A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SP. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SP. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 8., vasárnap

Medvecsapda

Ezen a héten komolyan egymásnak feszültek az eladók és a vevők, a megszokott monoton emelkedést felváltotta a bizonytalanság és az indexek látványos esésbe, majd csapkodásba kezdtek, amely a hét utolsó kereskedési napján, fél háromkor, a tengerentúli adatok érkezésekor csúcsosodott ki. Bátran kijelenthetem, kötélidegek kellettek ezekhez a percekhez, rég láttam már több, mint 200 pontos (fel-le) elmozdulást 2 perc alatt az US30-ban.

USA már a hét közepén is, mint már oly sokszor, erőt mutatott, nem igazán szeretett volna európai társai után rohanni, aminek meg is volt az oka, pénteken újfent 16.000 pont felett zárt a Dow Jones.

A shortosoknak úgy kellett ez a hét, mint a fél sivatagot átgyalogolt, végletekig legyengült, a kiszáradás határán lévő, de túlélni akaró embernek egy pohár hideg víz. Kevesen lehetnek. Remélem, megragadták a lehetőséget, zárták pozícióikat és nem kapaszkodnak piros gyertyákba, trendfordulóba, "ennek most már tényleg esnie kell, ezek után meg pláne" és hasonlatos közhelyekbe, mert újfent bajba kerülhetnek.

Mi is volt eddig? Az átlagos rossz hírt szerette a piac, mert akkor nem jön a tapír, változatlan ütemben mehet tovább az eszközvásárlás. Ha jó hírek jöttek, bizony elkezdett megremegni a kezük a befektetőknek és a félelem lefele mozdította el az árakat. Pénteken viszont láthattunk egy "kettős csavart", szerintem ezek már annyira jó, mondhatni túl jó adatok voltak, melyek mutatták a gazdaság valódi erejét és ismét elindultunk felfelé. Azért ne feledjük el, jóval a várakozások feletti adatok jöttek roskadásig, nagyon vastag zöldet mutattak a számok, nem beszélve a későbbi nyilatkozatokról.

Lássuk be, nem valószínű, hogy év végén, pont az ünnepek előtt egy komoly maflással küldenék pihenni az indexeket, erre egyre kisebb az esély. A jövő hét szerintem a lassú megnyugvásé, szépen óvatosan visszaaraszolnak majd idei maximumuk közelébe az európai indexek is. Leginkább ideértem a Daxot, melynél míg a múlt heti jóslatok 9.500-ról szóltak, csütörtökön este viszont már biztosra vették, hogy benéz 9K alá, pénteken este meg mindenki nézett ki a fejéből. Hogy túlárazott volt-e 9.400-on? Nem hiszem, sőt! Vegyük észre, hogy a szél északi irányba fúj a németeknél is és a legbölcsebb dolog ezzel nem vitatkozni.

Csak mellékesen jegyzem meg, nem vagyok valami aktív itt ezen a kis blogos számlán, havonta csupán egyszer-kétszer nyúlok bele, egyelőre kifizetődik ez a túlságosan is megfontolt taktika. Igyekszem egy kis mozgásteret kialakítani magamnak.

Pár tippet gondoltam még a végére, melyek a következő két hetet, illetve az év végét jelenthetik az általam favorizált instrumentumokban; Dax: 9.380, Dow Jones: 16.280 (a legerősebb), S&P 500: 1.836, FTSE 100: 6.732, CAC: 4.220 (a leggyengébb láncszem), Nikkei: 15.950, WTI: 100,80 USD és végül az arany: 1.195 USD.

Kíváncsi leszek, mennyire jönnek be ezek a számok. Mindenesetre én részben longban maradtam hétvégére is és tervezem a bővítést már hétfőn, ha a piac is ezt az üzenetet küldi nekem.

Kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!

2012. március 25., vasárnap

A piac a legnagyobb mókamester

Lehet az ember mögött akármennyi tapasztalat, a piac bármikor megtréfálhatja. Erről már két héttel ezelőtt szerettem volna írni, de túlságosan aktív hónap van mögöttem, nem volt sem erőm, sem kedvem közzétenni a gondolataimat. A regenerációs időszakaim is rövidebbek lettek, nem tudtam teljesen kihasználni a hétvégék adta lehetőségeket sem erre a célra.

A korábbi stratégiámat kissé félretéve február végén egy kicsit átmentem swinges stílusba, s kitörésre játszva folyamatosan gyűjtögettem, babusgattam a pozícióimat. Persze a kitörés nem maradt el, csak előtte tett egy jókora kitérőt, bezúzták az indexeket, majd mélységből jöttek fel, s ahogy a nagy könyvben meg van írva, lendületből át is törték a korábbi lokális csúcsokat, ez USÁ-ban már közel négy éves maximumokat jelentett, jelesül a Dow már 13.300, az S&P pedig 1.415 pont közelében járt. Európa is kapaszkodott, de a korábbi csúcsok még messze voltak, a Dax 7.200-ig tudott erősödni, ami azért ha azt nézzük, hogy január másodikán reggel még 5.880-ról indított, bizony, nem is olyan rossz teljesítmény, pláne akkor nem, ha figyelembe vesszük Európa összes nyűgjét-baját, mely rendkívül érzékenyen hat az amúgy kimagaslóan jól teljesítő németekre.

A betárazott pozícióimat egy szint alatt el kellett adnom, nem engedhettem tovább a veszteséget, majd a legjobb ütemben, teljesen a mélyponton visszavásároltam, de azzal már jóval óvatosabb voltam, a piac első megingásánál kitáraztam. Bár sejtettem (már sokszor megéltem ezt), ez egy tipikus kumulációs szint, ahol az elbizonytalanított, vagy kifeszített, illetve lépéskényszerben lévő longban utazó spekulánsoktól elhalásszák a kis pozícióikat. Mint utólag kiderült, ez pont így történt. Természetesen nem ment csődbe Görögország, happy lett mindenki, s szárnyakat kaptak az indexek...

Szívós munkával a sok kicsi sokra megy, de inkább a nagyon sok még kissebb sokra megy módszerrel, tehát a régi stratégiámmal az elmúlt két hétben utolértem magamat, mely most egészséges önbizalommal tölt el.

A piac mindig figyelmeztet: "Az eddig megélt tapasztalataidat írd le, olvasgasd át, mint egy játékszabályt, mint a saját magad által felállított szabályrendszert, melyet mindennél előbbre tarts, csak ennek maximális tudatában, átgondoltan, frissen, zavaró körülményeket kizárva, tiszta fejjel nyisd meg az első pozíciót!".

Kicsit olyan a "ránézek a piacra, s egy perc alatt eldöntöm, veszek, vagy eladok, s meg is nyitom a pozíciót", mint az az új beülő játékos egy pókerasztalnál a játékteremben, ahol a társaság korábbi tagjai már órák alatt, esetleg a régebbi játékosok több nap, hónap alatt kiismerték egymást, s tárt karokkal várják azokat az új húsokat, akik akár vastagabb pénztárcával alapos feltérképezés nélkül komolyabb tétekkel is belemennek a csatába. Tipikus könnyű prédák ők, ahol nem az a kérdés, hogy elszedik-e az összes pénzét, hanem hogy mennyi idő alatt történik meg mindez. Ilyen hibákat szerencsére nemigen vétek, a piac megköveteli a tiszteletet, s ha nem adod meg, egyszerűen kikényszeríti belőled, de nem akárhogyan, általában úgy, hogy nagyon fájjon...

Azt is leírtam már sokszor, a piac mindig akkor megy abba az irányba, ami jó neked, amikor már feladtad, amikor már nem hiszed el. Ezért fontos a kis pozícióméret, amiben még sok-sok tartalék lehet, - ezt elsősorban arra értem, ha valószínűsíthető a jó irány, mert trendre kereskedsz, - mert így marad lehetőséged további belépésre.

Még mindig a longot favorizálom, nem véletlenül hagytam kint az előző bejegyzésemet, s nem újítottam meg akár pár sorral, de minél magasabban leszünk, magától értetődően annál nagyobb a valószínűsége a trendfordulónak. Senki sem tudja, a közeljövőben ez eljön-e, s ha igen, mikor, itt mindig résen kell lenni.

Sokszor érzem úgy, minden tudásomat latba kell vetnem, hogy eredményes legyek, nagyon nehéz értelmezni a folyamatokat, összerakni a képet.

Eddig az indexekről írtam, de most szeretnék kitérni kicsit az aranyra és az ezüstre. Az elmúlt bejegyzésemben írtam, elkaptam egy pontot, észrevettem jeleket, amiből arra következtettem, el fognak szállni. A lehető legjobb ponton szálltam be mindkettőbe, s bár kis méretekkel, sokáig tartható pozíciókkal voltam a pályán, biztos, ami biztos, szintekhez érve komoly haszonnal még napon belül kiszálltam. Utána például az ezüst még addig ment, hogy a hasznomat szélsőséges esetben pár nap alatt akár megnyolcszorozhattam volna. De jött a folytatás, - mielőtt elkezdeném sajnálni a döntésemet, - mely megint alapjaiban rázta meg az ezzel kapcsolatos elképzelésemet és csak néztem ki a fejemből, hogy akkor mi is van? Igen, a 2012. február 29-edikei Bernanke nyilatkozatról van szó. Úgy gondolom, akik akkor pozícióban voltak, egy ideig nem fogják elfelejteni azt a zúzdát. Az ezüst egyébként is híres a volatilitásáról, de hogy az aranyat pár perc alatt ennyire szénné üssék, hát ilyet ritkán lát az ember. Az akkor kapott gyomrost még azóta sem tudták kiheverni, elég ránézni a grafikonokra, mely árszinten forognak most ezek az instrumentumok.

Az olajnak sem kellett szégyenkeznie az utóbbi hetekben, hozta a szokásos formáját, itt a fundával folyamatosan keverednek a napi politikai hírek, melyek szép tüskékkel színezik az amúgy is változatos csártot.

Végül a szintén tréfás kedvében lévő EUR/USD-ről szólnék pár szót. Szerintem nagyon kevesen vannak, akiket nem etetett meg ez a devizapár a legutóbbi időszakban. Szinte teljesen kerülöm, talán egyszer játszottam meg előző időszakban.

Nem csak Jegi barátom mondja nekem mindig: "nehéz kenyér ez", bizony nagyon nehéz, de a jelenlegi magyarországi körülmények között, ahol a reálszférában is botladozik mindenki, ahol tervezhetetlen a jövő, ott sem könnyebb az élet. Tudom, emiatt is könnyen csábít a piac, de vigyázat, bárki, aki erre adja a fejét, sajnos ugyanolyan göröngyös út várhat rá, mint bármely más területen, megfűszerezve azzal, vajon alkatból, jellemből fakadóan alkalmas-e erre. Nehéz tartósan jó eredményeket elérni, ehhez nagyon sok minden kell, de a rááldozott időt meghálálhatja a piac. A szerencse mellett sem mehetünk el, elengedhetetlen.

Ezekben a nehéz időkben is jó szelet kívánok Mindenkinek!

2011. október 6., csütörtök

Toporzékolás a partvonalon

A Big Money szereti a bizonytalan és a türelmetlen kereskedőket. Előző írásomban shortolásra buzdítottam mindenkit, mindkét általam kiemelten figyelt instrumentumban, a Daxban és a Dow-ban is komoly profitra lehetett szert tenni ebben az irányban két nap alatt. Tegnapelőtt este aztán meredek fordulatnak lehettünk szemtanúi, ritkán tépnek ilyen rövid idő alatt ennyit a jenki indexeken.

Az S&P már elköszönt az 1.100-tól, mindenki borítékolta az újabb komolyabb megütést, a Dow is hamarosan új lokális minimumot talált 10.401-en, de este mégis bő háromnegyed óra alatt zárásra közel 400 ponttal tépték meg. Bár a napokban nem különösebben voltam aktív, ritkán néztem az árakat, azért az várható volt, visszateszteli a 11.000-et, ami ma meg is lett. Ezzel párhuzamosan a Dax már relatíve jobban tartotta magát, nem jött le újabb mélypontra, sőt még az 5.100 is érintetlen maradt. Azóta véleményem szerint a legjobban teljesítő index, ma ugye tudta már az 5.600-at is.

Hogy mennyire veszélyes ezekben a napokban kereskedni, az eddig leírtakon kívül mi sem bizonyítja jobban, hogy a mai szép longos napon is pillanatok alatt be tudott szakadni egy Dax közel két százalákot (EKB 13:45). Ebben a rendkívül volatilis időszakban nagyon nehéz tippeket adni, inkább az irányt próbálom sejtetni, s mindenkinek azt ajánlom, csökkentett pozícióméretekkel nyomjon rövid etapokat, s ha bármilyen bajt szimatol, vagy bizonytalannál válik, azonnal zárjon és babusgassa inkább a kis tőkéjét.

Most az EUR/USD és a WTI mozgása arra enged következtetni, innen még lehet longolgatni, s a Dax is úgy néz ki, ragaszkodik a napi maximumához. A Dow mostanában erőtlen, de korábban is említettem, nagyon oda kell figyelni a Daxra, most is iránymutató lehet, mint eddig mindig. Ha gyökeret ver itt a napi maximuma környékén, s estére megjön a tengerentúlon az erő és átviszik a 11.000-en a Dow Jonest, az azt jelenti, rövidtávon van kakaó az indexekben, bár félő, hogy a nagy befektetők még kivárnak.

Távolabbról nézve még mindig shortos időszakban vagyunk, hosszútávra még valószínűleg nem kezdenék el vásárolni, úgy érzem, van lehetőség jóval olcsóbban hozzájutni mindenhez. A tapasztalatom az, elég kicsi a valószínűsége ilyen kinézetű indexeknél a komoly fordulatnak, ahhoz ugyanis rendkívül pozitív hírek és ennélfogva óriási trendfordító pénzmennyiség kellenek.

Marad továbbra is a zavarosban halászás, a majdnem kaszinó, ebben az oldalazós szakaszban kell valahogyan boldogulni. Most ezt adta a gép.

Jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!