2012. január 9., hétfő

Volt mit emészteni a hétvégén

Zsúfolt héten vagyunk túl, melynek a második fele meglehetősen "paprikásra" sikeredett, abból is jellemzően a csípősebb fajtával szembesülhettünk.

Most visszagondolva már meglehetősen távolinak tűnik a múlt hét kezdete, amikor is a Dax nagyon ritka, tiszta longot mutatott be, melyet ha valaki kihasznált, már akár hátra is dőlhet erre a hónapra, akkora haszonra tehetett szert hétfőn-kedden. Természetesen szépen adódtak lehetőségek a többi kedvenc instrumentumomban is, úgy érzem, görcsölés nélkül lehetett csipegetni a placcról.

Szerdán egy fontos észrevétel kimaradt a bejegyzésemből, nem foglalkoztam ugyanis az Euró és a Dollár viszonyával. Az USD erősödik tovább, most már elköszönt az 1,30-tól is és péntekre 2010. szeptember eleje óta nem látott szintre erősödött az európai közös valutával szemben. Ha a folytatást elsősorban technikai szempontból elemezgetjük, a EUR/USD-nak 1,26 lehet a következő megálló, ha itt sem lesz fordulat, az 1,22 következhet.

De ne szaladjunk ennyire előre, van itt egy másik devizapár, az EUR/HUF mely folyamatosan verte ki a biztosítékot, kapaszkodott újabb csúcsokra. Mindenki mindent tud, az a szomorú, szinte bárkit meg lehet kérdezni az országban, tisztában van az árfolyammal, pedig jobb lenne, ha fogalma sem lenne róla...


Még egy aprócska megjegyzés, mely a nemzetközi sajtónak szól; ha majd megunják ezt a csontrágást, meg ha majd esetleg visszaerősödne a Forint (mint ahogyan ma már közel négy százalékkal erősebb volt a csütörtöki történelmi mélypontjánál), mert mondjuk túlzottak voltak a piaci reakciók, akkor majd tessenek azt is korrekten megírni. Köszönjük :).


Visszatérve a mai napra, remek pálya volt délelőtt, már le is zártam a longokat, melyeket kora reggel nyitottam, s távoztam a placcról. Amit most látok, az inkább az északi irányt sejteti, Hong Kong szép plusszal, napi csúcson zárt (Japánban ma ünnepnap van), USA is inkább menni akar, viszont a németek most valamiért nem, komolyan elakadtak 6.075-ön. Várja a piac a szokásos jenki iránymutatást, - zárás után pedig jelent az Alcoa, mellyel megindul a szokásos gyorsjelentési szezon, - de addig pár adat, többek között a német ipari termelési index még változtathat a hangulaton.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése