2012. november 4., vasárnap

Konzervált bizonytalanság


Rendeset tekertek az iránytűn péntek délután a jenkik. Reggel kelet tetemes pluszokkal zárt, Európa is a szintek áttörése után araszolt felfelé és a remek adatok utáni jó hangulat kisebb korrekcióval a zárásokig kitartott.

A folytatás sajnos keserűre sikeredett, másként gondolták a heti zárást a tengerentúli indexek. Csak találgatni lehet, miért történt mindez, de ha valóban a választások kimenetele miatti félelem, s ezáltal a közeljövőben felerősödő gazdaságpolitikai bizonytalanságot lehet megnevezni fő okként, mely a nap végén hirtelen eladásokat generált, ami inkább pszichológiai alapon történt, akkor sajnos fájdalmas lehet a folytatás.

Ilyenkor régen – hasonló helyzetben - a barátommal-kollégámmal mindig arra lyukadtunk ki, hogy csütörtökön miért nem aggódtak, sőt széttéptek mindent, átverték például a Dow-t azon a bővös 13.150-13.160-as szinten elég markánsan (később 13.200 alá sem jött már az index), pénteken meg hirtelen elkezdtek nagyon aggódni. Persze, tudom, a piac nem a logikájáról és a kiszámíthatóságáról híres, de azért ilyen folytatást elképzelni sem tudtam volna tegnapelőtt.

Ez megint rávilágít arra, mennyire tövékeny az ember itt a placcon, milyen szélmalomharcot kell vívnia minden egyes kis haszonért. Nehéz kenyér ez… Ami még szemet szúr nekem, az Apple, 700 USD óta gyakorlatilag mintaszerű esést mutat be. Lehet, amíg nem fordul, valódi fordulatra ne is számítsunk a tengerentúli indexeknél sem? Egy fecske nem csinál nyarat, de jelzésértékű lehet.

A közvélemény-kutatásnak vége, nem ment új csúcsra a Dow Jones idén októberben.

A múlt hétre nem jósolgattam, rövid hét volt, kesze-kusza kereskedéssel tengeren innen és túl, de a jövő hét már előreláthatólag teljes lesz és hát dobok megint egy kis szubjektívet :).

DAX: bár legutóbb lefordult 7.400 közeléből és majdnem érintette a 7.100-at, majd szépen visszakúszott újfent oda, még mindig tartom azt a véleményemet; a Dax nagyon erős. Ha kedvezőtlenre fordul a nemzetközi hangulat, elég komolyan elbabrálhatnak 7.250 környékén, simán megfoghatja ez a szint. Ha fellélegeznek a tengerentúlon a választások kimenetele miatt, akkor egyre közelebb lesz ahhoz, hogy kitörjön felfelé és irány akár a 7.600.

DOW JONES: a héten többször is fogadkoztam, nem longolom meg mostanában, mert annyira harmatgyenge. Pénteken ezt be is bizonyította. Ha kakukktojás volt a csütörtöki nap, akkor bajban lehetnek a longosok, talán az lehet a kapaszkodójuk, hogy a világ többi része nem igazán asszisztál az eséshez, bár ez majd holnap kiderül. Kapaszkodó lehet továbbá az is; pénteken kissé túlreagálták a nap végét, s nem a valós képpel zárt a piac és itt volt a hétvége, amikor talán megnyugodhattak a befektetők és átgondolhatták a folytatást. Kedden elnökválasztás, folyamatos rángatások lehetnek, nőhet a volatilitás előtte és utána is.

EUR/USD: már csütörtökön a gyengeség jeleit mutatta az Euró annak ellenére, hogy széttépték a piacokat. Ezt meg is fejelte pénteken és a sáv alja közelében zárt. Innen azért sanszos egy kis felpattanás szerintem.

WTI: nem tudott fordulni, egyelőre a short a nyerő.

GOLD, SILVER: pénteken átszakították a korábbi minimumukat, és komoly veszteséget könyveltek el. Az arany ahogy letörte az 1.698-at, ki is jelölte az utat lefelé, klasszikus shortot mutatott be a hét utolsó kereskedési napján. Lehet visszafele korrekció az Euró erősödésével, de félő, még mindig nem találták meg ezek az instrumentumok sem az aljukat.

Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok Mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Szia CK!

    Valóban érdekes volt az elmúlt hét, mondjuk azon nem kell sztem csodálkozni, hogy az NFP-re furán reagáltak a piacok, láttunk már ilyet és sztem még fogunk is párszor :-)
    Számomra az a forgatókönyv tűnik valószínűnek, hogy a jobb munkaerőpiaci adat hatására, úgy vélekedtek a piaci szereplők, hogy a gazdaság helyzete mégsem annyira kaotikus és ezért a QE is egyszer végetérhet. Ezért esett minden, amit korábban a QE-re vettek (arany, ezüst, árupiacok stb.).
    Persze a jövő heti választások, ahogy említetted ismét hozhatnak érdekes fordulatokat, kíváncsian várom.

    Sok sikert és sok pipet!
    üdv,
    Szabolcs

    VálaszTörlés
  2. Szia Szabolcs!

    Teljesen lehetséges forgatókönyv ez, egyet tudok érteni az érveléseddel. Tudod, a piaci mozgásokat mindig és kizárólag csak utólag lehet megmagyarázni :). Ha a QE-nek esetleg a végét látják a piaci szereplők, akkor úgy is megítélhetik ám a helyzetet, hogy stabil lábakon áll a gazdaság, tehát kapaszkodhatnak az indexek ismét felfelé.

    Pár hónappal ezelőtt azt írtam, csak 20-30 pontra lehet viszonylagos biztonsággal előre látni a piac mozgását, s ahogy növeljük ezt a léptéket és tágítjuk az időintervallumot, egyre inkább kitesszük magunkat Fortuna kegyeinek. Ezt a véleményemet ma is tartom, s szerintem a jövőben sem lesz másként.

    A jenkikkel kapcsolatban a múltban mindig megfigyelhető volt; ünnepek előtt, számukra fontos események előtt általában emelkednek. Még akkor is, ha a nemzetközi környezet ezt nem indokolja. Valahogyan az az érzésem, most sem lesz ez másként, s nem lennék meglepődve, ha ugyanolyan hirtelen, olyan eszeveszett dinamikával rántanák meg a Dow-t és társait, mint ahogy azt csütörtökön láttuk. Lehet, hogy a péntek volt a kakukktojás, mert már beállt a piac északi irányba?

    Neked is jó szelet kívánok a placcon, üdvözlettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés