2011. május 24., kedd

Tartózkodó álláspont

Az előző bejegyzésem óta - daytrader szemmel nézve - bizony sok idő telt el. Annyit írtam, vékonyodik a jég, mely a múlt hét közepére meg is repedt, de a második felére magukra találtak ismét a piacok.Csak az utazással voltam elfoglalva, s csütörtök reggel tudtam az árakról utoljára tájékozódni, s akkor még aktuálisnak éreztem az előző bejegyzésemet. A napokban néha ismét netközelben vagyok, s visszanézve az eseményeket úgy érzem, pénteken már erősödött a gravitáció, mely folytatódott tegnap, szép lassan oldalaznak lefelé tartva a indexek csökkenő lokális minimumokkal és maximumokkal. Komoly áttörést azért még nem érzek, de tény, shorttal inkább lehetett a számlák egyenlegét növelni. Ettől függetlenül nagy valószínűséggel nem fogok hozzányúlni a piachoz, amíg haza nem érek.

Bár tudom, sokan várjátok a kereskedéseket, s Jegi is joggal gondolhatja, na, most aztán szépen kiesek a ritmusból, s ami talán durvább, egyre messzebb kerülök a tervszámaimtól, sokkal jobb ilyenkor az, ha feltöltődve június közepén visszatérek a piacra, amikor is minden bizonnyal eredményesebb tudok lenni, mint most kapkodva, esetleg belefutva valami meggondolatlan pozíciónyitásba. Igyekszem a napokban még írni, addig is mindenkinek jó szelet kívánok a placcon!

4 megjegyzés:

  1. Tőzsdén tervszámokkal nem lehet dolgozni. Szükségtelen rossz.

    VálaszTörlés
  2. Igazságosnak tökéletesen igaza van. Nem lóverseny ez. A daytrade a legstresszesebb meló a tőzsdei biznicben, kijár a pihenés, a piac nem szalad el.

    VálaszTörlés
  3. Én viszont frissen bekapcsolódóként már kíváncsi vagyok az új bejegyzésre :)
    Végigolvastam az eddigieket és lenyűgöző! Sokat tanultam belőle és még többet tudok hasznosítani!
    Sajnálom hogy lemaradtam a Webináriumról!
    Majd legközelebb!

    Nagyon drukkolok!!!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok kedves Hozzászólók!

    Igazságos Tőzsde, a megjegyzésed a bejegyzésre patent, jogos, de valamilyen támpont azért szükséges, hogy el tudjam helyezni magamat és esetleg ne kerüljek időzavarba, ha érted, mire gondolok. Nem fogom feladni akkor sem, s ha érzem, hogy már csak "matematikailag sikerülhet", akkor is megpróbálom kihozni belőle a maximumot, de mivel éles pénzről van szó, amennyire lehetséges, vigyázni fogok az addig elért eredményre. Nos, ezzel válaszoltam Lacinak is :).

    Zeeman, üdv a frissen bekapcsolódók táborában :)

    Köszönöm szépen kedves gondolataidat, na látjátok, ezek is sok-sok erőt adnak nekem! Lesz még webinárium, a következőt előreláthatólag június közepe után fogjuk megtartani, nagy az érdeklődés, pozitív visszajelzéseket kaptam az első után. Köszönöm szépen, hogy nekem drukkolsz, jó szelet kívánok én is Neked a placcon, üdvözlettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés