2011. november 18., péntek

Egy év

365 nappal ezelőtt gondolataimat és bátorságomat összeszedve létrehoztam ezt a blogot azzal a céllal, hogy megosszak minden tapasztalatot a kedves Olvasóval, melyet a kereskedéseim során a piacon szerzek. Ennek a blognak van ugye egy apropója is, a fogadás, erre nem térnék ki, a nevében is benne van, meg már betéve tudjátok...

Először tulajdonképpen írtam az ismeretlenbe, jóllehet Jegi természetesen mindig megnézett, de igazából fogalmam sem volt, ez vajon kit fog majd érdekelni.

Tavaly decemberben, az első kereskedési hónapban csak tisztán, szimplán pörögtem, majd esténként utólag, általában röviden leírogattam a ténykedésemet és a számlálóállást mindig aktualizáltam. Az oldalmegjelenítés az első egy-két héten 10 alatt volt naponta. Ekkor még nyilvánvalóan alig tudtak erről a próbálkozásról, majd később itt-ott megjelent a blog linkje és egyre bővült olvasóim tábora. Ha jól emlékszem, januárban már átléptem a napi 100-as oldalletöltést is, s visszanézve eddig ez a hónap volt a legaktívabb a bejegyzések számát tekintve.

Az eredmények jöttek, a számla szépen duzzadt. Ezzel egyenes arányban egyre többen vettétek fel velem a kapcsolatot. Márciusban, az eddigi legsikeresebb hónapban már tudtam, váltani fogok. Az április tulajdonképpen ennek a jegyében telt, alig kereskedtem, majd jött egy szintén szellős május és június egy hosszú utazás miatt.

Júniushoz azért tartozik egy nagyon fontos tény, egy igazán örömteli esemény, amire büszke lehetek; a hó végére már megtízszereztem a kezdőtőkémet. Ezután júliusban tovább gyarapítottam a számlámat, de észre kellett volna vennem, hogy sokszor rezeg a léc és ismét legalább olyan bölcsnek kellett volna lennem, mint például az első hónapokban.

Ezután jött az augusztus, a cunami... Sokáig feküdtem a földön a piactól kapott gyomros miatt. De.

Szeptemberben felálltam, új terveket tűztem ki célul, a blogot új köntösbe öltöztettem és bár lassan, de mégis haladok a megkezdett utamon. Semmit sem fogok elkapkodni, ezen a vadászterületen nagyon kicsi a túlélési ráta, de már egyre komolyabb felszerelésektől duzzad a hátizsákom és semmi sem tántoríthat el.

Ha volt olyan érzésetek, hogy bár le kellett zárni egy pozit komoly veszteséggel, vagy már sokadszor nem jött be a meglátásotok, ismételten elegetek van ebből a rángatásból és az érthetetlen folyamatokból, de kicsit megnyugodva már ismét várjátok, nézitek, hogy mikor léphettek újra akcióba, akkor itt a helyetek. Velem ez mindig így van, egyszerűen varázslatosnak tartom ezt a világot, mely meg fogja őrizni mindig az elérhetetlenségét, a kiszámíthatatlanságát és ennélfogva örök kihívást jelent!

Ez az elmúlt egy év mindennek mintapéldája. Gondoljatok bele, mennyi minden történt az utóbbi évben. Aki a placcon volt, hát sok strigulát húzhat a különböző eseményekhez; ezt is láttam, meg ezt is... Szóval csak idén már ezer arcát mutatta a piac és számítani kell arra, mindig mutathat egy újabbat. Ez folyamatos rugalmasságra kényszerít minket, mindig alkalmazkodni kell az ismeretlenhez, új stratégiákat kell élesítenünk.

Hiszek abban, hogy meg tudom valósítani itt az elképzeléseimet, már csak azért is, mert a blog már egy icipicit túlnőtt a kezdetekben neki szánt feladatán. Azért merem ezt kijelenteni, mert nemrég már az ötvenedik rendszeres olvasómat is köszönthettem és a leglátogatottabb időszakban már az 1000-et is bőven átlépte a napi oldalmegjelenítés. Itt elmondanám még, a legtöbben természetesen kis hazánkból néztek, második helyen az Egyesült Királyság szerepel, a dobogóra felfért még Norvégia, majd az Egyesült Államokból és Németországból sasoltok a leggyakrabban.


Mi más lehetne a zárómondat: "Egy év múlva ugyanitt!"


Továbbra is jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Reméljük, az "Egy év múlva ugyanitt" nem azt jelenti, hogy egy évig csönd lesz!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Tgary!

    Valóban, kicsit olyan érzésem volt, amikor visszaolvastam a bejegyzést, mint amikor az osztálytalálkozó végén elköszönünk egymástól, persze annyi a különbség, ott ötszörös a lépték...

    Ezen a területen még egy év is nagy idő, remélem, a továbbiakban is lesz kedvem és energiám élettel megtölteni ezt a blogot.

    Üdvözlettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés