2011. március 28., hétfő

Kötélhúzás

Meglátásom szerint ezen a héten nagyon komoly erők feszülnek majd egymásnak. A bika, melyet most egyértelműen a jenkik futtatnak, komoly akadályokba ütközhet, amik egyenként sem elhanyagolandók; Fukusima, Líbia, Szíria, európai problémák előtérbe kerülése élükön Portugáliával, stb. Egyik irányba sem mernék komolyabb tétet tenni, már csütörtökön megírtam, nem kizárt, ezt a pár napot márciusban már kihagyom, mert ráadásul nemcsak hó vége van, hanem egyben az első negyedév vége is!  A mostani csata egyértelműen arról szól, tudnak-e a jenkik új csúcsra menni és ezáltal egyedül a hátukon cipelni egy egész világot? Ehhez, - s most nem mondok újat, - elképesztő mennyiségű friss zöldhasú kell a FED részéről. Mondjuk rutinjuk már van benne :). Akad itt azért még egy "csemege" is, én ezeken mindig olyan jókat mosolygok; egy nagy angol bank vezető közgazdásza a héten figyelmeztetett, sokkolóan kevés ideig elég a világ olajkészlete. Naná, hogy telepakolhatták magukat nyakig olaj longgal...

2 megjegyzés:

  1. Ebből a bejegyzésből is látszik, hogy kellő körültekintéssel figyeled a piacot kedves CK:-)
    Vagyis nem pusztán a "véletlenekre", a "szerencsére" és egyéb huncutságokra bízva a számlát, hanem megfigyelésekre, tapasztalatokra és a piacot alaposan kiértékelve hozol döntéseket.
    Korábbi megbeszélésünk alapján az első negyedév értékelésével tartozom neked, amelyet a hét végéig mindenképp meg fogok tenni. Q1, ha úgy tetszik:)

    VálaszTörlés
  2. Szevasz Laci!

    Köszönöm szépen kedves megjegyzésedet :). Rendben, írogass csak, s ha kell, ne kímélj. Amúgy nekem is lesz még egy kis plusz diagramom a havi statisztika mellett, mely érdekesnek ígérkezik. Igyekszem ezeket legkésőbb a hét végéig összedobni.

    Üdvözlettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés