2012. október 7., vasárnap

Vastag a plafon


Van-e feljebb? Tudnak-e az egyre inkább fáradóban lévő indexek még tovább kapaszkodni? Ezek a gondolatok foglalkoztattak péntek este USA zárás után.

Ezen a szinten egyre nagyobb a nyomás, törvényszerű, hogy szép lassan többségbe kerülhetnek az eladók. Európa már a kifulladás egyértelmű jeleit mutatja, s élén a Dax – bár pénteken még emelkedni tudott, – már valahogyan nem az igazi. Legalábbis ezt érzem.

Fontos hét előtt állunk, kezdődik a gyorsjelentési szezon a jenkiknél. Vajon most megtörik-e az a hosszú, évek óta tartó trend, miszerint jellemzően várakozáson felüli eredményt produkálnak a legfontosabb tőzsdén jegyzett vállalatok?

Úgy gondolom, bizonytalanul billeg a mérleg nyelve. A pénteki munkaerőpiaci adatokra egyértelműen ki kellett volna tépni az indexeket, s legalább az eddigi ellenállásuk felett illett volna zárni. Ha a kimondottan jó hírekre már csak óvatos emelkedéssel reagál a piac, akkor az figyelmeztető jel lehet.

Egy biztos, kedden sokkal okosabbak leszünk, de addig is jöjjön egy kis szigorúan szubjektív prognózis a jövő hétre :)

DAX: szerintem most nincs több a Dax-ban, sok neki ez a 7.400. Egyértelmű shortot nem mondanék, inkább lassú oldalazós-ereszkedéssel kezdheti a jövő hetet, ami a hét közepén váratlanul nagyon begyorsulhat.

DOW JONES: egyedül a Dollár gyengülése tarthatja még itt 13.600 körül az indexet, de látszik, a nap végére már inkább beállították a záróárat, mégsem hagyhatták mínuszban zárni. Lehet, hogy aki pénteken még megragadta a lehetőséget és kiszállt 13.650 környékén, mitöbb shortot nyitott, akár beülhetett egy olyan poziba, amit egy jó darabig nem is kell piszkálni.

EUR/USD: talán még egy kicsit tud erősödni az Euró, nem kizárt, hogy 1,3170 környékéig elaraszolgat, de ez bármikor megtorpanhat a fent leírtak miatt.

WTI: van még olyan, akiből nem csináltam hülyét? Kérdezi egykedvűen „barátunk”, s a szokásos nagy nyugalommal veszi tudomásul az eldeformálódó arcú, összeszorított foggal ránéző delikvensek reakcióját. Az olaj további útja nem háromesélyes (esik, stagnál, emelkedik), hanem négy, úgyhogy passz, teljesen felejtős a számomra.

GOLD, SILVER: jól elvannak itt a tetőn, úgy látszik, nem zavarja őket a magaslati levegő, eszükben sincs esni. A körülmények könnyen további menetelést hozhatnak a számukra. Nem egy határozott long, de mégis északnak érzem az irányukat.

Akinek nincs pozija, inkább hagyja ki a holnapi napot, tanácsos megvárni a keddet, már csak azért is, mert zárva tartanak a piacok hétfőn az Egyesült Államokban.

Kellemes hétvégét és jó szelet kívánok a placcon Mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Számomra a GBP/USD viselkedése volt furcsa pénteken, mivel nem emelkedett együtt az euróval egy kicsit sem, csak az esésben tudott részt venni!

    VálaszTörlés
  2. Szia Xipho!

    Túl sok különbség azért nem volt közöttük, mindketten lokális csúcsot értek el pénteken. Ma már viszont komolyabban esik a Font, a múlt heti mélypontját is majdnem elérte. Az igaz, hogy hasonlóképpen mozognak általában, de ne feledd, a GBP/EUR grafikonja sem egy vízszintes csík :)

    Ma nem terveztem kereskedést, de a pénteki gyanús Dax csak kimutatta a foga fehérét, ezért nyitás után nem sokkal kb. 6-8 pontonként három tételben adtam, s egészen jó short átlagot sikerült kihoznom (7.330). Dinamikus volt ez a megütés szerintem, fordítva a lovon már számtalanszor átéltem hasonló szituációt, s reménykedtem egész nap... Most úgy érzem, ezt a pozit nem fogom bántani, stop nullában, tehát ugyanott, s lássuk, töri-e a bűvös 7.265-öt és lemerészkedik-e 7.200 közelébe. Első hullám megvolt, elvileg még van kettő. Pénteken a Dax 7.398-on zárt, ha így lesz, elképzelhető, hogy ma 2%-nál is nagyobb mínuszban ragad, ami egyértelmű shortos jelzés lehet a továbbiakban. Még valami: USA ma nem tudja megmenteni a világot, zárva tartanak.

    Üdvözlettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés