2011. július 20., szerda

Dow long kiegészítésképpen

Ma már sokkal könnyebb napom volt. Azon morfondíroztam többek között nap közben, vajon jól tettem-e hogy kiszálltam tegnap a Dow-ból. Délelőtt még bántam, mert bőven 600 fölé tépték (12.628-ig), de délutánra és a jenki nyitást követően azért elég szépen visszaadott a lendületéből. Bár volt még benne egy kevés, de végül is nem bánom, annál inkább sem, mert ma ismét megjátszottam, 2 lotot vettem limittel 12.572-es áron, 2 lotot szintén limittel 12.584-en majd stop vétellel még 2 lotot 12.592-es áron. Ezt a 6 lotot limittel adtam el 12.596-on, mely nettó +64 Dollárt eredményezett.

A Dax longjaim még megvannak, hát ma amilyen nyöszörgést a német index bemutatott, rossz volt nézni. Sajnos kiemelten érintettek görög ügyben, ez ma is nagyon rányomta a bélyegét az index alakulására. Ha megszületik a megegyezés, mely mindkét félnek és a piacnak is megnyugvást hoz, úgy fog emelkedni a DE30, mintha rakétából lőtték volna ki. Ha így is lesz, addig is ki kell bírnom valahogyan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése