meglehetősen arcpirítónak érzem ezt a viselkedést, amit megengednek maguknak. Teljesen visszaélnek a helyzetükkel, mintegy maximálisan kihasználva azt, az EU és az Euró stabilitása komoly mértékben függ tőlük. Első dominóként persze mindenkinek lehet nagy a szája... Demokrácia, művészetek, Olimpia, gorog joghurt :) és most görög tánc...

Három nap alatt gyökeresen felfordult a világ, s hogy az indexeknél és azon belül is a Daxnál maradjak, a németek két kereskedési nap alatt több, mint 10%-ot estek. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik ilyenkor, ritkán látni ennyire megrángatott piacot.

Ez az eseménysor engem megint abba az irányba mozdított el, éljek a pillanatnak, az 5-10 percnek, vagy maximum egy órának, a stop kíméletlenül bent kell legyen, s ha már valamirevaló kis nyereség van, muszáj eltenni a lét.

Az előző bejegyzésemben arra utaltam, valószínűleg eldőlt az irány, szépen kitörtek az indexek, hát erre, rá két-három napra meg tulajdonképpen a sáv alján vagyunk. A befektetőket leginkább a bizonytalanság riasztja el, a görög népszavazás (melynek eredménye borítékolható), ha lesz, december előtt nem várható, így valószínűleg kisebb forgalomra és sávozásra lehet számítani az elkövetkező napokban, hetekben.

Persze lehet sokkal távolabbról is szemlélni a mozaikdarabkákat, mely összeállhat egy olyan képpé, miszerint szép lassan komoly recesszióba süllyed a világ a korábbi évek túlfogyasztása, túlköltekezése miatt és ebből egy jó darabig nem tud kikeveredni. Mindenesetre az tény, egy daytradernek a napi eseményekkel és a napi hatásokkal kell tisztában lenni és most is, mint már oly sokszor, a görögök vannak napirenden, pillanatnyilag a Görögországgal kapcsolatos hírek jelentik a legnagyobb befolyást a piacra.

Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2011. október 28., péntek

Zöldre váltott a lámpa

A világ tőzsdéin tegnap végbement emelkedés kitűnően érzékelteti, mennyire várta már a piac az EU megnyugtató, konkrét híreit. A Daxot egyszerűen széttépték, s hogy mennyire nincs ilyenkor emelkedésben sem határ, azt mi sem mutatja jobban, míg szerda délután a megöntést követően még 5.950 környékén is járt a német index, bő egy napra rá pedig már 6.430 felett is láthattuk, ez  8 (!) %-os pluszt jelent körülbelül 28 óra alatt.

A legutóbbi írásomban nem tértem ki a 12.000-es Dow-ra, ezt már múlt hétvégén ténynek vettem, mitöbb az index tegnap a nagyon szigorú 12.250-300-as szint közelébe is felmerészkedett. Aki folyamatosan kereskedik, nem szükséges elmondanom, mennyire erős támasz volt ez korábban, most magától értetődően felfelé jelenti ugyanezt, annak rendje és módja szerint le is pattant róla első nekifutásra. Itt meg kell jegyeznem, a Dax esetében pedig a 6.330-6.400 környékén lehet pihenőre számítani, egy kicsit túlhúzták tegnap. Azt is szinte biztosra vettem, áthámozza magát az Euró a Dollárral szemben az 1,4-es figurán, de hogy 1,4240 fölé menjen tegnap, erre meggyőződésem, kevesen számítottak.

Véleményem szerint tegnap "kissé" megcsappant a shortállomány, s a korábbi tapasztalatokból mondom, valószínűleg nem  pár százalékokért öntöttek ennyi pénzt vissza a placcra. A Dax esetében legalább 10-15%-kal számolnék, ez ugye minimum 6.600-6.900-as értéket jelenthetne, de - bár most meglehetősen távolinak tűnik - elképzelhető, idén még láthatjuk, mennyi eladó van 7.000-en. Az irány mostantól nagy valószínűséggel észak, ennélfogva long beszállókat kellene keresgélni a lebökéseknél, leöntéseknél.

Felhívnám még a figyelmet a Dax szép teraszos építkezésére Fukusima után (idén március közepe), erről anno még Igazságos Tőzsde is szép grafikont helyezett el a blogján április másodikán, nem kizárt, a történelem ismétli önmagát, tehát egy-két nap oldalazás, minimális korrekciókkal és ismételten felfelé vehetik az irányt az indexek. Van gyenge pont is, ami ismét elgondolkoztat, az olajnak jobban kellett volna mennie, a CHF megint izmozik, ezek nem annyira illenek a képbe, az arany, ezüst rendben van, utóbbi szépen kitört a hosszan tartó oldalazásából az elmúlt napokban.

Ha valaki múlt hét óta longban ül, vagy most beszállt, szerintem ne kapkodja el az eladást.

Jó hétvégét kívánok Mindenkinek!

2011. október 24., hétfő

Shortosok figyelem, közel a fordulat

Úgy érzem, lassan vége ennek a hosszú ideje tartó hintáztatásnak, egyre több jel mutat arra, a múlt héten az Egyesült Államokból indult bika körbefutja az egész világot és egy időre elhallgattatja a medvéket. Megfigyelhető továbbá a Dollár gyengülése (EUR/USD lassan 1,4), a nyersanyagok ára is ismét emelkedik. Lassan visszatér a befektetői bizalom, ennek egyre több jelét lehet érezni.

Amikor a szavazást megnyitottam, már sejtettem, ez lehet, most jómagam is letettem a voksomat, az első választ jelöltem meg. Köszönöm mindenkinek, aki véleményt nyilvánított. Úgy látom, többségben vannak azok, akik emelkedést várnak, de még relatíve sokan hisznek abban, ez egy jó short beszálló lehet. Bevallom, én már nem mernék shortot nyitni. Ma vagy holnap valószínűsítek a Daxtól egy kitörési kísérletet a már oly sokszor emlegetett 6.110-en. Persze lehet, a szerdát meg kell várni, de "valakik" megint tudnak "valamit", s lehet, addig csak az altatás megy, aztán majd mindenki megrökönyödik, s azt mondogatja magában, na, ott, akkor kellett volna venni...

Tudom, bátor kijelentések ezek, lehet, tévedek, de most ezt látom. A befektetők már szomjaznak az EU határozott, a problémáit hosszabb távra orvosoló kijelentéseire. Az EUR/HUF is talán 300 alatt tud maradni, s amennyiben az EUR/CHF is keresni fogja a fél éves lokális maximumát (1,25 környéke), szép lassan emberközeli lehet a svájci Frank árfolyama is, ami ismét egy kis könnyebbséget jelenthet a végtörlesztési álmokat csak kergető magyar devizahiteleseknek.

Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2011. október 21., péntek

Megy a hintáztatás

Abban gondolom mindenki egyetért velem, az idő előrehaladtával folyamatosan nő a partvonalon bevetésre kész, most már óriásira duzzadhatott készpénz mennyisége. Elképzelhető, ahogy augusztus elején mindenki egyszerre szeretett volna kirohanni az ajtón, hamarosan mindenki egyszerre akar betódulni ugyanott.

Az előző írásomban leírtam, mely szinteken kellene áthámozniuk magukat - szigorúan technikai alapon - az általam figyelt indexeknek ahhoz, hogy a fordulat lehetőségét meglebbentsék a befektetők előtt. A Dax esetében ez (6.110) érintetlen maradt, a Dow-val ugyan kereskedtek 11.700 felett, de nem USA kereskedési időben (hétfőn reggel és délelőtt).

Az elmúlt héthez képest komoly változás, a tengerentúlon megjött az erő, de Európa, élén természetesen a németekkel érthető okokból tartózkodtak nemhogy az emelkedéstől, még az oldalazástól is.

Volt egy olyan érzésem reggel, itt már érdemes lenne longolgatni, de teljesen egyetértek egy kedves barátom megjegyzésével; "ma a piacot még bottal sem piszkálnám". Ettől függetlenül továbbra is fenntartom azt, USA már nagyon ki szeretne törni, úgy vettem észre, a jenkik elég komolyan függetleníteni tudják magukat az európai aggodalmaktól is. Most úgy gondolom, nem kell különösebb figyelmet szentelni az egyenlet egyéb alkotóelemeire, komoly vételi erő van a tengerentúlon.


Ennélfogva merészkedek most, háromnegyed háromkor egy olyan tippet ideírni, miszerint USA nyitás után elképzelhető, kicsit visszahozzák 600 alá a Dow-t, de hogy utána megpróbálják a 11.700-at abban szinte biztos vagyok. Ha átviszik, akkor simán elpattinthatják 750-800-ig is, s jövő héten, ha Európa egén szétlövik a viharfelhőket, elszállhat bőven 12.000 pont fölé is. Tehát ha valaki longban gondolkozik, inkább a tengerentúli indexekben találhatja meg a számítását.


Jövő héten okosabbak leszünk, mint mindig :). Addig is jó szelet és jó hétvégét kívánok Mindenkinek!

2011. október 13., csütörtök

Még nem dőlhetnek hátra a longosok

Szerintem az igazi megmérettetés még hátravan. Sokakkal ellentétben én a Daxnál nem a mostani figuránál, a 6.000 pontnál érzek ellenállást, hanem 6.110-nél, a Dow esetében pedig 11.700-nál. Erőtlennek érzem továbbra is a tengerentúli indexeket és ez rányomhatja a bélyegét a következő napokra, hetekre.

Elkezdődött ugye a gyorsjelentési szezon, ez, mint mindig, most is kiemelten fontos időszak lesz és meghatározhatja a további irányt. Ezeket az ellenállásokat át kell törniük az indexeknek, s onnan már beszélhetünk lassan fordulatról. Az előző írásomban arra utaltam, egyre türelmetlenebb a vételi oldal, hát bizony ez látszik az árakon is, szép emelkedésnek lehettünk az elmúlt napokban szemtanúi, amiben igencsak kivették a részüket a short zárók is. Úgy éreztem továbbá, van  még kakaó az indexekben, de bevallom, azért arra nem számítottam, hogy 6.000 pont fölé kúszik a német index, inkább valószínűsítettem kis szórással egy 5.800 körüli lokális plafont.

Tegnap ennek megfelelően megjátszottam a napot, négyszer longoltam meg a Daxot és egyszer a Dow-t, az egész napi emelkedést lefedve ezáltal. Már tegnap este mindent zártam, 6.010-en a Daxot és 11.530 körül (bőven volt még benne) a Dow-t és jóllehet szerény tételekkel voltam a pályán, mégis kiemelkedő hozamot, közel 20%-os pluszt értem el. Persze akció közben nehéz a piaccal együtt lélegezni és blogot írni, ezért azon vagyok, hogy nyilvánossá teszem minden lépésemet, tehát ha technikailag megoldható, a nyitott pozícióim és a függő megbízásaim is kapnak egy frekventált helyet a blogon.

Most fifti-fifti az esélye a további emelkedésnek illetve az esésnek, mielőtt a piac tovább szeretne menni, bizonyára vesz egy nagy levegőt, ezért inkább oldalazásra, talán kisebb korrekcióra számítok a következő napokban.

Most pedig a szavazásról. Mindenkinek megköszönöm a véleményét, úgy érzem a többség elfogadta az új oldalt, némi fenntartással, de sokkal több olvasónak tetszik így, a mostani formájában. Természetesen, mint minden újat, ezt is szokni kell, így voltam ezzel jómagam is. Az a vélemény, miszerint inkább a piaccal foglalkozzak, mintsem variáljak a dizájnnal nem kevés szavazatot kapott, mely aprócska figyelmeztetés a számomra, nem fogom figyelmen kívül hagyni.


Ma biztosan, holnap valószínűleg nem veszek fel pozíciót, ez alatt a két nap alatt igyekszem megfejteni a pillanatnyi összefüggéseket, miszerint ha ilyen jó a kedv, akkor miért nem gyengül a CHF, miért nem megy az olaj? Igaz, nem szabad elfelejteni, a tengerentúli indexek a lokális tetejükhöz képest nagyságrenddel kisebb mínuszt tudnak felmutatni, mint az európai börzék, emiatt is nehezebben kapaszkodnak olyan lendülettel, mint például a németek. Az sem kizárt, láttunk egy olyan fals kitörést, mint fals letörést az SP esetében. Nekem is pontosan olyan nehéz dolgom van az irány illetően, mint nektek, bár sok év tapasztalat van mögöttem, sajnálom, de tutit én sem tudok mondani :).


Van még valami, ami mellett nem mehetek el. Lehet így is tálalni a velem történteket. Ezt az írást kifejezetten jó érzéssel olvastam végig. Idézlek: "Azt gondolom, a legtöbbet Ő tanult ebből a blogból". Ebben (is) egyet értünk. További kellemes blog írogatást és a placcon pedig sok sikert kívánok Neked!


Jó szelet kívánok Mindenkinek!

2011. október 6., csütörtök

Toporzékolás a partvonalon

A Big Money szereti a bizonytalan és a türelmetlen kereskedőket. Előző írásomban shortolásra buzdítottam mindenkit, mindkét általam kiemelten figyelt instrumentumban, a Daxban és a Dow-ban is komoly profitra lehetett szert tenni ebben az irányban két nap alatt. Tegnapelőtt este aztán meredek fordulatnak lehettünk szemtanúi, ritkán tépnek ilyen rövid idő alatt ennyit a jenki indexeken.

Az S&P már elköszönt az 1.100-tól, mindenki borítékolta az újabb komolyabb megütést, a Dow is hamarosan új lokális minimumot talált 10.401-en, de este mégis bő háromnegyed óra alatt zárásra közel 400 ponttal tépték meg. Bár a napokban nem különösebben voltam aktív, ritkán néztem az árakat, azért az várható volt, visszateszteli a 11.000-et, ami ma meg is lett. Ezzel párhuzamosan a Dax már relatíve jobban tartotta magát, nem jött le újabb mélypontra, sőt még az 5.100 is érintetlen maradt. Azóta véleményem szerint a legjobban teljesítő index, ma ugye tudta már az 5.600-at is.

Hogy mennyire veszélyes ezekben a napokban kereskedni, az eddig leírtakon kívül mi sem bizonyítja jobban, hogy a mai szép longos napon is pillanatok alatt be tudott szakadni egy Dax közel két százalákot (EKB 13:45). Ebben a rendkívül volatilis időszakban nagyon nehéz tippeket adni, inkább az irányt próbálom sejtetni, s mindenkinek azt ajánlom, csökkentett pozícióméretekkel nyomjon rövid etapokat, s ha bármilyen bajt szimatol, vagy bizonytalannál válik, azonnal zárjon és babusgassa inkább a kis tőkéjét.

Most az EUR/USD és a WTI mozgása arra enged következtetni, innen még lehet longolgatni, s a Dax is úgy néz ki, ragaszkodik a napi maximumához. A Dow mostanában erőtlen, de korábban is említettem, nagyon oda kell figyelni a Daxra, most is iránymutató lehet, mint eddig mindig. Ha gyökeret ver itt a napi maximuma környékén, s estére megjön a tengerentúlon az erő és átviszik a 11.000-en a Dow Jonest, az azt jelenti, rövidtávon van kakaó az indexekben, bár félő, hogy a nagy befektetők még kivárnak.

Távolabbról nézve még mindig shortos időszakban vagyunk, hosszútávra még valószínűleg nem kezdenék el vásárolni, úgy érzem, van lehetőség jóval olcsóbban hozzájutni mindenhez. A tapasztalatom az, elég kicsi a valószínűsége ilyen kinézetű indexeknél a komoly fordulatnak, ahhoz ugyanis rendkívül pozitív hírek és ennélfogva óriási trendfordító pénzmennyiség kellenek.

Marad továbbra is a zavarosban halászás, a majdnem kaszinó, ebben az oldalazós szakaszban kell valahogyan boldogulni. Most ezt adta a gép.

Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2011. szeptember 30., péntek

Back to Business

Függöny fel, jön a második felvonás.

Szeptember végén, amikor "Még nyílnak a völgyben a kerti virágok...", amikor még azt mondhatom, ma is úsztam a Balatonban, mert a levegő és a víz hőmérséklete szinte meghazudtolja a naptárt, bizony lassan elérkezettnek látom az időt, hogy újra aktív legyek és újra "boldogítsam" kedves Olvasóimat, akik az augusztusi ígéretem miatt talán nem gondolnak már annyira szavatartó embernek, valószínűleg kissé neheztelnek is rám, de hallgatásom ebben a gyönyörűen napos szeptemberben, ahol a természet hívogat és az egészséges, nyugodt életmód magába szippant, talán bocsánatos bűn.

Amint látjátok, igyekeztem megújítani a blogot, pár dolgot eltüntettem róla és vannak új blokkok is, remélem, elnyerik a tetszéseteket.

Egy kicsit a piacról. Azért nem maradtam most sem tájékozatlan, annyi a véleményem most pár szóban, nagyon nagy a volatilitás, igazi paradicsom egy daytradernek. Aki nem szeret hosszú ideig poziban lenni, annak kifejezetten jó időszak ez, ha nem jött be a meglátás, azonnal lehet fordulni, akár naponta többször is. Nagyon nehéz pálya, igazán embert próbáló, de ha valaki ráérez, s elkap egy jó napot, kétszámjegyű százalékot zsebelhet be gond nélkül akár kis pozícióméretekkel is.

Még mindig short van, egy oldalazós szakaszban vagyunk, ismét lepattantunk a tetejéről. Már most azt ki merem jelenteni, amennyiben a Dax ismét lemegy 5.000 alá, negyedszerre már nincs menekvés, törni fogja a 4.970-et és akkor a következő megálló a válság mélypontja lehet. Ez régi megfigyelésem, negyedszerre mese nincs, törik a szint. Ezért az elkövetkező időben majd mindent megtesznek azért, hogy ötössel kezdődjön a DE30, a longosok valószínűleg foggal-körömmel ragaszkodnak majd hozzá. Figyeljetek a Daxra ezután is, nagyon jó előrejelző, iránymutató. Ha ez megtörténik, akkor a Dow is búcsút mondhat a 10.000-nek, s lehetne folytatni a sort, melynek végén a Forintunk van, az Euróval szemben csodálkoznék, ha 300 alatt tudna maradni. Ezek tények, lelkileg készüljön fel rá mindenki.

Az október vízválasztó lesz, nagyon fontos hónap elé nézünk!

A piacról alkotott véleményem után egy kicsit az eltelt hónapról írnék.

Még szeptember első napjaiban felkerestem személyesen Jegenye barátomat és gratuláltam neki egy liter Johnnie Walker whiskey társaságában; a fogadást megnyerte. Azt mondta, nem romlik meg... Azóta magától értetődően már megitták az egészségemre :). Természetes velejárója egy ilyen találkozásnak az aktuális piaci helyzet megtárgyalása mellett a velem történtek elemzése is.

Eddig sem volt szándékomban feladni a mi kis meccsünket s ezután sem szeretném, ennélfogva köttetett egy új fogadás, melyben kicsit benne van a folytatólagosság. A kereskedést onnan folytathatom, ahol július végén a számlám állt, s ha megdupláztam, köteles vagyok a felét visszautalni, tehát az eredeti összeggel folytatni tovább a menetelést a kitűzött cél, a százezer Dollár felé. Ha sikerül, akkor az eredeti fogadásban megígért vacsora lesz a jutalmam.

Történt más is a napokban, ami nem kimondottan tett boldoggá. Csak egy linket szúrok be, ha gondoljátok, nézzétek meg, s mindenki tegye oda a történetet, ahova gondolja. Hát ilyen világ ez kérem...

Végül visszatérve a megújult formára. Egy kis közvélemény kutatást kezdtem, mely alapján tíz nap múlva döntök, megtartom-e ezt az új színvilágot, vagy előveszem ismét a régit.

Köszönöm a sok biztatást ezúton is, eszem ágában sincs feladni. Ami nem pusztít el, megerősít, eddig az életben akármekkora pofont is kaptam, mindig felálltam, most sem történt másként.

Jövő hétfőn egyelőre elkezdem a tippeket osztani és megnézem, mennyire működik mindez. Minden meglátásnál ott lesz az óra perc is, hogy mikor lépném meg. A későbbiekben megpróbálom ezt az információt dinamikussá tenni, amennyiben sikeres lesz ez a kezdeményezésem.

Kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek, használjátok ki még ezt a remek időt!

Maradok továbbra is Tisztelettel:

Chart Knight

2011. augusztus 25., csütörtök

Az utolsó lecke

Tulajdonképpen azt is mondhatnám, volt időm az utóbbi három hétben átgondolni azt, miről is szóljon ez a bejegyzés. A címével nem variáltam sokat, de a tartalma állandóan kavargott a fejemben, mindig eszembe jutottak új dolgok, s talán egy kicsit feledésbe is merültek a régebbi gondolataim.

Bizonyára vannak sokan olyanok, akik a jobb felső sarokkal kezdtek, s nemhogy itt nem tartanak, lehetséges, a bejegyzés címét sem olvasták végig. Természetesen nem nekik szól ez a hosszú írás.

Tudjátok, ebben a helyzetben az a legnehezebb, hogy kiálljak elétek és bevalljam, gyakorlatilag nulláig ledaráltam a számlám. Mindössze 8 cent maradt rajta, 0,08 USD tehát az egyenlegem egy ideje, augusztus 8. óta.

Akik hűen követtek eddig és tűkön ültek, hogy mi a helyzet és már bosszankodnak, talán fel is háborodtak azon, hogy még nem írtam, azoknak teljesen igazuk van és a legnagyobb alázattal most itt elnézést kérek tőlük. Itt jegyezném meg, az e-mailekre sem válaszoltam egy ideje, ezt is be fogom pótolni. Jegenyével majdnem egy héttel ezelőtt volt egy komoly telefonbeszélgetésem, s már akkor közöltem vele, amint helyreáll a netem, tiszta vizet öntök a pohárba. Igaz, a telefonomon eddig is volt, most is van net, de mire egy ilyen bejegyzést bepötyögnék, lemenne a nap. Múlt hétfő óta ma délután lett tehát rendes internetkapcsolatom, így nyugodtan kezdhettem hozzá a gondolataim összeszedéséhez.

Mi vezetett idáig, miért kellett ennek megtörténnie? Ezeket a kérdéseket számtalanszor feltettem magamnak és mint az a kíváncsi ember, aki egy folyó partján azzal a céllal halad a folyás irányával ellentétesen, hogy megtalálja a forrást, nekem is sikerült eddig a pontig eljutnom.

Július végén, 27-dikén szerdán még azt írtam, nem terveztem kereskedést. Bizony ez pláne igaz volt a következő napra, emlékszem, szerdán úgy feküdtem le, már tényleg nem nyúlok a számlához, hisz alig hevertem ki a Dax longom két héten keresztüli tartásából eredő óriási izgalmakat. Már aznap is longokkal próbálkoztam, erőltettem mondhatni és veszélyes játékot játszottam, kis hasznokért mentem be, s ez az ébredő medvepiacon kockázatos dolog volt. Aztán csütörtökön reggel azzal hív barátom, kollégám, ugyan, figyeljem már a piacot… Lazulni szerettem volna tényleg, de hát rá-rápislantottam a placcra és kedvet kaptam, csipegettem. Aztán jött a délután 4-5 óra környéke és átgondolatlanul, az utolsó pillanatban telefonbeszélgetések között meglongoltam a Dow-t 12.372-ről, majd nem adtam el kis pluszban (eszembe juthatott volna, milyen erős támasz volt korábban a 12.380-12.400-as szint), utána beütötték, dacból módosítottam felfelé a limit eladásomat, közben otthonról a szakadó eső miatt el kellett ugranom valahova autóval, ahol sokat kellett várnom és sajnos akadozott a net telómon. Eközben a pozim visszamászott nullába, a Daxot pedig átbillentették a 7.200-on, s ezt követően néhány ponttal ez alatt vettem is egy kis tételt. Pár perc után éreztem, nem nagyon tud többet a Dow, betettem 12.377-re a limit eladást, na itt megint elment a netem, s épp 376-ig húzták vissza, itt gyorsan fordult, s elkövettem az első amatőr  hibát, pár dolláros mínuszos zárás helyett később az esésben elkezdtem higítgatni elsősorban a Dow-t. Tipikus amatőr ráátlagolós hiba s görcsös ragaszkodás és hit az ordító rossz pozícióhoz. Persze ezt csak kivülről állapítod meg, belülről ember vagy, nem gép és mást élsz meg.

Nem volt tehát lelki erőm zárni egy-két száz Dollár összmínuszban a pozíciókat aznap, csütörtökön, mert jaj, lerontom a statisztikát, meg hogy néz ki ez a hó végén, s különben is, eladhattam volna pluszban, most szálljak ki, ha eddig nem tettem meg? Ugye milyen ismerős? Mindenki, aki kereskedik, ezt kivétel nélkül átélte már. A válasz: igen, most! Sohasem késő felismerni a hibánkat és lépni. Így lesz bolhából elefánt. Ezután jött egy csúfos péntek, majd egy izgalmas hétvége, melyen szépen megegyeztek az Egyesült Államokban az adósságplafon megemeléséről és gap-es nyitást vártam az indexeknél, ami be is jött.

A Daxot azonnal kipakoltam (jó kis nyerővel, 7.220 környékén), a Dow-t meghagytam, ekkorra az átlagáram 12.341,2 volt. Masszívan tartotta magát egész nap a US30, ott ólálkodott mindig 12.300 környékén és bevallom, nyugodt voltam. Nap közben viszont Dax-ot longoltam és bajt szimatolva kipattantam belőle nyerővel, 7.220 felett kicsivel. Na ez volt az a pillanat, amikor még a Dow 12.320-325 között tanyázott és gondolkoztam a nyerő pozik lezárásán, de érthetetlen módon nem tettem meg. Látva a Dax erőtlenségét, jobban meg kellett volna ijednem és kipakolni az egészet. Ki is számoltam utólag, bőven nyerővel magam mögött hagyhattam volna a történetet és tiszta fejjel várhattam volna a fejleményeket. Ezután közbejött pár dolgom, s emiatt USA nyitásig csak telefonon tudtam követni a piacot. A Daxot már sajnos kalapálták, de a Dow-t megfogta a 12.260, s még nyitás előtt kicsivel is majdnem 300 volt. Ekkor érkeztem haza és csak néztem ki a fejemből, hogy ütik meg a nyitás után az indexeket. Ezután jött az adat, amire aztán tényleg beszakadt minden. Tulajdonképpen ekkor indult el ténylegesen a medvepiac. A többit tudjuk, a Daxot hamarosan 6.843-ig ütötték, a Dow is majdnem lenézett 12.000-ig. Ekkor a mínuszom már ezres nagyságrend volt, s ha jól emlékszem, már elérte a 2000-et.

Nem zártam. Ezután jött a kedd és a szerda és mivel a mínuszom nem igazán nőtt, hittem a fordulatban. Eközben ügyeskedtem is kicsit Dax longokkal (700-800 Dollárt sikerült összehoznom). Leginkább az augusztus 3-dikai, szerdai komoly mélységekre (11.698) lenéző és pluszban záró Dow után hittem azt, nos eddig kellett kibírni. Csütörtökön hajnalban még 11.946 is volt a Dow, ha jól emlékszem, na ezen a délelőttön tudtam volna kiszállni úgy, hogy 10.000 USD felett vagyok. Egyébként már kedden fedezni akartam egy 6.870-es Dax shorttal a Dow longomat, de nem mertem megtenni. Sajnos ennyire beszűkíti az ember látásmódját, ha beragad egy rossz pozícióba. Csütörtökön aztán jöttek a hibák, Daxot is longoltam mindennek a tetejébe és vártam a jenki adatokat, vártam a fordulatot, na, itt össze vissza rángattak mindent, először jött a megnyugvás, majd a hidegzuhany, itt már jelentős mínuszban voltam, de még több, mint a fele pénzemet megmenthettem volna. Ezután jött a mézesmadzag-effektus, na most aztán  már innen tényleg fordulnia kell, minden kicsi emelkedésben a fordulatot láttam, a megnyugvást, hogy már nem kell többet kibírni, de jött a pánik és kerestem az elfogadható kiszállókat, vártam egy-egy korrekcióra, de csak nem jött és lassan kicsúszott a kezem közül az irányítás, elfogyott az elérhető tőkém és kaptam egy margin call-t. Kicsit mentség; a Dax Futures ekkorra éjfélhez képest már több, mint 8%-os mínuszban volt, ami tényleg elképesztő, számtalanszor feltettem a kérdést, mi elég, mennyi esés elég? Itt nem volt határ, a későbbi napok ezt be is bizonyították.

A margin call után a számlámon körülbelül 350 Dollár maradt, nos, ezt az érzést nem kívánom senkinek. Először furcsa módon nyugalom árasztott el, talán amiatt, mert nem kell tovább "szenvednem". A progit kikapcsoltam, a telefont letettem és nem szitkozódtam, nem dühöngtem, hanem beismertem a "vereségemet" és fejet hajtottam a piac elementális ereje előtt. Ahogy teltek az órák, kezdtem megemészteni, mi is történt, s nagyon, de nagyon keserű éjszaka következett. Ráeszméltem arra, mennyi munkám van az egészben és most mi lesz...

Késő este ránéztem mégegyszer a számlámra, egy kis pozitív csalódás ért, ugyanis a dollárerősödés miatt jóváírtak a számlámon kb. 50 Dollárt, s a számláló így már több, mint 400-at mutatott. Van egy erős, jó tulajdonságom, amit a korábbi években észrevettem magamon, miszerint a legelkeserítőbb pillanatokban is fel tudom szívni magamat, s pénteken reggel is így történt.

Már minden mindegy alapon - figyelve azért az indexek mozgását hajnalban -, elkezdtem tőkéhez képes őrült tételekkel meglongolni a Daxot, s kipakoltam, újravettem, sokat, tényleg nagyon sokat pörögtem aznap, mígnem péntek este már több, mint 2000 Dolláron állt a számlám, tehát ezen az augusztus 5-dikén megcsináltam életem rekordját, megötszöröztem a tőkémet egy nap alatt.

Pozíció nélkül vártam a hétfőt, s már éjjel longoltam mindent, s délelőttre már kétezer-négyszáz volt az egyenlegem. Aztán egy-egy lotokkal az esésben vettem Daxot, s ez volt az a nap, amikor a Dax Futures több, mint 10%-ot esett, s elég későn, de megnyomtam a gombot, kiszálltam, majd shortoltam a Daxot, majd a Dow-t is, előbbi eredményes volt, az utóbbi jól elbánt velem, s szép lassan leolvadt a számlám, kb. 50 USD-re. Még aznap, nyolcadikán este kaptam egy levonást, mellyel kialakult a 8 centes pillanatnyi egyenleg.

Barátaimnak, kollégáimnak azt mondtam ezek után, ha az ember felkészül, illetve kibír long pozícióban 3%-os esét, akkor 5-öt esik a piac, ha 6%-ost, akkor 8-at zúg lefele, ha 8%-ost, akkor több, mint 10%-ot döngölnek rajta. Nahát az augusztus nyolcadikát szerintem nem felejtik el a Dax longosok, abban biztos vagyok, hát ez tényleg hihetetlen volt. Utólag többször magamnak szegeztem a kérdést; miért is, minek is kellene kibírni? A Dax délután úgy ment át a 6.000-en, mint a kés a vajon és vissza sem nézett. Csak emlékeztetésképpen, hat nappal ezelőtt a 7.000-el csinálta ugyanezt. Utána nem fogta meg a tavaly augusztus végi 5.815-ös mélypont sem és én kénytelen kelletlen feltettem a kezemet... Pánik, omlás, dőlő dominósorok jellemezték ezt a délutánt. Innen shortolni, még innen is? Kérdeztem magamat többször is. Hát igen, ezt kellett volna. Az igazán durva az, még innen is esett majdnem 10%-ot pár nap alatt.

Itt már megjelent a gyors talpraállási kényszer, s egy ilyen helyzetet bizony - mint ezt a piac ezen az áron el is árulta nekem - fel kell dolgozni, s ez valószínűleg hosszabb időbe telik. Szabadságra küldött tehát a placc, bevallom, kellett is, jobb pillanataimban élveztem a nyári napsütést és a Balatont. Volt időm átgondolni a hogyan továbbot, s remélem, örökre a fejembe véstem; SOHA, SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM MELLŐZHETŐ A STOP LOSS! Kidolgozás alatt van egy új stratégiám is, lassan felépítek egy remélhetőleg hosszútávon életképes rendszert.

Nyomtatott nagybetűvel írtam ki a stop loss-t, nem véletlenül. Belegondoltam, volt ugye tavaly május hatodikán a Flash Crash, idén március közepén egy Fukusimánk, meg most ez a brutál esés. Tehát évente már akár többször is irreálisan szélsőségesen mozoghatnak az árak, mitöbb elképesztően volatilis időszakok jöhetnek, a STOP HASZNÁLATA A TÚLÉLÉST JELENTHETI! Ha aktívan figyeltem volna a piacot, bizony bánkódhattam volna, mekkora, de mekkora játékot hagytam ki, ekkora daytrade paradicsommal azért ritkán kényeztet a placc.

Nem véletlenül jelent meg a Portfólión is a bejegyzés és több internetes oldalon, kérlek benneteket, próbáljatok meg tanulni Ti is belőle.

Egy kedves kis történetet még elmondanék. Egy régi ismerősöm mesélte anno, úgy 15 évvel ezelőtt, amikor kint dolgozott Angliában egy gyorsétteremben,  odakerülésekor az ottani vezető bemutatta az új dolgozóknak, hogy kell gyorsan hamburgert készíteni. Azt mondta, olyan elképesztő tempóban, precízen készültek a burgerek, úgy pörgött a srác, hogy nem hittek a szemüknek. Majd amikor a tálca megtelt, tehát kész volt az összes, kb. 30 darab hambi, egy véletlen mozdulattal az egészet leverte, s szana szét gurult minden. Ettől függetlenül megtapsolták őt.

Kicsit úgy érzem, velem is valami ilyesmi történt meg. A lényeg, s talán a legfontosabb, a képességem továbbra is megvan ahhoz, hogy továbbmenjek a megkezdett úton, de szigorú, következetes kockázatkezelés mellett lehetek csak eredményes.

Augusztus nyolcadikán este már érdektelenül néztem az árakat és kiábrándultan, kissé magamból kifordulva csak azt hajtogattam, pánikoljatok, pánikoljatok csak és döntsétek össze az egész hóbelebancot. Ismét nagy szerepe volt a HFT robotoknak a kialakult helyzetért, véleményem szerint a számítógépek által kezelt pénz, tehát a leadott megbízások egyre növekvő, most már igencsak magas aránya egyre sérülékenyebbé, egyre kiszolgáltatottabbá teszi ilyen helyzetben a magamfajta kereskedőket, spekulánsokat, befektetőket. Nyár lévén, tehát a szabadságolások miatt ez még hatványozottabban jelentkezett.

Ezután beletörődtem a helyzetbe, s mivel meglehetősen fáradt voltam, gyorsan elaludtam. Igaz nem sokáig tartott, de legalább nyugalomban töltöttem az éjszakát. Ilyenkor az ember nagyon, de  nagyon kíváncsi, mi lesz a folytatása a történetnek, s kora reggel már nézegettem a pályát. Az éjszaka kelettel még jelentős megütésen keresztülment indexek kezdtek észhez térni, s úgy gondoltam, jó lehet most a meglátásom, miszerint longolni kell a placcot.

Eddig nagyon részletesen leírtam mindent, talán túlságosan is, mert a bloghoz, a számlámhoz és természetesen hozzám közvetlenül kötődtek az események. Ezentúl már nem leszek ilyen kitárulkozó, ennyire alapos.

A történet, a kereskedés áttételesen folytatódott. Reggel elhatároztam, kipróbálom magamat immár más szemlélettel, stop-ok alkalmazásával, kicsit más stratégiával. Kedden reggel tehát elkezdtem kereskedni egy másik számlán és péntek reggelre nagyon szigorú risk és money management alkalmazásával +175%-ot értem el. Akkora volatilitás volt a piacon, hogy ez az eredmény még kis méretekkel és stop-ok alkalmazásával is könnyedén elérhető volt. Ekkor bebizonyítottam magamnak, igenis szemléletváltással van mit keresnem a piacon.

Ezután már "csak" meg kellett emésztenem a történteket és elkezdeni tálalni őszintén, részletekbe menően Nektek. Megvallom, az egészben ez volt a legeslegnehezebb, nem gondoltam, hogy ennyire kemény lesz.

El kell mondanom, a késlekedésben még az is szerepet játszott, hogy a közvetlen környezetemben is voltak olyanok, akik meglehetősen kritikusan, mintegy rombolva az önbizalmamat alkottak véleményt a teljesítményemről. Megint mások pedig már sürgettek, most már tényleg illő lenne bevallani töredelmesen mindent, mert hű olvasóimmal szemben ez a minimum, amit illik megtennem. Közben nekem is össze kellett raknom a képet és el kellett döntenem a "hogyan tovább"-ot is, amit hamarosan olvashattok.

Az alábbiakban az olvasókról és a kommentelőkről írnék. Augusztus elejétől 25-ig, amikor  nem is írtam bejegyzést, csak a Megfelelési kényszer-hez fűztem hozzá megjegyzéseket, már tartósan magas volt a látogatottság, mely az utóbbi napokban rekordot döntött és az egekbe szökött. Nem gondoltam, hogy ennyien kíváncsiak a történtekre. Nem csak itt pörög a látogatottság-számláló, több fórumon is visszaköszön ez a téma, hozzájuk is szólok most.

De mindenekelőtt a blog kommentelőihez, akiknek eddig még nem köszöntem meg a véleményüket.

Először Jozsóhoz szólok, igen, a nyitóárak bejöttek, sőt, jóval magasabban nyitott minden, részben kihasználtam ezt, de sajnos nem zártam mindent, mint tudod már. Ezután többször érdeklődtél, köszönöm ezúton is a bíztatásodat. Botibernek is köszönöm az aggódást...

Shortosgyula, nagyon, de nagyon korrektet írtál, egy ilyen nehéz helyzetben, amikor az ember ennyire vívódik, tulajdonképpen az első ember Te voltál itt, aki által elkezdett az egész sztori letisztulni a számomra. Külön köszönet érte!

Philipp, neked nagy részben igazad volt, de akkor még nem volt Game Over, még onnan is talpra lehetett volna állni, ha...

László Zoli, most már mindent tudsz, most megtörtént a legrosszabb, ami a számlámmal történhetett, de ez csak egy állomás, remélhetőleg a gőzös hamarosan indul tovább.

Krisztián, abszolút feltöltő volt a kommented, neked is nagyon szépen köszönöm, hogy akkor és ott voltál, amikor és ahol kellett.

Elérkeztünk Steve Markhoz. Te is tisztában vagy azzal, nem volt különösebb gond az írásoddal, nagyrészt jogos volt a kritika, de ahogy tálaltad, az nem tetszett, nagyon nem tetszett, ebből kerekedett egy kis "levelezgetés". Ha a piacon már sok időt eltöltöttél, a tiszteletet és az alázatot bizonyára már megtanultad. Előbbi hiányzott belőled, amikor írtál, a jövőben a csomagolásra kicsit légyszíves jobban figyelj.

Szia ethan_hunt15! Nagyon kellett akkor a bíztatásod, nem is hiszed el, mennyire! Köszönöm ezúton is!

Szia stoploss! Köszi a bíztatást itt is. Igen, folytatom, részletekkel majd a bejegyzés végén szolgálok.

Igazságos Tőzsde, Te olyannyira korrekt vagy és állandóan nyújtod a kezedet, segítő szándékkal, hogy még a blogodon is figyelmeztettél arra, mit kell tennem! A legutóbbi bejegyzésed csak nekem szólt, minden eszközzel megpróbálsz segíteni és figyelmeztetni arra, a változás szükséges és elengedhetetlen. Köszönöm szépen!

StLui, már az elejétől követsz, harmadikként és most kissé elfogyott a türelmed, ezt megértem, jogos. Azt azért nem gondoltam, hogy most vált hitelessé számodra a sztori, miután nulláztam. Amikor átléptem a 10.000 USD-t, mindenhol lekértem a hiteles számlakivonatomat, ezt le is írtam a blogban. Ilyennel nem szoktak poénkodni a delikvensek, pláne a számlavezetők,  amikor kiállítják. Írod azt is, utólag közlök mindent. Egy daytrader, ha kereskedik, inkább a pozícióira figyel, mintsem arra, hogy azonnal blogoljon. Folytatás lesz és bízom abban, nem érdemtelenül nézel, ha az olvasóim táborában maradsz.

Neomodel, a megjegyzés lényegretörő és teljesen patent, igyekszem tanulni a hibáimból.

Péter, neked is köszönöm a megjegyzést és a jókívánságaidat, hasonló jókat kívánok én is Neked!

Elérkeztünk Időjóshoz. Időjós régi motoros, a Tőzsdefórumról ismerem. Köszönöm a megjegyzést, négy sorban írtad le a lényeget, azt hiszem, minden szavad magárét beszél. Már többször kommentelni szerettem volna a blogodat, mert az idén elképesztően jól érezted a pályát. Gratulálok és emelem kalapom! Igaz, a poziméreteket nem tudom, de nem lehetnek nagyok, mert elég tág stopot használsz. Bizony, ott a stop mindig, KIVÉTEL NÉLKÜL! Nem 20-30 pontokért mész be, hanem több százért, próbálod a trendeket meglovagolni. Tiszta szívemből kívánok Neked ezután is sok sikert a placcon!

Az imént említettem a Tőzsdefórumot, ahol téma voltam a hétvégén... Itt is magukért beszélnek a hozzászólások. Általában figyelmeztetőek, pozitívak, persze nem hiányozhatott a tárgyilagos sem. Akit kiemelnék, nos ő hihetetlen kellemes meglepetést okozott nekem, amikor elolvastam tegnap este a véleményét. Már tudod, igen, rólad van szó, PIT :). Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyire részletesen, tisztelettel és elismeréssel kommentáltad a történeteket. Nos, ebből, az ilyenekből tud igazán erőt meríteni az ember. Igyekszem a jövőben nem csalódást okozni, s remélem, ezzel a véleményeddel  a jövőben bármikor kiállhatsz a nyilvánosság elé. Köszönet mégegyszer, sok sikert Neked is a placcon!

S végül Laci, Te mindig, mindent tudsz és teljesen objektíven látod a történteket. Mindig, mindennel tisztában vagy, ismersz, mint a tenyeredet. Ha bízol bennem, nekem az már több, mint elég. Mindig kiálltál mellettem, s ha szükséges volt, pillanatok alatt helyretetted az elkanászodókat. Ha azt mondod, úgy érzed Te is, folytatnom KELL, nekem az már csak pont az i-re. A legnagyobb köszönet ezáltal Neked szól!

Most pedig azokhoz az olvasókhoz szólok, akik akkor is idelátogattak, amikor napokig, hetekig nem írtam konkrétumokat.

Elhatároztam, egy-két hónapot ki fogok hagyni, nem kereskedem. Ennyi szünetet most kötelezően tartanom kell, hogy leülepedjenek a megtapasztaltak és természetesen kidolgozás alatt van a stratégiám, melyen folyamatosan finomítani fogok.

A pillanatnyi állás nekem nagyon demoralizáló, a szurkolóimnak meg talán még inkább, azt 2011. szeptember elsejétől engedelmetekkel leveszem. Legközelebb állást akkor rakok ki, amikor újraindul az éles kereskedésem.

A helyét addig egy új blokk veszi át kísérletképpen, ha érzek valamit a piacon, azonnal leírom; pozícióméret, stop, célár. Igyekszem valami dinamikus megoldást keresni. Az alábbi instrumentumokban gondolkozom továbbra is: DE30, US30, UK100, F40, EUR/USD, GBP/USD, EUR/CHF, WTI, GOLD, SILVER. Olvasóimnak és új követőimnek ezzel szeretnék kedveskedni és meghálálni a bizalmat.

Jegenye a napokban megkapja tőlem a jogos Whiskey-jét, mert a fogadást megnyerte. A személyes találkozásunkkor lehet, ismét fogadunk valamiben, ki tudja :). Jegi amúgy hamarosan kész lesz a Q2-vel és remélem, mielőbb olvashatjátok itt a blogon.

Azt hiszem, nagyon, de nagyon hosszú voltam, igyekeztem aprólékosan, mindenre, mindenkire figyelve közzétenni ezt a bejegyzést. 

Az élet tehát nem áll meg, a lovak közé fogok csapni, addig is Mindenkinek jó szelet kívánok a placcon!

2011. július 31., vasárnap

Megfelelési kényszer

Az utóbbi napokban felerősödött bennem ez az érzés. Tudjátok, tényleg nehéz mindenki szeme láttára a meglátásaimat kereskedéssel vállalni, s nem csak ezt osztom meg veletek, hanem a számlám egyenlegét is rendszeresen közzéteszem. A visszajelzésekből, a statisztikákból tudom, egyre többen szorítatok, drukkoltok nekem, hogy megnyerjem a fogadást, kapaszkodót kerestek, ha esetleg bent ragadtatok valamilyen pozícióban és kíváncsiak vagytok a meglátásaimra. Ez nagy erőt ad, s jó érzéssel tölt el. De tisztában kell lennetek azzal, mint ahogy én is igyekszem tisztában lenni vele; nem vagyok tévedhetetlen.

Jegivel beszélgettünk erről nemrégiben és teljesen osztom a nézetét, bizony néha, ha tényleg ellenem megy a piac, ugyan ne sajnáljak már visszadobni pár száz dolcsit, illetve néhány százalékot, mert nehogy egyszer egy komolyabb mínuszba belefussak ezáltal. Mert mi is történik ekkor? Az ég adta világon semmi, lemegyek mondjuk 1280%-ról 1200%-ra, van miből visszaadni, s egy rossz szóval sem illethet senki.

Ezt azért írtam le, mert eddig - kicsit pókeresen szólva - nagyon feszesen játszottam a placcon, de egyre közelebb vagyok ahhoz a szinthez, melynél már a tőke miatt akkora mozgásterem van, hogy bevállalósabb, pörgősebb lehetek, azaz teljesen önmagamat adhatom. Ilyenkor jóval többet kereskedem, több instrumentumban vagyok, s pillanatok alatt kiszórom a veszteséges pozíciókat, ha rossz volt a meglátás. Ehhez ki kell engednem és természetesen mielőbb fel kell tornáznom az egyenlegemet.

Csütörtökön nem írtam a blogra, pedig magához édesgetett a piac, kereskedtem, csipegettem. Délutánig több pozíciót nyitottam és zártam is. Ezt most pótolom, a pozik a következők voltak: Daxot longoltam délelőtt, 3 lottal piaci áron 7.180,5-ről, majd szintén 3 lotot vettem piaci áron 7.185,8-on, s egyben, limittel adtam el ezt a 6 lotot 7.188-on, eredménye nettó +28 Dollár. Ezután dél körül is meglongoltam a DE30-at, limittel vettem 3 lotot 7.126-on, majd szintén limittel vettem 2 lotot 7.112-es áron. Ezt az összesen 5 lotot limittel adtam el kisvártatva 7.134-en, ennek eredménye nettó +86 Dollár. Ezután négy óra körül limittel vettem 3 lot Dow-t 12.316-on, majd piaci áron vettem Daxot, 3 lotot 7.145,3-on, ezután még vettem 2 lot US30-at limittel 12.306-on. Bő tíz perc elteltével mindenből kiszálltam, a 3 lot Daxot limittel 7.160-on adtam el nettó +56 Dollár haszonnal, az összesen 5 lot Dow-t pedig szintén limit áron adtam el egyben 12.326-on, ennek eredménye nettó +58 Dollár. A csütörtöki kereskedésem lezárt trade-ek tekintetében így 228 Dollárral emelte meg a számlám egyenlegét, mely így pontosan 12.835,96 , kerekítve tehát 12.836 USD. Ez a júliusi záróállásom is.

Azóta, ezek után viszont elkezdtem longolgatni, Dow-t és Daxot is, kis tételekkel, s még nem zártam a pozíciókat, kicsit frusztrált a pénteki nap ugyan, de szerintem nem lehet nem megállapodni, ezért kissé kockázatos játékot játszottam, megtartottam hétvégére a pozíciókat. A bejegyzésem eleje erről az állapotról szól egyébként. Nem titkoltan megegyezésre játszom tehát, melynek következtében a bizonytalanságból átmegyünk a biztosba, pillanatnyilag, azaz egy-két napig örömködést valószínűsítek, aztán lassan ténylegesen értékelni fogják a piaci szereplők a csomag tartalmát.

Ennek megfelelően gap-es nyitást várok éjfélkor, a Daxot legalább 7.170 - 7.185-re, a Dow-t pedig legalább 12.220 - 12.240-re várom. Ezeket a számokat a már most, fél tizenegykor komoly gyengülést bemutató CHF-ből következtettem ki. Kíváncsi vagyok, valóban így lesz-e. Azt hiszem, sokan leszünk a gép előtt ezekben a fontos órákban.

2011. július 27., szerda

Kozmetikázás

Valójában nem terveztem kereskedést ma sem, de az árak ilyen mértékű változása belépésre ösztökélt. Azt viszont végképp nem értem, ha ordít a short, sőt még tegnap le is írom a 12.400 alatti Dow-t, akkor miért nem shortolom meg? Nem igazán tudom megmagyarázni, kis mentségként talán a Dax délutánig tartó erejét tudnám felhozni. Bizony ma nem a Daxon múlott, hogy ennyit esett, a németek egyértelműen meneteltek volna, ha mások a körülmények.

Ehelyett longoltam, mert ezt a szintet úgy gondoltam, megveszik. Először a Dow limit vételem teljesült, miután feltépték 400 fölé és visszajött. Vettem 3 lotot 12.400-on, s ezzel egyidőben Daxot is, 3 lotot szintén limittel 7.242-es áron. Ahogy tudtam, ki is pakoltam őket kis pluszban, mindkettőt limittel adtam el, a Dow-t 12.412-es áron, a Daxot 7.246-on adtam el. Előbbi nettó +28 Dollárt, utóbbi nettó +10 Dollárt hozott a konyhára.

Miközben elkezdtem írni a bejegyzést, ismét longra ragadtattam el magamat, Dow-t longoltam, piaci áron vettem 4 lotot 12.325-ön, majd limittel vettem még hozzá 2 lotot 12.305-ön, s a 6 lotot egyben 12.325-ön adtam el, melynek eredménye nettó +28 Dollár. A mai napon így összesen 66 Dollárral növeltem meg a számlám egyenlegét, mely pillanatnyilag 12.608 USD.

Az egészből azt a következtetést vonhatom le, hogy ismét meg kellene tanulnom shortolni, illetve ezekben a helyzetekben bátrabban rá kellene tenyerelni az eladás gombra.

Folytatás valószínűleg augusztusban, addig is kellemes nyarat kívánok Mindenkinek!

2011. július 26., kedd

Mentális feltöltődés közben

A csütörtöki zárás után pénteken természetesen nem gondolkoztam pozíció nyitásán, ennélfogva nem túlzottan kötött le az árfolyamok alakulása. Igaz, figyelmen kívül sem tudtam hagyni őket. Hétfő hajnalban és reggel kifejezetten ideges volt a piac, de a Dax végül még dél előtt szépen magára talált, elég keménynek bizonyult az a bizonyos 7.260-7.280-as szint, ami azelőtt felülről fogta az indexet. A németek gyakorlatilag Európát és a tengerentúli futures-öket vitték is szépen a vállukon.

Lassacskán jöttek a gondolatok, Dax long, többször is, ezüst long a negyed hármas megütése után, majd jenki nyitás után nem sokkal Dow, illetve olaj long. Mindegyiket meg lehetett volna szépen játszani, sokat sasoltam a placcot, de nem tettem meg, mert egyszerűen úgy éreztem, nem vagyok mentálisan felkészült pozícióba lépéshez, majd annak tartásához. Ilyenkor az ember egyszerűen fél mindettől és attól, hogy ellene fordulhat a piac. Tehát hiába voltak jó meglátásaim, mégsem léptem.

Ma egész nap utaztam, délután viszont várakozás közben kicsit belenyúltam a piacba, US30-at longoltam, 2 lottal 12.510-ről limittel és 2 lottal 12.516-ról szintén limittel és ezt a 4 lotot egyben, limittel 12.531-en adtam el. Eredménye nettó +58 Dollár. Ahogy hazaérkezésem után ránéztem a piacra, hát ebből ki kellett szállni... Mielőtt ezt a bejegyzést elkezdtem írni, beleolvastam a tegnap reggel írottba, s bizony szépen jönnek lefele az indexek, a Dow Jones-ra azt mondanám, a mai nap után kötelező lenne benéznie 12.400 alá. A Dax viszont nem hazudtolja meg magát, állja a sarat, hiába, áttépték a szintet múlt csütörtökön, itt már veszik. Ha a Dow teszemazt lecsordogál 400-ig, még azt is el tudom képzelni, a Dax valahogy kibekkeli, hogy 7.290 alatt ne lehessen hozzájutni.

2011. július 25., hétfő

Az ügyeletes nehezék

A változatosság kedvéért most az Egyesült Államok adósságplafonja körüli huzavona borzolja a befektetők kedélyállapotát.

Minden valamirevaló pénzügyi szakember, vagy csak érdeklődő nyilván árgus szemekkel figyelte a ma éjfélkori nyitást és  - velem együtt - gondolom nem lepődött meg azon, mekkora mélységben kezdtek a piacok a hétvégi történések eredményeképpen.

Az elmúlt három hétvégén mindig történt valami negatív, melynek következtében hétfőn mélyrepülésbe kezdtek az idexek. Két héttel ezelőtt ugye Olaszország miatt ütötték meg hétfőn és kedden nagyon a piacokat, múlt hét elején pedig a görög ügyben hétvégén tett átgondolatlan, felelőtlen európai nyilatkozatok keltettek bizonytalanságot.

Attól tartok, ilyen körülmények között egyre inkább háttérbe szorulnak a vállalati gyorsjelentések, az adatok és a piac csak egy valamire vár, egy pozitív csengésű Obama-bejelentésre a megegyezésről. Addig valószínűleg folytatódhat újfent a CHF, az arany és ezüst szárnyalása és az indexek folyamatos lemorzsolódása.

Egyébként már péntek délután nem tetszett nekem a Dow Jones, nem tudtam összerakni, miért esik ennyire, miután majdnem elérte a 12.800-at, lejtmenetbe kapcsolt és a kereskedés végéig nem tudott talpra állni, nem tudott megbirkózni a 12.700-zal sem. Eközben a Dax erőt mutatott, kifejezetten ment volna, de természetesen csak részben tudta kivonni magát a tengerentúli történtek alól és most reggel is nyomott áron kereskednek vele.

Ebben a bizonytalanságban, mely magától értetődően minden órában magában hordozza az álláspontok távolodását ugyanúgy, mint a megegyezés, ezáltal a piac megtépésének valószínűségét, kifejezetten örülök, hogy nincs pozícióm. Ha így marad a helyzet, lehet, ebben a hónapban nem is lesz. Jobb a békesség és a nyugalom azok után, amin az elmúlt két hétben keresztülmentem.