2011. január 30., vasárnap

Egyiptom vs bull

Amennyit hétvégén tájékozódni tudtam a világ dolgairól, hát úgy érzem, ismét nem lesz unalmas hetünk. Pont úton leszek szerdáig, most aztán tényleg semmit sem tudok csinálni, ezt nagyon bánom. Annyit azért előre leszögezhetek, ha eldurvul a helyzet Egyiptomban, s a Big Money úgy dönt, hogy önt, akkor bizony előveszik az eurózóna problémáit, meg minden más eddig félretett gondot levesznek a polc tetejéről, leporolják és máris ott az ok a komoly korrekcióra. Most majd valahogyan az adatok sem felelnek meg a várakozásoknak és még sorolhatnám a megannyi okot, amibe lehet kapaszkodni. Nagyon kicsi esélyt látok arra, hogy ez a péntek csak egy jó bevásárlószint volt, szerintem elég bizonytalan lett a pálya. Hogy mennyire gyorsan reagál a piac, azt az olaj (WTI) napi mozgása igencsak tanítani való módon mutatta be. Minimum ára pénteken 85,09 USD, maximum ára 89,69 USD volt. Eddig szép shortos pályát írt le az utóbbbi héten az instrumentum, most kapott egy löketet felfelé és sokat kapkodták a fejüket pénteken akik ezzel kereskedtek, azt biztosra veszem.

Ákos megjegyzésére válaszolni fogok otthon, most ismét reménytelenül lassú és bizonytalan a net, örülök, ha ezt a bejegyzést valahogyan el tudom küldeni. Inkább rövid etapokat nyomjatok a placcon, mert trendforduló környékén nagyon volatilissá válhat a piac és óriási belekapások, illetbe beleadások (ez utóbbi a valószínű hétfőn) lehetnek. Nézni kell azt is, mekkora gap-pel nyit a placc, ebből is sokat le lehet szűrni, valamint a szokásos Dollár árfolyamából, továbbá az aranyéból és a mostanság meglehetősen reflektorfényben lévő CHF árfolyamából. Persze az olaj alap, ezt ugye mondanom sem kell :). Jó szelet kívánok Mindenkinek!

2011. január 28., péntek

Pozíciónövelés, majd zárás kövér plusszal

Ha egyszer az angolok elindulnak lefele... Csak esni tudnak ilyenkor. A UK100-at azért nem mertem reggel shortolni, mert túlságosan alacsonynak éreztem az árfolyamukat, pedig onnan még meglehetősen sokat estek. Ehelyett DAX-ot nyomtam, pedig annyira, de annyira vették. Nem tudom miért, de nagy nyugalommal szemléltem ezt az "erőltetett menetet", amit a németek produkáltak. Pont ma fog kitörni a DAX, pont ma megy új csúcsra, amikor az angolok 5.900 alatt tanyáznak? Na, azt azért már nem. Indulásom előtt a szállásomról még tovább shortoltam a DAX-ot, 2 lotot piaci áron, 7.170,3-on sikerült eladnom. A városban sétálva egy helyen sikerült elcsípnem Wi-Fi-t, ahol is tájékozódni tudtam pozícióm állásáról. Úgy éreztem, csak idő kérdése, mikor szakad be a piac (igaz, ma reggel is ezt éreztem, ezért gondolkoztam csak shortban). Beállítottam az SMS értesítést a pozícióm alá és egy boltban nézelődve kaptam meg. Rögtön tudtam, ha SMS jön, már vissza is vettem a shortomat. Igazán kellemes érzés volt. Most látom, még jobban beszakadt a placc, de nem igazán érdekel azok után, hogy teljesült 7.122,5-ön a 7 lot limit vételem, nettó +258 USD-t hozva ezzel a konyhára. A számláló ezek után pillanatnyilag 2.626-on áll és ez a pillanat meg is marad a hó végéig, januárban már nem szándékozok a piachoz nyúlni, igaz most az utazás miatt lehetőségem sem lenne rá. Jó hétvégét kívánok Mindenkinek!

Kihagyott napok után

Kicsit talán meggondolatlanul is, de látván kelet mínuszait és az európai nyitást, élen az angolok esésével, egy nagyon rossz setuppal; 7.143,5-ön nem kis tétellel, 5 lottal megshortoltam azt a DAX-ot, mely ma nem akart még csökkeni sem, nemhogy esni. A netem akadozik, nem is tudok rá figyelni, de már hiányzott a trade. Az irányt illetően talán igazam lehet, de sajnos sokkal magasabbról kellett volna eladnom, sőt még akkor sem ülhetnék nyugodtan. Délután a jenkik minden bizonnyal eldöntik majd a pillanatnyi helyzetet. A limit vételem 7.120 környékén van, a stopon nem szívesen gondolkozom, de 7.180 felett mindenképp mérlegelni kell a pozizárást.

2011. január 26., szerda

Dow Jones 12.000 felett

Ma reggel, tehát kereskedési időn kívül az US30 átlépte a következő komoly lélektani határát, a 12.000 pontot. Ilyenkor rögtön eszembe jutnak az egy héttel ezelőtti gondolataim, s az állandóan feltett kérdésem (magamat idézem): "mit keres a Dow 11.800 felett?". Itt a válasz. Értetlenkedve néztük, mennyire tartja magát, s mondtuk, majd csak letörik. Nem ez történt, nem volt véletlen a nagyon komoly ragaszkodás ehhez a szinthez. De ebből kifolyólag már érkezik a következő kérdésem: hogy passzol össze egy 12.000-es Dow meg egy 86 Dolláros olaj? Mindig van a placcon olyan folyamat, melyet nehéz megérteni és egy kicsit átírja az eddig megtapasztalt összefüggéseket. Folyamatosan meg kell újulni, s figyelni, mi miért történik. A piac megadja a választ, ez pusztán idő kérdése. Ettől olyan szép ez a szakma :).

2011. január 25., kedd

Egy pillantás az árakra

Ennyi lehetőségem volt mindössze az elmúlt két nap alatt. Egy kimerítő utazás első felén vagyok túl, a nagy sietségben vasárnap este semmit nem tudtam írni a piaci meglátásommal kapcsolatban, egyébként meg az addigi információkból leszűrt véleményemmel úgyis tisztában voltatok. Most, kedd este látván az árakat, egy biztos, ez a Dow nagyon menni akar és megy is, Európa egyhelyben toporog, az Euró a várakozásoknak megfelelően erősödik, arany hanyatlik. Amin elhűltem viszont, az az olajár. Nagyon durva. Ehhez annyit fűznék hozzá, ez a mélység már intő jel. Sajnos nagyon akadozik itt a Wi-Fi, kereskedni ezen a héten nagy valószínűséggel nem tudok, de próbálok majd pár szót írogatni a piacról. Nagyon kíváncsi vagyok, meddig nyílhatnak bizonyos ollók, meddig nőhet a szakadék eddig párhuzamosan futott instrumentumok között.

2011. január 22., szombat

Euró menetelés, Dow Jones a csúcson

Úgy döntöttem, jó szokásomhoz híven ma is írok pár gondolatot, de először a tegnapról. Higgyétek el, nem vagytok egyedül azzal, hogy nem tudjátok megérteni az US30 menetelését, mely a válság utáni időszámításban tegnap ismét úgy csúcsra, 11.904-re ment és 11.872-es záróárat jegyzett. Persze, itt jöhet a könnyű magyarázat; jók a vállalati eredmények, meg olyan bikapiac van, hogy na, továbbá az "ugyan miért is kellene esnie?" kérdés, valamint a dollár gyengülése. Pedig ez elég magyarázat is lehetne :), de globálisan és távolról nézve az egészet, most kicsit lekonyulóban vannak az indexek, a Dow Jones utolsó mohikánként próbálja megtartani a világot, s megmenteni egy egészségesebb korrekciótól. Kicsit olyan mostanság a Dow, mint tavaly jellemzően a Dax, mindig, mindenhonnan csak vették és semmilyen külső körülmény nem érdekelte. Természetesen én sem gondolok itt az US30 esetében 600-800 pontos esésre, de pár százra már igen. Ezzel mindössze annyit szándékoztam mondani, nem látok már fantáziát a longban. Megérkezett az az ösztönös félelmem, hogy ódzkodok long poziban lenni, mert bármikor beüthetik. Ez például igaz volt Európára tegnap délután is, a Dax-ot nagyon rövid idő alatt verték be 7.120-ról 7.050 alá, az angolokat pedig 5.940-ről 5.880 alá. Az esés dinamikája más dimenziót képvisel, mint az emelkedésé. Persze a piac járja a maga útját, ahogy Jegi barátom mondaná, el kell fogadni, bármerre is megy, az információkat pedig fel kell dolgozni és a magunk javára fordítani.

A zöldhasú  tegnap folytatta gyengülését, az Euró mutatta be vele szemben a legagyobb erősödést, tegnap több, mint egy százalékot emelkedett és most már lassan kijelenthetjük, komolyan gondolja az elszakadást az 1,3450 - 1,3550-es szintről, ugyanis tegnap már 1,36 felett zárt. A Font is 1,60 felett tudott zárni és van még egy fontos keresztárfolyam, az EUR/CHF, az Euró igyekszik gyökeret verni 1,30 felett. A menekülődevizának tartott alpesi pénz gyenglésének üzenete a részvényekbe vetett hit erősödése lehet, nem beszélve az arany most már komolyabbnak tűnő árfolyameséséről. Talán ezért nem hajlandó egyelőre olyan mértékben beszakadni a piac, ahogy azt sokan várják.

2011. január 21., péntek

Le is zártam a Dow shortot

US30 limit eladásom volt 2 lot 11.878-on és 3 lot 11.898-on. Természetesen teljesültek, az átlagár így 90 lett. Mivel ezek a jenkik mindenre képesek, egyelőre le is zártam az 5 lotot 11.878-on, +46 USD eredménnyel. Szerintem mára ennyi, mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!

Ma reggel hiányzott belőlem a piaccal szembeni alázat

Ez nagy hiba és fricskát is mutatott nekem. A kakukktojás kakukktojás maradt és egy fecske csinál nyarat elven bejött az, amire nem számítottam, igaz, tartottam tőle. Talán erre vezethető vissza az a túlontúl óvatos tegnapi magatartásom. Ma a tervezettnél gyorsabban végeztem és úgy döntöttem, kicsit kereskedek a pihenőnap ellenére. Dow-t shortoltam egészen a tetejéről, meglátjuk, mire lesz elég.

A mai nap számomra pihenőnap

Pedig szerintem csukott szemmel short! De ma olyan helyen leszek, ahol egyáltalán nem tudom ellenőrizni a pozícióimat, a kapcsolatot sem tudom tartani senkivel telefonon sem, s ha mégsem jön be az elképzelésem, akkor meg lőttek a hétvégi jókedvnek :). Látva itt kelet esését, kétségem nem fér hozzá, bármekkora bika is a piac, hogy meg fog törni ma az US30 és szerintem ma leeshet 11.680-ig is. Olaj megint 90 alatt, Európa nem tud feltápászkodni, nincsenek vevők, a jenkik egyedül nem fogják talpra állítani a világot ezen a napon. El fog fogyni a muníció. Persze ez szubjektív.

A tegnapi napról. Este átgondolva bátortalanságomat, kissé bosszús voltam önmagamra, miért nem léptem akár nap közben is, sőt hazaérkezésem után este 8 és 10 között, pedig számtalanszor a gombon volt a kezem. 11.840-ről már igazán adhattam volna a Dow-t, na mindegy, ezen már túlvagyok :).

Más. Olvasói kérésre a pontos megértéshez és számolásokhoz közöltem a kötésegységeimet, melyet a jobb oldalon találhattok. Mindenkinek jó kereskedést kívánok a mai napra is!

2011. január 20., csütörtök

A piac már érzi, de még nem hiszi el a short eljövetelét

Nemrég érkeztem haza, egész nap úton voltam és ezen a kicsi számlán nem mertem pozíciót nyitni. Ellenben ahol nagy tőke és nagy háttér állt rendelkezésemre, bizony odatettük magunkat és bármennyire is ragaszkodtak a 800-as, meg 830-as Dow-jukhoz a befektetők, jókora tétellel ismét beshortoltam a placcot (persze, hogy iPhone-ról) és szépen 750 környékén le is zártunk. Ott nem számított, ha elmegy még feljebb, akkora tartalékok állnak rendelkezésre. A kora reggeli megérzésem a devizákkal kapcsolatban bejött, de amint ezeket a szinteket átvitték, szépen beütötték őket. Hát igen, mozgás van kérem. Tulajdonképpen ez a mai nap is egy daytrade paradicsom volt, kár, hogy nem tudtam ugyanúgy végig a gépnél lenni és nagy monitoron sasolni a történéseket, mint tegnap. Nagy valószínűséggel gyarapítottam volna ezt a kis számlámat, de nem lehetek elégedetlen, meglehetősen jól állok így is. Azért este még ránézek a piacra, hátha... :)

Kakukktojás

Sajnos valószínűleg ma délelőtt nem tudok kereskedni. Ezért gyorsan írok pár szót a mostani meglátásomról. Tegnap már hangosan szidtam ezt a Dow-t (de amúgy 34 pipes plusszal zártam a pozimat, tehát elégedett vagyok), hogy miért nem esik. Miért állnak alá? Miért veszik meg ennyire, számomra érthetetlen módon ezt a 11.800-as szintet? Ugyanis a DAX 7.100 alatt van, nem beszélve az angolokról, akik egy időre búcsút intettek a 6.000-nek, valamint a franciákról, akik a 4.000-nek. Na persze az S&P-t se feledjük, amely a reggeli csúcshoz, 1.299,9-hez képest este már járt 1.280 alatt is és gyakorlatilag majdnem ott is ragadt. Mit keres a Dow Jones 11.830 környékén? Ezt nem tudom hova tenni, ma megkapjuk rá a választ. A devizákról annyit, a jurododó lehet, ismét megpróbálja az 1,35-öt, a kábel meg az 1,60-at, ezekben az instrumentumokban is lehet valamelyest csipegetni.

2011. január 19., szerda

Csakazértis Dow short

Sajnos nem teljesültek a limit eladásaim, ezért kézzel rányomtam 11.840-en 2 lotot, s 11.806-on vettem vissza, így 60 Dollárral növeltem meg a számlám egyenlegét, mely most 2.322-t mutat. Nem is volt olyan rossz a mai nap, 104 USD-t sikerült a piacról lehalásznom.

Egy kis Dow short

Meglepő, mennyire jól tartja magát az US30. Nyitás után shortoltam meg 3 lottal 11.846-ról és vissza is vettem 11.836-on, mert annak ellenére, hogy Európa, valamint az S&P és a Nasdaq is padlót fogott, egyszerűen nem akart esni. Természetesen visszavételem után már lement a céláramig, 22-ig, de sebaj, megint elraktam egy kis pluszt, történetesen 22 Dollárt. Még vannak 50 környékén limtit eladásaim a Dow-ban, kíváncsi vagyok, felmerészkedik-e arra a szintre.

EUR/USD 1,35 felett

Nem hagyja magát a közös európai pénz, szeretné az eddigi nagyon komoly ellenállásait legyűrni. Volt egy kis bátortalan longom jurododóban, 1,3472 és 1,3483 között, 2 lot, +22 USD-t hozott. A limitem 97-en volt, de tudtam, ha ismét átviszi az 1,35-öt, 20-ig mehet. Néha már úgy vagyok vele, rossz, ha nézem a monitort, legszívesebben ki is kapcsolnám, mert belenyúlok kézzel és levágom megint idejekorán a profitot. Ilyenkor azt mondom, ha majd nagyobb lesz a számla, akkor nagyobb lesz a mozgástér és a lehetséges nagyobb profit iránti türelem is.

Vigyázó szemeteket az olajra vessétek! 2.

Amikor az olajról beszélek, a WTI-re gondolok. Reggel új csúcsra ment és már lassan kezdi ostromolni a 93 Dolláros szintet. Ez pedig azt jelenti, sávelhagyásra készül, viszont az igazsághoz hozzátartozik, mától új határidőre lehet jegyezni, ezért a gap-es nyitás. De van a mai napra még csemege az olajon kívül is, az EUR/USD, mely mozgásaival mostanában igencsak a figyelem középpontjában áll, s a kábellel egyetemben egész éjszaka szépen kúszott felfelé. Nála az 1,3450 a kritikus pont. Ha sikerül átvinnie markánsan, megnyílhat az út az 1,40 felé. De már oly sokszor próbálkozott és oly sokszor lepattant... Van itt még nekünk reggeli 1.299,9-es S&P és 11.882-es Dow Jones csúcs is, nem beszélve a DAX-ról, mely 7.170,3 as reggeli maximumot jegyez. Továbbá ne feledkezzünk meg a mi kis Forintunkról sem, elég szépen erősödik. Hát ezt az információmasszát kellene összegyúrnom és kihozni belőle valami egészségeset mára :).

2011. január 18., kedd

Pozíciónyitás újfent iPhone-ról

Délelőtt elég sokat sasoltam a monitort és mondhatni felvettem a mai ritmust. Megnéztem a szinteket és délután, - dolgom lévén, - telefonon ellenőriztem a piac alakulását. Úgy éreztem, meg kell longolnom a Dow-t. Európa elszaladt, s óvatos pluszban voltak a jenki határidők, volt mit behozni. Ezt a rést használtam ki. Először betettem 11.776-ra a limit vételemet, de sajnos odáig nem ment le, ezért kézzel rányomtam, s piacin vettem 3 lotot 11.799-en, majd a nyitás utáni lebökésnél teljesült a limit vételem, 2 lot 11.789-en. Nem sokat izgultam a poziban, negyed óra elteltével limittel kiraktam 11.817-en, nettó 96 Dollár plusszal. Utána többször is vissza szerettem volna szállni 800 körül, de megelégedtem ezzel a szép kis profittal.

Egyébként a GFT DealBook program ingyenesen letölthető iPhone-ra és szerintem nagyon gyors és jól kezelhető, nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek.

Ma folytatódhat a Dollár gyengülése

Először a tegnapról. Reggel nem ment fel a kívánt szintig a jurododó, - igaz, pár pont kellett volna csak hozzá, - ezért nem nyitottam shortot. Továbbá sok dolgom volt és ilyenkor, USA szünnapon tanácsos ezeket elrendezni.

Ma reggel viszont már longosnak láttam a jurododót, meg a kábelt is. Megjátszottam őket, igaz, nagyon rövid időre, de remélem, ez a trade kimozdít kicsit a holtpontomról, mert mostanában nem igazán éreztem bátorságot a piacra lépéshez. EUR/USD: 1 lot 1.3349 - 1.3359, GBP/USD: 1 lot 1.5947 - 1.5953, +10 illetve +6 USD haszon.

Közben nézem az indexeket, a DAX pár perccel ezelőtt ismételten új csúcsra ment, történetesen 7.133,0-ra. Még 7.090 környékén is gondolkoztam longon, de gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, mert azért innen már tényleg bátorság. És tessék...

2011. január 17., hétfő

Martin Luther King's Birthday

Úgy érzem, USA nélkül nem fognak tovább menni ma a piacok, de most már olyan szintre lecsorgott a DAX is, hogy elképzelhető egy kis felkapás. A legnagyobb eséllyel ma oldalazós nap jöhet, kis forgalommal, kis volatilitással. Adat is csak Kanadából jön délután, s nem bír különösebb jelentőséggel. Azért van olyan instrumentum, amiben fantáziát látok, ez pedig az EUR/USD. 1.3330 körülről már shortolnám, lehet, meg is teszem.

2011. január 15., szombat

Fáradhatatlan bika

Megrögzött shortosok kérdezik tőlem és önmaguktól is: de mégis meddig? Meddig emelkedik még? Mikor jön már végre a korrekció? Nyugtatgaják magukat; de büntetlenül nem emelkedhet a végtelenségig! Ha a végtelenségig nem is, de a válság előtti szintig minden további nélkül felkúszhat akár kisebb korrekciókkal a piac. Ha a kedvencemet nézem, a Daxot, már az Ünnepek előtt járt 7.080 környékén és tegnap, három hét elteltével új lokális csúcsot ért el 7.100-on. 20 pont. Nem is annyira ördöngös, ha jól belegondolunk. Belegondolhatunk abba is, a jenkik nagyon okosan kezelték a válságot és mindent megtettek, hogy az élet visszakerüljön a normális kerékvágásba. A németek céltudatossága és precízitása végig példamutató volt, elég csak a DAX grafikonra vetni egy pillantást. Még valamit ne feledjünk. 2008 nyár végén indult a komoly lejtmenet. Most 2011-et írunk, jócskán benne vagyunk a harmadik évben. Az idő segít begyógyítani a sebeket, jövőre simán kisimulhatnak a ráncok :). Természetesen nem jött el még a kánaán, lesz korrekció, nagyon gyors, nagyon hatékony és a meglepetés olyan erejével érkezik, hogy mindenki kapkodni fogja a fejét. Azt hiszem, nem mondok újat, komolyabb zuhanás mindig új csúcsok után érkezik. Hát abból van bőven...

2011. január 14., péntek

Idejében zártam a shortomat

Ma egész nap nem tudtam a piacokra figyelni, délelőtt néztem kicsit, hogy alakul a pozíció, de annyira óvatosan csordogált lefele a Dow (a UK100 bezzeg szakadt, a DAX meg leüthetetlen volt), hogy 12 után úgy döntöttem, inkább lezárom kis pluszban, mintsem stop-ot teszek be nullába. Az 5 lotot így 11.718-on vettem vissza. Egyéb elfoglaltságok és internet elérhetőség hiányában biztosabbnak láttam pozíció nélkül tölteni a péntek délutánt. Zárásom után majdnem leesett a céláramra, 11.675-re. Ha ott tudok lenni a gép előtt, 11.700 felett biztosan nem nyúlok hozzá, de nem bánkódom, sőt, most, a pillanatnyi értékek láttán, hogy így széttépnek mindent, az a mondat jut ismét eszembe: jobb a békesség :). Ismerjük a jenkiket, ki fogják venni a 11.800-at, addig nem nyugszanak, a Dax jó szokásához híven már példát is mutatott, megtette a kötelezőt, 7.100 fölé kukkantott. A tegnapról áthozott Dow shortom nettó +42 USD-t hozott, 2.106 most a számla egyenlege. Mindenkinek jó hétvégét kívánok!

Ma az irány lefele?

Tegnap délután már számtalanszor szerettem volna megshortolni a Dow-t, de teljesen összeférhetetlennek tartottam ezt a Dollár gyengüléssel. Késő estére viszont már kirajzolódott a kép, erőtlenséget mutatott az index, melyet több tényező, többek között az olajár csökkenése is megerősített. Természetesen jött az utolsó fél óra, amikor elég szépen visszahúzták és eközben betettem limit eladásokat, 2 lotot 11.718-ra, 2 lotot 11.732-re, majd még 1 lotot 11.750-re. Mind teljesült, mert zárás után megjött az Intel eredménye és óvatosan még felkúszott 11.758-ig. Az Intelről annyit, a cég a történetének legjobb negyedéves eredményét produkálta. Erre meglehetősen haloványan reagált a Dow, véleményem szerint jobban ki kellett volna tépniük. Kelet sem homorított nagyot, bizakodó vagyok. Ami aggaszt kicsit, az EUR/USD elmehet addig a bizonyos 1,3450-es szintig, s emiatt addig nem kezdenek el esni komolyabban az indexek. Fél nyolc után a napi minimumán is volt a Dow, 11.728-on, ami mindenképpen jó hír a számomra. Ma adatdömping lesz, azért nem árt vigyáznom. A céláram: 11.670 környéke, de lehet, ha sikerül elindulnia lefelé, a körülményektől függően már feljebb visszaveszem.

2011. január 13., csütörtök

Euró szárnyalás

Úgy látszik, az Euró két nap alatt szeretné behozni az elmúlt időszak esését... Dél körül szépen visszajött az EUR/USD 1,3125 környékére, akkor gondolkoztam vételen (mai utolsó jó beszálló volt), de ismét bizonytalan voltam, utána meg már nem vettem. Ma a jurododót nem lehet megállítani, lehet, 1,34-ig is felmegy. Hiába, megvolt a trendforduló, ma bármikor, bármilyen szinten nyugodtan lehetett vásárolni, előbb, vagy utóbb biztosan profitot termelt. Lehet, hogy ma egyáltalán nem fogok kereskedni? Még az is előfordulhat :).

Új csúcsok után

Természetesen a válság utáni időszakra értem az új csúcsokat. Gondolhatjátok, hányszor számoltam tegnap át, hol tartanék a jó kis 6.917,9-es átlagárú 7 lot Daxommal. De ugyan, ki tudta ezt? Még délelőtt azt írtam, jöhetnek ezek után is új napi csúcsok. Hát igen, jött a 45, a 46,3, az 53, az 58,8, a 70,3 majd este 10 után a fénypont, a 7.090,0. Igen, ismerjük ilyenkor a Daxot, ez a másik véglet, ekkor semmi sem elég, mindig van feljebb. Tudtam, belenyúlhatok 25 körül, később is sok lehetőség volt 30-35 környékén venni, de a sok pozícióban töltött idő és a hirtelen túl magasan tanyázó index elbátortalanított. Nyugalmat szerettem volna és nem poziban izgulni. Magától értetődően bánom a tegnapi napot, de remélhetőleg lesz még rengeteg lehetőség a jövőben. Azért ekkora órás gyertyát, amit tegnap reggel 9 és 10 óra között odavarázsoltak a csártra, ritkán látni.

A mai napon az eddigi tapasztalataim szerint óvatos oldalazós emelkedés jöhet, ez annyit jelent, nem kizárt, kiveszik a 7.100-as eladókat a Daxnál, s ha már kivették, irány a 7.120. A vevők soraiba nem állok be, nem szeretem elöl törni az utat, mert nap végére, illetve holnapra azért szépen visszakanyarodhatnak az indexek. Ami még érdekes, a jurododó tegnapi emelkedése. Ugye gyengének tartottam az Eurót ahhoz, hogy áttörje felfelé a szintjét, ezért kiszálltam, ebben igazam is lett első körben, lepofozták ezután majdnem 1.2960-ra, de onnan már tényleg megjött a lendület és a szétshortolt devizapárt csak eltépték 1.3140 fölé. Simán jöhet további Dollár gyengülés, egyelőre zöld utat kapott felfelé ennélfogva a jurododó is.

Szívem szerint az indexeket már shortolnám, de sok adat jön, gyorsjelentések is, inkább pozi nélkül nyugalomban mozizom a piacot.

2011. január 12., szerda

Araszolgatás

A számlámon. EUR/USD long 1 lot 1,3004 -1,3008-ig, majd 2 lot 1,3018 - 1,30255-ig. Bosszantott, hogy ennyire kimaradtam a Dax longból. Emellett úgy éreztem, az Eurónak erősödnie kell, ezért longoltam. Igaz, megy, de nagyon nyögvenyelősen, emiatt zártam gyorsan. 1,3020 felett egyszerűen ki kellett volna szakítaniuk. Szerény pluszt raktam el, 4, illetve 15, összesen tehát 19 dollárt. Becsülni kell ezt is. Türelmetlennek érzem magamat kereskedés szempontjából, pedig kipihenten ébredtem, lehet, kissé belefáradtam ebbe a folyamatos kereskedésbe és blogírásba. Gondolom, nem mondok újat, ma brutál longos a pálya, minden lebökést megvesznek. Amikor a Dax ennyire elemében van, ma még további napi csúcsok jöhetnek, természetesen ez a többi indexre ugyanúgy vonatkozik.

Végletek

Amit ez a Dax művel... 6.948-on már gondolkoztam az ismételt beszálláson reggel 8 után pár perccel, 9-kor is még 57 körül lehetett venni. Látván, kelet ekkora emelkedését, lehetett számítani egy felkapásra. Amikor áttörték a 60-at, már nagyon gondolkodóba estem, s amikor lekanyarodott 80-ról, 73-on már tényleg ott volt a gombon a kezem. Aztán sutty, egy pillanat alatt 7.000-re kapták ki és elment a vonat... (most 7.035 felett van). Ezek a vonatok ilyenek. Lehetséges bevásárlószintet említettem hétfőn? Hát ott volt, kérem. A Daxhoz azért is voltam bátortalan, mert az elmúlt két nap elég rendesen kivett belőlem, de most már végül is mindegy. Ehelyett kicsit longoltam az EUR/USD-t, jó lenne, ha áttörné az 1.3020-as szintjét, akkor irány legalább 1.3080.

Mézesmadzag a shortosoknak, vagy?

Egy kicsit a mit miértről. Két napja leírtam, milyen hibákat követtem el az aznapi fejjel, ami természetesen mindig megállja a helyét. Fontos, lássuk a hibáinkat, amiből igyekezzünk tanulni. Tanulságos volt ez szerintem nektek is. Persze minden jó, ha a vége jó, sikerült belőle szépen kijönnöm. Azért vannak okok, miért is ragaszkodtam ennyire a Daxhoz. Első: nyár vége óta még nem csalódtam a longban, s megtanultam, ezt az indexet ezidőtájt csak longolni szabad. Nyilván közeledik az az időpont, amikor ez a kijelentés már nem állja meg a helyét. Második: aránytalanul sokat esett másik indexekhez képest (például UK100, vagy US30) és tudtam, eljön az az idő, amikor kezdi ledolgozni a hátrányát, s ez így volt tegnap is, láttuk délután, 6.900 felett már nem álltak ki a vevők alóla. A harmadik ok eléggé érdekes és bonyolult, de nagyon kézenfekvő. Ezt bővebben kifejteném. Az utóbbi időben egyre inkább azt veszem észre, gyakran arra megy rá a "Big Money", hogy kipucolja lent és fent is a stopokat. Ezt hívják ugye stop-huntingnak. Amikor például letörték a 6.900-at hétfőn, először erre gondoltam. De a 6.840 leütésekor nagy valószínűséggel tényleg ez volt. Mit gondol ilyenkor egy spekuláns? Ó, a szint letört, adok bele, innen tuti short. Odahuzogatja a vonalakat, az indikátorai azt üvöltik, short és már tenyerel is rá a sell gombra. Tulajdonképpen ezzel a "nagyok" szépen elérték azt, olcsón hozzájutottak ezekhez az instrumentumokhoz. Fordítottan ugyanez a helyzet, emelkedésben ezzel a módszerrel szabadulnak meg a legmagasabb áron pozícióiktól. Lássuk be, amellett, hogy a PIAC a világ legnagyobb kaszinója, az a hely, ahol mindenki igyekszik átverni a másikat és kisebb-nagyobb pénzt szeretne kicsalni tőle. Ha zsákolsz pénzt, akkor valakitől azt elvetted, ha veszítesz, a másik oldal dörzsölgeti a tenyerét. Nem szabad mindennek bedőlni, de vannak bizonyos szintek természetesen - ezt kockázattűrő képességünk és tőketartalékunk határozza meg, - melyeknél kénytelenek vagyunk meghúzni a határt, s benyelni veszteségeinket, majd lelkileg feldolgozni azokat. Pofonok után pihenni kell, de azért ne fussunk világgá, igyekezzünk egy önbizalomnövelő kis kereskedést minimális tétellel akár nullában, vagy kis pluszban lezárni. Az önbizalom, a hit, az alázat és a piacon eltöltött egyre több időből eredeztethető rutin minden bizonnyal hozni fogja az eredményeket.

2011. január 11., kedd

Megjött a KRAFT

Először a számok: volt még péntekről áthozott 3 lot Daxom 6.960,5-ről, tegnap vettem 1 lotot 6.912,5-ön, 2 lotot limittel 6.884-en, meg egy utolsót 6.840,3-on, amit eladtam 6.855,3-on, s visszavettem feljebb, 6.863-on. Az átlagáram így az első hetes csomagnál 6.914,6 volt, mely később módosult 6.917,9-re.

Amikor reggel elkezdték tépni a Daxot, természetesen örültem, de tudtam, a 6.890-es szint nagyon erős lesz. Kemény volt szegénynek minden, a 70-es, a 80-as is, mint láthattuk tegnap. Utána ismét beverték, s 11 óra környékén 6.860 alatt érte el a mélypontját. Onnan 10 perc alatt 80 fölé rakták erővel, itt már tudtam, kicsit hátradőlhetek. Időközben nagyon szépen meneteltek az angolok, bőven 6.000 felett voltak és eszük ágában sem volt leereszteni alá. Ezek után csak várni kellett, de aggodalomra adott okot, 6.917-ről többször visszafordult, továbbá az amcsi nyitás után nyöszörögtek a jenki indexek. Bár a Dax lerázva magáról a negatív hatásokat, tombolt, menni akart nagyon, muszáj volt kiraknom limittel mind a 7 lotot az akkori lokális tetején, 6.915-ön minimális mínusszal. Igaz, legelőször 6.950 alá (teljesült volna), majd 36-ra, sőt 24-re is letettem a limit eladást, de végül 15-ön szórtam ki. A többször megnyitott pozíciók, a több napon át tartás, valamint a tényleges 26 Dollár mínusz összesen 64-et vitt el. 16 óra előtt raktam ki, adatok is jöttek, tovább nem kockáztathattam. Ezután egyértelmű volt, megbírkózik Dax barátunk a 6.920-al és miután kitört, 2 lottal 6.924-ről és még 1 lottal 6.918-ról meglongoltam, s nemrég adtam el 6.948-on, ezzel nettó +85 USD-t hozva a konyhára. Így a mai napot +21 USD-vel zártam.

Egyben nem tévedtem. Bár tartottam tőle, de a piac bebizonyította, még mindig long van!

A számlálómat most igazán örömmel nézegethetem, ugyanis 2045-öt mutat. No pozi végre, pihi van :).

Alcoa után

Elkezdődött a gyorsjelentési szezon az USÁ-ban. Habár jó eredményt tett közzé az Alcoa, részvényei mégis mérsékelten csökkentek az zárás utáni kereskedésben, az indexre alig volt hatással. Tegnap írtam, már félek a longtól, hát ez különösen igaz volt a DAX-ra. De ha azt nézem, alig csökkentek ismét a jenki indexek, s az angolok is a pénteki záróár környékén várják a ma reggeli nyitást, kelet is szépen ment, akkor talán egy picit lehetek optimista a pozíciómmal kapcsolatban. Demoklész kardja még sajnos mindig ott lóg a fejem felett, de most még nagyon drága lenne eltávolítani.

2011. január 10., hétfő

A piac markában

Először egy semleges hír; reggel meglongoltam a jurododót 1.2916-ról egy lottal, s annyit bizonytalankodott, még a délelőtt folyamán nullában kiraktam.

A másik a DAX. Az a mondat ismerősen cseng nektek gondolom: " A pozi beszél belőled!". Ma (meg pénteken is) amatőr hibák sorozatát követtem el. Nem is értem magamat, hogy hihettem ennyire a longban, illetve azt mondanám, hogy bízhattam ennyire abban, felmegy akár közel nullába is a Daxom? A napnál világosabb volt, ütik a piacokat, s főképp a Daxot. Kiábrándító számomra ez a helyzet, s a Dow-t ismét szépen megvették 600 alatt, jellemzően Európa sem esett különösebben, de sajnos a németek jóval több, mint 1%-ot zuhantak és nem tudnak talpraállni. Természetesen összeáll a kép, miért, meg az a bizonyos 6.860-as szint... Az volt a hibám, pénteken, ha már elértem a kétezer Dolláros egyenleget, ha a fene fenét eszik, meg presztízsből sem akartam lejjebb ereszteni. Igen, duplázás után kért egy kicsit (30-50 dolcsit) vissza a piac és ezt megköszönve (hogy ilyen keveset) kellett volna visszaadni. Nem adod? Kérdezte... Akkor kitépem a kezedből...

Ma nagyon óvatosan vettem 1-2 lotokat inkább ahelyett, hogy kiraktam és shortba fordultam volna. Igaz, egészen baráti az átlagáram most, de az index jelenlegi rendkívüli erőtlenségéhez képest csillagászati magasságokban van. Időközben vettem 6.840,3-on egy lotot, amit 55,3-on kipakoltam nettó +9 Dollárral, ennyi pluszt raktam el, de marad a tétova várakozás és a rendkívüli amatőrizmus miatti majdnem "struccpolitika". Persze nincs minden veszve, a jurododó magára talált, nem beszélve arról, hasít a Dow is. Lehet, holnap ezt egy rendkívül jó bevásárlószintnek találjuk majd és fogjuk a fejünket, miért nem vettünk akár többet? Sajnos addig még hosszú az út, de ha így is lesz, akkor is bánkódhatom az elszalasztott lehetőségek miatt.

Egyre inkább tartok a longtól

Itt van nekem ez a péntekről áthozott DAX longom, hát mit mondjak, most már nem vagyok nyugodt, egyre jobban félek a longtól. Európa persze fordíthat a pillanatnyi hangulaton, megannyi példa volt erre, de ha ilyen érzések fognak el, már a pozíció záráson illik gondolkozni, ezt teszem én is, egyre kevesebb esélyt látok arra, hogy legalább nulla közelébe elmenjen az index. Nem vagyok az a remegő kezű trader, ennélfogva várok még természetesen, de nem szeretném elengedni a mínuszt.

2011. január 8., szombat

Szombati gondolatok

Van valami, ami továbbbra is eléggé elgondolkodtató, az Euró ilyen szintű gyengélkedése, épp hogy 1,29 felett tudott zárni. Sajnos technikailag sem indokolt, hogy itt forduljon meg, tehát sanszos a déli irány.

Egy kicsit a tegnapról, mai fejjel. Jóllehet helytálló volt tegnap is az a gondolatom, most már döcögősebb a long, de tessék-lássék az amcsi indexeket csak felhúzták a végére -0,2%-ba és azt kérdezik, tulajdonképpen mi is a gond? A munkanélküliségi ráta 9,4%-ra drasztikusan javult, a Nonfarm Payrolls pedig szintén javult, igaz nem a várakozásoknak megfelelően. Jegivel tegnap délelőtt még arról filózgattunk, már nagyon benne van a levegőben egy igazi komoly beszakadás, de ez még várat magára. Annyit azért észre lehet venni, a magaslatokon hirtelen fogy el a levegő, de az esésnek lejjebb már nincs dinamikája. A Daxot tegnap azért nem fordítottam shortba, mert már szépen veszegették az alját, s ahogy 11.600 alá ment a Dow, hát bizony komolyan megjelentek a vevők. Tapasztalatom szerint a hétvégi pihenés mindig jót tesz a befektetőknek és hétfőn általában optimista hangulat jellemzi a kereskedést. Nyugodtan várom tehát a folytatást és persze bízom abban, hétvégén nem fog történni a világban semmi rendkívüli.

2011. január 7., péntek

Pozícióban maradtam

Hétvégére és ezt nem nagyon szeretem. Azért döntöttem így, mert szépen visszatették a jenkik az indexeket, s egész elenyésző a mínusz a 3 lot Daxomon. Szerintem ez a pozi tud pluszos lenni hétfő hajnalban vagy hétfő reggel. Jobb variációt nem tudok, illetve nem szívesen pakoltam volna ki a többi instrumentum mozgását is figyelembe véve. A mai napom érdekesen alakult, keveset aludtam, mert hajnalban kereskedtem, nap közben nem tudtam a piacon lenni, este meg csináltam egy felesleges dolgot, de úgy érzem, ez még belefért. Jó hétvégét Mindenkinek!

Felesleges péntek délutáni pozíciónyitás

Úton hazafelé már fogalmaztam is meg a gondolataimat a pénteki kereskedés veszélyeiről, valamint a mai meglehetősen volatilis napról, s el is határoztam, nem nyitok már pozit. Amikor bekapcsoltam a gépet, a DAX-ot pont a mai oldalazós sáv aljáról szippantották fel és már 6.960-on állt. Gondoltam, meglongolom 3 lottal, sajnos meg is tettem 6.960,5-ről, de most nem indult meg elképzelésemnek megfelelően, sőt le is hozták majdnem 30-ig. Az utóbbi negyed órában valamelyest ismét elindult felfelé, de csak akkor vagyok nyugodt, ha komolyan átviszi a 60-at. A célár a 80-as szint, de ez nehéz lesz, az biztos. Teljesen felesleges trade volt, nem tájékozódtam előtte alaposan, de ilyenek is vannak.

Hajnali kereskedés

Miután lezártam a jurododó longomat, bettettem limit vételeket, összesen 2 lotot. Butaság volt. Teljesültek, az átlagár pontosan 1,30000 lett. Nagyon erőtlen volt az Euró, reggel korán képtelen volt áttörni a 1,2995-öt, majd az európai nyitás után az 1,30-at. Eközben láttam, hogy elindult a DAX. Lemaradtam a longról, gondoltam. Hamarosan 7.000-ről elég szépen  megütötték, 70 alatt shortolni szerettem volna, de egyszerűen nem teljesült az order, mindig visszadobott, végül 6.954-en sikerült 5 lotot eladni. Ekkor már szép mínuszt termelt a jurododó, arra törekedtem, egy optimális pillanatban inkább megszabadulok mindkettő pozitól, mert a DAX ugye többet hozott az 5 lotjával. Sikerült ez a pillanatot elkapnom, a jurododót 1.2975-ön zártam 50 Dollár mínusszal, a DAX-ot pedig 6.942,5-ön vettem vissza nettó 63 dolcsi plusszal. A kettő eredménye +13 USD és ez a lényeg. Zártam, mert megint rángatják a piacot, meg kell becsülni a kis pluszt is, jöhetnek még meglepő fordulatok. Akadt most némi elintéznivalóm, valószínűleg csak délután leszek a pályán, de ahogy magamat ismerem, lehet, hogy telefonról dobok egy megbízást.

2000 USD felett

Betettem egy lot limit vételt éjszaka az EUR/USD-re 1.2990-re, szépen teljesült. Hajnalban limittel sikerült is eladnom 1.3020-on, +30 Dollár nyerővel. Ezzel átléptem a 2.000-es bűvös határt, 2.002 USD a számla egyenlege.

2011. január 6., csütörtök

EUR/USD 1,30 alatt

Este fél tíz után a jurododó benézett 1,30 alá, az alpesi deviza szépen kiheverte az egy-két nappal ezelőtti megtorpanását, olaj visszaütve a tegnap délelőtti, kora délutáni szintjére, a Dax nem tudott új csúcsra menni, lassan lehet, hogy elkezdek a shorton gondolkozni. Kíváncsi leszek a holnapi folytatásra, de érzésem szerint már tényleg kifulladóban vannak az indexek, s ha összefüggéseiben nézem az egészet, néhány homokszem már ott csillog a long gépezetben.

Csütörtök délután

Gondoltátok volna, hogy a tegnap délelőtti nyöszörgős DAX, amit még 6.850 alá is bevertek, most nevet az akkori eladókon és bőven 7.000 felett tanyázik? Reggel kilenckor úgy éreztem, akár 6.980-ig is felránthatják, hát, még onnan is volt benne 60 pötty. A kábelt is jól megtépték 65-ről, igaz, nem érte el az 1.5455-öt, de 70 alatt ha az elmúlt napokban vettél, nem hagyott cserben. Az Euró köhög, addig nem is fog elpattanni erről az 1.31-es szintről, amíg egy komoly ütéssel meg nem nézik, mennyi vevő van 1.3050 - 1.3080 környékén. Az arany 75-ről csak a délelőtti oldalazós sávjának tetejéig, 1.378,0-ig ment fel, azóta sajnos csorog lefelé.

Estére - látván az előző órák eseményeit, - el tudok képzelni egy jó kis korrekciót, hát venni itt már nem mernék, az biztos.

Megérdemelt pihenőnap

200,8%-on állok most, az előző napok sikerei és a tegnapi szerencsés zárások, továbbá idegileg kimerítő kereskedése után úgy döntöttem, ma beiktatok egy pihenőnapot. Muszáj feltöltődni és szellemileg teljesen regenerálódni, mert ugye tudjuk, a jó döntésekhez a fejben topon kell lenni.

A hét első három napján majdnem 300 dodót sikerült a piacról lehalásznom, ezt rendkívül jó évkezdetnek tartom. Tegnap a fordulópontot talán az jelentette, jó adatok jöttek a tengerentúlról, s ez végérvényesen eltüntette napi szinten a shortos hangulatot. A bika tovább tombolt, s ezzel a Dow hétfő után tegnap is új csúcsra ment (természetesen ezt a válság utáni időszakra értem). A Dax longomban annak ellenére bíztam, hogy nagyon nyomott volt a németeknél a hangulat, s Európa többi országához képest indokolatlanul mélyre ütötték. Bár nem tartozik ide, de egy másik számlán, ahol komoly tőke áll rendelkezésemre, nagy mennyiségben vettem 6.849-en. Ez óriási hasznot hozott. Erre jó a nagy tőke, ilyen helyzetekben gondolkodás nélkül vehetsz ekkora tételt. Abból is tudtam, itt már fogytán az eladói hajlam, mert nehezen teljesült, folyton újabb, magasabb árat ajánlott fel. Igazából már nem volt eladó, s a többi indexeknél is azonnal megvették a leütést. Ezt a szintet már a múlt héten nézegettem, amikor írtam, 6.885-ig leeshet a Dax. Magamban konstatáltam továbbá, szélsőséges esetben a 40-es szintre is beüthetik. Az ember fejében rengeteg szám van, rengeteg szint és ilyenkor nagyon gyorsan dönteni kell (a fenti esetben 20 másodpercem volt erre), itt másodpercek óriási pénzt jelenthetnek. Ezen a kis számlámon már nem tudtam venni, mert teljesen ki voltam feszítve. Az olaj longban pedig azért bíztam, ilyen hangulatfordulás valószínűleg hatással lesz rá, de még jöttek a készletadatok, amik megkeverhették a lapokat. Arra gondoltam, egy 11.700-as Dow-hoz a Dollár bull ellenére is csak nem tartozhat 88,40 körüli olaj. Egyszer csak olyan elementális erővel kezdték el tépni, biztos voltam abban, teljesül a limit eladásom. Mindkettő instrumentumban, a Dax-ban és az olajban is sokkal több volt (korán zártam), de nem bánom, nagyon örültem ennek is.

Az elmúlt napok komoly mozgásokat hoztak mind a devizákban, mind az indexekben az árukról nem is beszélve, valódi daytrader paradicsom volt a piac. Millió jobbnál jobb lehetőség volt, én ezekből csak igazán keveset kaptam el, nem is hagytam kifutni a pozikat, gyorsan zártam és mégis ekkora a haszon. Ha nagyobb tőke lesz ezen a számlán, diverzifikálni is tudok, ez is javíthatja a hatékonyságot.

Amennyiben nem lenne pihenőnap, a következő instrumentumokat nézném: EUR/USD hogy viselkedik 1.3080 környékén (onnan talán long), kábelnél ez a szint az 1.5455 környéke, s talán kacérkodnék egy arany vétellel 1.375,0 környékén (100 pont lehet benne). Ezt a bejegyzést régóta írom, a Dax oldalazgatott 6.945 környékén, de nyitás után azonnal majdnem 60-ra tépték, az is elképzelhető, van még további 20 pont benne felfelé 80-ig. A longos hangulat tart, de bármikor kaphat komoly löketet déli irányba, mint ahogy azt tegnap is megtapasztalhattuk. Jó szelet kívánok Mindenkinek!

2011. január 5., szerda

Brutál olaj tépés

Amin én keresztülmentem itt az olaj longommal az elmúlt 24 órában, ahhoz gyomor kell... Megérte kitartani, remélem, sikítva zártak azok a shortosok, akik eszméletlen prés alatt tartották drága olaj barátunkat. 2 lotom volt 89,80-ról és még 2 lot 89,18-ról, limittel eladtam mind a négyet 89,70-en. A nyereség sokkal több is lehetett volna, ha megvárom, tudja-e a 90-et (tudta), de ha ekkora mínusz után pluszt rak el az ember, akkor egy szót se szóljon. Még tegnap tettem be a limit eladást, hozzá sem nyúltam. Az olaj +74-et hozott, ezzel bő egy hónap alatt gyakorlatilag megdupláztam a tőkémet. A számláló 1.972 USD-t mutat.

Dax long zárás, bíztató jelek az olajban

Daxot longoltam óriási kockázatot vállalva, 5 lottal 6.890-ről, meg stop vétellel vettem 6.902-es áron 3 lotot. A célár 6.919,5 volt, de annyit vacilált 6.900 környékén, hogy eladtam 6.901,5-ön, +58 USD eredménnyel. Az olajban az elmúlt negyed órában nagyon bíztató jeleket láttam, remélem, legalább nullában, esetleg egy kis plusszal ki tudok szállni belőle.

Kiábrándító helyzet

Nem tudtam kitenni az olajat éjszaka illetve kora reggel, ehelyett végignéztem, hogy csorog le a tegnapi szintjére. Hiába, a stop az stop, ha oda érkezik az ár, nem kezd el filózgatni. Hittem abban, már megtalálták a devizák is az aljukat, s ez segíthet az olajnak, de jártányi ereje sem volt. Nemrég nagy bánatomra, bizonytalanságomból kifolyólag nem shortoltam meg a DAX-ot 6.925-ről (szintén a gombon volt a kezem, 5 lottal), s ezt nagyon bánom, mert a vártnál is lejjebb, 6.867-ig esett le mindössze kettő perc alatt.  Az aljáról óvatosan elkezdtem longolgatni, sajnos óriási mínuszban ülök, nem is tudom, miben bízhatok, talán a jenkik ha itt taláják a piacot, elkezdik feltépni. Délutánig ki kell tartanom bárhogyan is.

2011. január 4., kedd

Kockázatos olaj long

Látván az USA nyitás utáni helyzetet, kivártam és úgy döntöttem, nem foglalkozom az indexekkel és a devizákkal, annyira bezúzták az olajat, hogy elkezdtem venni 90 USD alatt. Sajnos sokkal tovább esett és az indexek óvatos emelkedését leszámítva semmi sem segített abban, hogy javuljanak a pozícióim. Jóllehet többször kis plusszal eladhattam volna, hibáztam, nem tettem meg (felfele sokkal komolyabb korrekcióra számítottam). Indokolatlannak tartottam ekkora esést, amire komolyan rásegített a Dollár erősödése is. Talán most már konszolidálódott az ár 89,20 környékén, de még mindig nyugtalanító számomra, mert többek között az EUR/USD sem tud feltápászkodni. Ebből éjszakai nézelődés lesz nagy valószínűséggel, talán holnapra javulok kicsit.

Nagy volatilitás a DAX-ban

Hát mit mondjak, egymásnak estek a vevők és az eladók, a DAX majdnem 7K-ról zuhant 6.950 alá rövid időn belül, de hasonló intenzitással fel is tépték 7.000 fölé. 60-as szint alatt erősen gondolkoztam vételen, de ma is szép volt az addigi eredmény, meg már időközben a figyelmemet lekötötte az EUR/USD long. Az első lotot akkor vettem, amikor már széttépték a kábelt, bízván abban, ki fog törni a 60-as szintről komolyan (1.3365), a másodikat, amikor leeresztett, 1.3345-ön. 60-on kipakoltam, +10 USD. Ha nem jön be az elképzelésem, a pozikat 1.3305 alatt zárom. Most látom, nagyon jó megérzés volt a long, lassan 1.34-en van... Megint egy levágott arany tojást tojó tyúk, de nem bánom, mert pluszt raktam el. Az izgalmakból egyelőre elég, valószínűleg csak délután, USA nyitásra nézek vissza. Kemény a pálya, legyen mindenki óvatos, jöhetnek váratlan mozgások, bár jelen állás szerint (figyelembe véve kelet szép emelkedését is) a longosoknak áll a zászló.

Jó vételek, korai zárások

Már tegnap szemezgettem a kábellel (GBP/USD) többször is, most elkaptam 1.5474-es áron 2 lottal, s idejekorán kiraktam 1.5486-on (most 1.5530 felett tartózkodik). Volt egy DAX longom is, 3 lottal, rögtön nyitás után vettem limittel 6.976-on. Először azt gondoltam, tudhat 7.000-et ma is, de inkább 6.989.8-ra tettem be limit eladást, végül ezt is módosítottam 6.986-ra. Annyira a piacon kell lenni, hogy a DAX most éppen 6.950 alá nézett be... A kábel +24-et, a DAX +30 dolcsit hozott.

2011. január 3., hétfő

Délutáni Dow short esti zárással

3 lottal 11.690-ről, 2 lottal pedig 11.700-ról indítottam. Nem volt egyszerű kör, többször elbizonytalanodtam. A limit visszavételi árat inkább a pillanatnyi "biztonságos zónába", 11.684-re tettem (ahogy az előző bejegyzésemben írtam). Nettó 36 USD volt a plusz. A számlálóm most olyan számot mutat, melyre minden jenki büszke. 1.776-on állok.

Elszalasztott lehetőségek

Délelőtt többször hajszál híján nem longoltam meg a Daxot, aztán elment mellettem, mint egy expresszvonat... Korrigált is rendesen, talán emiatt nem igazán éreztem komoly késztetést, hogy beszálljak. A kábelről is lemaradtam, mert az 1.5460-as szintről szándékoztam longolni, de túl gyorsan kapták fel és sokat tétováztam. Azért egy kicsi jurododó longot sikerült elcsípnem, 1.3311 és 1.3319 között 2 lottal, majd 1.3310 és 1.3314 között egy lotttal, összesen +20 dolcsit hozva ezzel a konyhára. Késő délután megshortoltam 700 alatti átlagárral Dow-t, sajnos ezzel még mínuszban vagyok és nem áll jól a szénám, mert a körülmények nem engedik korrigálni. Lehetséges, holnapig várok vele. Most látom, az olaj kapott egy kisebb pofont, ez a shortosoknak jó jel lehet, elvileg tudhat simán így első szuszra az US30 11.680-at. Kicsit felette szívesen le is zárnék, jóllehet az első visszavételi ár, amit betettem, 11.664 volt.

Ki korán kel...

Későn feküdt le :). Kíváncsi voltam tegnap este, hol nyitnak idén a devizák, az indexek, valamint a többi instrumentum. Reggel ismét nézegettem, s összeraktam egy verziót, melyben nagyon sokat segített a kábel mozgása is. Fél kilenckor megshortoltam az EUR/USD-t 1.3282-ről, majd 72-ről 1-1 lottal (leszakadt a szint) és azonnal betettem a limit vételemet 1.3257-re. Ez is rövid manőver volt, nem egészen 9 perc és az eredmény: +40 Dollár. 1.720-at mutat most a számláló.

2011. január 2., vasárnap

Újévi gondolatok, óévi tapasztalatok

Kedves Olvasó!

Már érlelődött bennem egy kis gondolatmenet, amit a növekvő látogatottság és a hozzászólások miatt most közzéteszek. Ne feledjük, az egésznek az alapja egy fogadás. Megpróbálkozom a szinte lehetetlennel, megszázszorozni a tőkémet másfél év alatt. Amint azt írtam is az Egy extrém fogadás margójára című első blogbejegyzésemben 2010. november 18-án: "Lehetőségeimhez képest minden nap közlöm az aktuális egyenleget, s ha van időm, pár szóban leírom a meglátásaimat."

Köszönöm szépen a megtisztelő bizalmat, az utóbbi időszakban egyre többen látogattatok el a blogomra, de annyi megértést kérek tőletek, ELSŐSORBAN KERESKEDNI SZERETNÉK, ezt minden fölé fogom helyezni. Daytrader vagyok, ezért a pozícióimat többnyire nagyon rövid távra nyitom. Ha poziban vagyok, vagy pozíció nyitáson töröm a fejem, akkor együtt lélegzem a piaccal és csak és kizárólag arra figyelek, hogy elkapjak egy jó setupot.

Azért írom a blogot, mert kereskedek és nem azért kereskedek, hogy blogot írhassak.

Blogot továbbá azon okból kifolyólag is írok, mert mélységesen elítélem a mindenhol felbukkanó, forexrobot stratégiákkal kábító kis megtakarított pénzeket levadászó cégek agresszív kampányát és a mögöttes szándékot. Személy szerint én a természetesség híve vagyok, hiszek az eddig megtapasztalt és megélt dolgokban, mert csak és csakis ebből profitálhat az ember hosszútávon. Mindebből az következik, a magam módján próbálok segíteni mindenkinek, aki ki szeretné próbálni ezt a sokszor embertelenül kemény, könyörtelen világot, amelyet ha megértünk és elfogadjuk a szabályait, bizony hihetetlen módon tud kényeztetni! Bízz magadban és ne akarj rögtön meggazdagodni, ne akarj sokat keresni. Ha tehetséges vagy és alázatos, az eredmények szép lassan jönni fognak.

Most szólok előre, bármikor jöhet rossz időszak, rossz periódus, mellényúlások, bukások sorozata nálam is. Emberek vagyunk, senki sem tévedhetetlen. Mindig vannak megmagyarzázhatatlan mozgások. Ezekben az időszakokban, ha kikecmeregtem valahogyan kis mínusszal, vagy nullával a pozíciókból, venni kell egy mély levegőt és ki kell hagyni pár napot. Ha revansot akarsz venni a piacon, a legtöbb esetben "csomagolhatsz" is.

Aki többször megnézett kezdetektől fogva, azért láthatta, nem csak konkrétumokat írtam le, hanem egy kicsit összefüggésében is láttattam dolgokat. Ami a lényeg volt, decemberben a longot preferáltam általában mindenben és elég sok instrumentumra kitértem, mi a meglátásom az irányát illetően. Ha nem terveztem kereskedést már, akkor szívesen írogattam be ezeket, hátha valakinek segíteni tudtam ezzel.

Végül a számomra legkényesebbb kérdés, a stop alkalmazása. Ha a piacon vagyok, ritkán teszek be, csak ha nem tudom nézni a pozit, vagy ha éjszakára valamiben bentragadok. Ebben az esetben OCO párt használok. 1000 Dollárral indulni, ahol zabálnak a jutalékok, nehéz a szabályokat 100%-ig betartani. Ha a lebegőm -5%-on van, gondolkodóba esek, -10%-nál már zárni kell, mese nincs, illetve tőke alá nem engedtem a számlámat egyszer az olaj stoppal. Az elején sajnos több kockázatot kellett vállalnom, másképp nem ment. Ahogy megyek felfelé, az elvárásom magammal szemben egyre kisebb, ez lélektanilag nagyon fontos.

Minden kérdésre, megjegyzésre válaszolni fogok és szívesen segítek, ha tudok.

Jó szelet kívánok Nektek az Új Évben is, üdvözlettel:

Chart Knight