2011. március 17., csütörtök

Napon belül 400 pontot zuhant a DAX

Azt hittem rosszul látok. Úgy dobálóznak itt a 100 pontokkal az indexek, hogy már szinte követhetetlen. Az viszont arcpirító, hogy nemrégiben a Daxot 6.345-ön fedeztem fel. Legalább 5 percig gondolkoztam, beszálljak-e, ugye itt 8 pip a spread ilyenkor, de ez mit sem számít, 10 pontokban mérték a mozgást ma. Vettem 3 lotot 6.357-en, s gondoltam, alszom és 100 ponttal feljebb majd eladom, mert azért ez a szint már elég gáz, nagyon túlütötték hirtelen az indexeket, de ahogy idáig lejött, ugyan, miért ne szakadhatna még simán lejjebb? Ha a HTR robotok még csak most kezdik érezni a trendfordulót és zárják a longokat, majd befordulnak shortba, hát csak akkor durvul el a pálya. Miután meglett a pozi, még beütötték, majd szép pluszba el is ment, aztán ismét visszajött 50 környékére, hát gondoltam, ha újra 80 lesz, inkább kiszállok, s valóban annyit nyöszörgött itt, végül limittel 6.384,2-n eladtam, nettó +101 USD haszonnal.

4 megjegyzés:

  1. Kedves ChartKnight!

    Gratulálok a szép eredményekhez! Mindig nagy öröm olvasni a bejegyzéseket, engem mindig feltöltenek. Köszönöm szépen.

    Esetleg egyik cikkedben egy pár gondolat erejéig említést tehetnél a MM és a kockázatkezelési megközelítésedről, engem az is nagyon érdekelne.
    Én sem hiszek a "hosszútávú" befektetésekben...

    Köszönöm mégegyszer és sok sikert továbbra is!

    Jozsó

    VálaszTörlés
  2. Kedves Jozsó!

    Igazán jólestek kedves soraid, először is köszönöm szépen elismerő szavaidat. Örömömre szolgál, hogy most már egyre szélesebb körben olvasnak remélhetőleg megelégedettséggel.

    A napokban elképesztő pálya volt, óriási mozgások a világpiacon, ezért a túlzott aktivitás részemről mind kereskedés, mind blogírás szempontjából.

    MM. Na igen. Már sokszor említettem, a piacon intenzíven eltöltött hosszú idő alatt rengeteg összefüggést fedeztem fel. Igaz, ezek mindig változnak, de természetesen megújulok velük együtt én is. Egy pozíciónyitást sokszor átgondolok és sokszor halogatok. Ami egyre lazábbá teszi a kereskedésemet ezen a számlán, az a folyamatosan csökkenő elvárás magammal szemben. Nézd meg, még mindig jellemzően 2-3 lotokkal kötök, ritkán nyomok esetleg 5 Daxot, pedig amikor 1000 USD körül jártam, akkor is bizony bementem ekkora tételekkel. Most talán egy 3 lotos pozi még ekkora szakadásnál sem ráz ki a gatyából, ha rossz az irány, ha meg végképp rossz, akkor sincs semmi gond, maximum a nyerő egy kis részét adom vissza.

    Mindenki azt fújja persze jogosan, pozícióba lépéskor mindig meg kell határozni, mennyit vagy hajlandó bukni, ha mégsem jön be az elképzelésed. Én erre nem is gondolok az elején, mert jellemzően gyors etapokat nyomok, ha viszont napon túlra viszem a pozit, mindig átgondolom, mi lehet, sok-sok instrumentumot elemzek, mi várható. Folyamatosan változnak a körülmények, s igyekszem ennek megfelelően a legoptimálisabb döntést meghozni. Számomra a mennyit veszíthetek meghatározása a tőke százalékában poziméret, pontok alapján, túl egyszerű és lebutított. Ennél sokkal színesebb a placc, megannyi lüktető instrumentummal, melyek képesek bármelyik pillanatban áthúzni mindenféle számítást és fenekestül felforgatni az addigi folyamatokat.

    Halgass a megérzésedre és sűrűn rakd el a lét, én is azt teszem.

    Remélem, kielégített hosszúra nyúlt válaszom, jó szelet Neked is, üdvözlettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés
  3. A mostani helyzet, amelyet egy korábbi beírásomban a TF-ra "ázsiai nátha" címmel jegyeztem, világosan rámutat arra, hogy a daytrade műfaj a tőzsdézésen belül egy külön szakma. Nem mindenki számára egyformán testreszabható, nincsenek kőbe vésett szabályai, az intuitivitás a főszereplő. De hogy mennyire szép és egyben bosszúságot okozó (is lehet), arra a tegnapi kereskedési nap volt a bizonyíték. Míg én megabear voltam, addig CK kollega a korrekciókból csipkedett a bull oldalon. Mindkét irány nyereséges volt, érvényesült "az a szabály, hogy nincs szabály" elve.Természetesen felmerül azonnal a szerencse kérdése is, amelyre általában legyinteni szokás. Hogyne. A szerencsének általában kitüntetett szerepe van, a tőzsdén pedig különösen, de szemmel láthatóan CK jó szövetséget kötött vele:)Félre a tréfával, úgy gondolom ez már több, mint szerencse. A monitor előtt eltöltött rendkívül fáradságos és stresszes több száz órányi idő és megfigyelés tapasztalata sűrűsödik kézzel fogható eredménnyé. A fogadásunk elején azt mondtam, hogy várjuk meg az első negyedévet, hogy értékelhető legyen a teljesítmény. Ugyanis az eddigi megfigyelések alapján az első három hónap a legnehezebb. Nagyjából ez az az időszak, mire kiderül, hogy valakinek járható út- e a tőzsde vagy sem. Zömében a kezdeti nagy nyereségeket követően a 100-ik napra rendszerint már a kereskedési tőke fele elfogy, ha nem az egész...
    Ellenben ez a 600% körüli eredmény már akkor is rendkívüli, ha a konzisztenciájában kételkedem.

    VálaszTörlés
  4. Szevasz Laci!

    Valóban érdekes napokon vagyunk túl, zseniális, hogy minden irányban lehetett szép sikereket elérni, napon belül akár többször is! Ez egyszerűen a daytrade "gyönyörűsége", az igazi varázsa.

    Jóllehet, túl vagyok az első negyedéven, de még nagyon hosszú az út a célig. Ami mindenképp megnyugtató, az egy hónappal ezelőtti - tervemhez képest - drasztikus lemaradásomból már sikerült lefaragni és egyre könnyedebben, lazábban kereskedhetek.

    S végül a megjegyzésed utolsó mondatára válaszolok: neked az a dolgod, hogy kételkedj az eredményességem fenntarthatóságában :). Joggal teszed, a helyedben én is odabiggyeszteném a kérdőjelemet, mert tudom, ez a létező legnehezebb dolog ebben a szakmában.

    Üdvözlettel:

    Chart Knight

    VálaszTörlés